Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Marek Zaleski: Vincenz visszatérése Görögországba (esszé) (Pálfalvi Lajos fordítása)
májában csak 1966-ban, Londonban adták ki Dialógusok a szovjetekkel címmel. Jellemzők a háborús idők és körülmények, amelyek közt elkezdte a munkát mindkét könyvén a szerző, ez volt az a pillanat földrészünk történetében, amikor megkérdőjelezték Európa jövőjét és kultúráját. Ugyanakkor Vincenz mindkét említett könyvében gyógyírt keres a betegségekre, amelyek Európára törtek, mindkettőben hivatkozik is a hellén örökségre, mint olyan hagyományra, amely képes megújítani a fenyegetett demokratikus rendet, ugyanis ebben látja az európai erkölcsi érzék eredetét, kiváltképp a közösségi élet példái terén. A Szókratész háború utáni viszontagságai cselekményének idejét és helyét Vincenz Görögországban, közvetlenül a peloponnészoszi háború befejezése után jelölte ki. Görögországot az a háború gyengítette le, amelyet az i.e. V. század végén folytatott a hegemóniáért Spárta, Athén és Théba. Közvetlen következménye az volt, hogy befejezése után hamarosan az egész hellén félszigetet elözönlötték a barbárok, Makedóniai Fülöp csapatai, és Görögország örökre elveszítette függetlenségét. A testvérharcban pusztuló Görögország átlátszó allegóriája a XX. századi Európa sorsának. Hasonló metaforához folyamodott Richard N. Coudenhove-Calergi híres könyvében, a Pan-Europá- ban, amely 1923-ban jelent meg Bécsben, Vincenz is kétségkívül ismerte. Az európai államok — Portugáliától Lengyelországig — egyesülésének eme szószólója azt állította, hogy mint egykor Hellász, ma Európa eshet áldozatul az új barbárok hódításának. Itt egy új, fenyegető birodalmi hatalomra hívta fel a figyelmet: Szovjet-Oroszországra. Itt ki kell emelnem, hogy ez a háború, amelybe minden hellén városállam belesodródott, ez volt az első, sajátos európai világháború kicsiben és, tegyük hozzá — az első totális háború. Ez a körülmény, valamint a görög félsziget és Európa sorsának hasonlósága eredményezte, hogy a peloponnészoszi háború sok összehasonlító stratégiai elemzés1, valamint irodalmi-filozófiai értekezés tárgya lett — a lengyel irodalomban is.2 A végszóban és a kommentárokban Vincenz mentegetőzik a számos történelmi anakronizmus miatt, amely a regényben található, értésünkre adja, hogy „filozófiai humoreszkje” (eképp határozza meg elbeszélését) azt is lehetővé teszi, hogy a koráról szóló értekezésként olvassák.3 A szerző lényegében modern paideiáként képzeli el a könyvet: olyan olvasmányra hívja az olvasót, ahol a hellén díszlet emlékezetünkbe idézi az ismerős történelmi és kortárs politikai reáliákat, a könyvben megvitatott kérdések és érvelési módok pedig a háború előtti sajtóban megvitatott ügyekre emlékeztetnek, most mindez a háború teremtette új helyzetben az intellektuális érdeklődés középpontjába került. így például Mélosz, ahová megérkezik az athéni hajó fedélzetén Szókra- tésszal, a republikánus erények állama, amely — csalódván a demokráciában — hadiállapotban él, akárcsak a jakobinus Franciaország. A Thesszáliai Szövetség pedig időnként a régi, Nagy Péter korabeli Oroszországra, és részben a Sztálin alatti Szovjetunióra emlékeztet. A dekadens, ugyanakkor naiv és számító Fönícia egyrészt a jóllakott, a veszélyekről mit sem tudó Nyugat-Euró- pa, másrészt az Egyesült Államok. A példákat lehetne folytatni.. . Vincenz hősválasztása is sokatmondó: a regény fabuláris vázát a filozófus kalandjai képezik, amelyeket a börtönben álmodik. Szókratész itt természetesen szimbolikus alak. A független, kritikus szellem, az intellektuális tisztesség megszemélyesítője, példát mutat abban, hogy kész életét kockáztatni az 229
