Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Dalos Margit: Láttam az Agrárkutyákat (novella)
sokban, neki is van segédrendőre, csak mi nem látjuk, a kanyarban ott áll a másik Agárkutya, és a forgalom fölött jelelnek egymással. A vendéglőben toltuk és húztuk a székeket, és kabátokat gomboltunk, és Jetuka egyik lánya azt mondta a másiknak, hogy Csehov, és mi nem tudtuk, hogy mi van, csak amikor a másik kiszólt nekünk, hogy Három nővér, akkor jöttünk rá, hogy ez mit jelent, és kezdtünk praktikusabban mozogni, és kifelé nézni gyakorlott tekintettel, és nevettünk, hogy ezek itten Csehovoznak, de az Agárkutyákról fogalmuk sincs. Koszorú utca, Pala utca, s mint a kályhacsőből elágazó mellék kályhacső, ereszkedik le oldalt az Agár utca, csukott udvaraiba nem lehet belátni, a magas palánkok mögé mintha a nap se sütne be, vékony erecskékben vizek csordogálnak az udvarokból, amik elpárologni és elfolyni sosem tudnak, síkos és nyálkás az utca, és a végén ott állnak az Agárkutyák, kiabálnak és követ hajigáinak, és mindig körülveszi őket a vörös harag, pedig hetek is elmúlnak anélkül, hogy a Pala utca tetejéről valaki is lekiabálna, hogy ez itt az Agár utca? Itt laknak az Agárkutyák? Biztosabb dolog a Koszorú utca felé kerülni, az ördögszagú szuszogó ház mellett, s amikor ezen is túl vagyunk, ott a rét a bogáncsvirágaival, katáng- kóróival, lyukas edényeivel, és a túlsó felén, ahol váratlanul leszakad a Pala utca felé, ott a feszület, és itt már megkönnyebbülten lehet keresztet vetni a pléh Krisztusra nézve. Hánytuk a keresztet, és ha valaki ezt nem csinálta, azt mondtuk neki, hogy pók mászik a hátadon. Somlói galuska, kóla, kávé. Friss-e a galuska? Ezeknek a lányoknak már udvarolnak. Reng a fülükben az azúr és az achát fülbevaló. Emlékeztek rá? Ez volt a Villányi vendéglő. A nagypapa néha eljött ide. Aztán italbolt lett büdös sörrel és száraz pogácsával. Szépen megcsinálták. Korhűen. Milyen korhoz hűen? Talán ahhoz a bizonyos korhoz hűen, amelyben még voltak föllocsolt deszkapadlók, zöldposztós biliárdasztalok, flóderozott pultok a borba lógatott decis, kétdecis és félliteres merítővei, csapra ütött söröshordók, hitelesített poharak, vastag fehér porceláncsészék a törökös kávénak, ab- roszcsíptetők és zsíros kártyapaklik, Unicum-plakátok és unicumok, meg szépséges számolócédulák és gyöngyös lámpabúrák, meg napsugárkévék a felhőként gomolygó muslicákkal, és a poharak alatt tocsogó savanyú vörösbor ecetesen erjedő szagába fémesen beleütő órák (ettől lett olyan íze a pillanatoknak, mint az ecetes lében felejtett alpakka kanálnak), meg nagy barna tengeri szivacsok, amik a vizes bortócsákat a pultról magukba szívták, és lukacsaik, rostjaik nedvesen földagadtak, meg pincehideg vörösborok valódi hordószaggal és kénkövek emlékével, meg ultramarinkék címeres szódásüvegek Háberman Lajos szikvízüzeméből. A nagynénink, még mielőtt a szívepilepsziáját kinőtte, az összes testvérét kézenfogta — mint egy hosszú lánc, álltak a köves konyhában —, és a vékony hegyű villát a konnektorba dugta, az áramütésre fűzte fel az összes kistestvérét, köztük Kálmán bácsit és anyánkat. És látjuk a konyhát a vörös téglakövekkel, de hol volt a konnektor, és ki állt a sor végén, és a fehér fodros kötény volt-e akkor a divat, vagy a fekete klott, és volt-e hátul masni az anyánk hajában, mert mindig csak szemből látjuk, úgy, mint az elemista fényképén, ahol komolyan néz a hátrafogott hajával, virágnak öltözve. És a konyhaajtó előtt nyíltak-e a leánderok és a gránátvirágok, és énekeltek-e a madarak a kalitkában, és milyen étel főtt a fekete vastűzhelyen, mert más a dolog, ha halászlé szaga szállt a levegőben, más, ha kapros tökfőzeléké, vagy a sülő 195
