Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Kánor Lajos: Hamlet-történet, Kolozsvár (tanulmány)

majd 1793 novemberéig, az Erdéllyi Nemes Magyar Jádzó Társaságig, illetve (a legrégibb, 1793. január 9-i erdélyi színlap helyett az 1799-es debreceni vendégjáték Ham- Zef-plakátját véve alapul) a Nemzeti Játszó Társaság úttörő vállalkozásáig.

Amikor az Ős-Hamlef illetve - már az új században - Shakespeare tragédiája közönség elé kerül (könyv formában és színpadon), magyar nyelvű hivatásos színjátszás még nem létezik. A színháztörténeti kézikönyvek szerzői jelzik, hogy a színjátszás kialakulásának feltételei a leginkább Erdélyben vannak meg, a fejedelmi udvarban s a városi polgárság körében; az erdélyi fejedelmek udvarában már a XVI. században járnak külföldi vándortársulatok, s ezt a hagyományt Bethlen Gábor is ápolta. A kolozsvári Farkas utcai színház történelmi előzményei között Janovics Jenő elsősorban az iskolai színjátszásra utal. „Biztos adatok tanúskodnak arról, hogy Kolozsvárott, az Ovárban, a franciskánusok mostani zárdájában, amely akkoriban az unitáriusok gimnáziuma volt, 1626-ban magyar nyelvű színielőadást tartottak Bethlen Gábor második lakodalmi ünnepének tiszteletére.4 Egy másik újabbkori kolozsvári színigazgató, a Janovicsot (1945-ben) váltó Szentimrei Jenő, az új idők igényeihez és szelleméhez igazodva, másfajta korai hagyományt tudatosít egyik évadbeköszöntőjében. „A vásári színjátszás volt a mai színház őse Kolozsvárott - írja 1946 szeptemberében. — Felvinczi Györgynek hívták azt a versifikáló diákot, ki először kért engedélyt a város tanácsától, hogy a piacon játékokkal szórakoztassa a vásáros népet. A mai Szabadság téren zajlottak az akkori vásárok és az Ursus sörcsamok mellett, az úgynevezett »Püspöki ház« előreugró, nyitott padlásáról szórta tréfáit és csúfolódó verseit az alant bámészkodó nép közé Felvinczi György, az »eget vívó György diák«. Hogy társulata kikből állott, mai napig fel nem jegyezték. De azt feljegyezték, hogy azóta is minden direktor, ha színházi idényt kezdett e város falai között, nem mulasztotta el magát és társulatát a jóindulatú közönség becses pártfogásába ajánlani.5 Tudós színháztörténészek mér- téktartóbban fogalmaznak, megjegyezve mindenekelőtt azt, hogy nincsenek pontos adataink Felvincziék (?) színjátszó tevékenységét illetően, a kései tudósítás tehát csakis így kezdődhet: „a hagyomány szerint”.6 Tény viszont, hogy Felvinczi György, a kolozsvári unitárius kollégium szeniorja (1672-73) Bécsben Lipót császártól kért és kapott játszói engedélyt egész Magyarországra, Erdélyre s a kapcsolt részekre, 1696-ban. Hogy aztán valóban játszott(ak)-e és mit, azt sem Sándor István, az első magyar bibliográfus, sem Káli Nagy Lázár, az 1821-ben megnyitott Farkas utcai színház építője és két évig igazgatója, a kolozsvári színháztörténet úttörője nem tudta kinyomozni7; az újabb kutatások is lényegében csak a színjátszástól független életrajzi adatokat derítettek föl, bizonyítván, hogy a magyar színjátszás legendák ködébe veszett György deákja még 1713-ban is alszolgabíró (amolyan végrehajtó és közjegyző között álló tisztviselő) volt Kolozsvár városában.8

Shakespeare Hamletiének századában tehát valójában még nincs magyar színjátszás, Erdélyben sem; erre Felvinczi után még közel egy évszázadot várni kell — igaz, ekkor maga Hamlet is megjelenik a színen. A kétszáz év késés, mai szemmel, rengetegnek látszik, pedig tulajdonképpen nem az. Cs. Szabó írja: „Másfél századig, élete első másfél századában a Hamlet egyszerűen jó színház. [...] Töprengeni csak a 18. század utolsó harmadában kezdtek rajta.”9 A Shakespeare-t és Erdélyt egyaránt kitűnően értő esszéíró szerint „a bűnt a romantika követte el” a „Hamlet mi vagyunk, Hamlet én vagyok” meghirdetésével. A magyar művelődéstörténet viszonylatában Cs. Szabó általános érvényű megjegyzését úgy értelmezhetjük pontosan, ha a romantika „bűnéhez” odaszámítjuk a felvilágosodásét (a kettő egyébként mind intézményesen, mind a kiemelkedő személyiségek révén összekapcsolódik). Kazinczy Ferenc korszakos szerepe a magyar Hamlet-történetben erre int.

Történetünk itt kezdődik: Kazinczy 1790. július 1-jén (Prónay Lászlónak) írt levelével, ezekkel a sorokkal: „...a rémítő borzadás, amelyet a Hamlet személye és a késértet támaszt a nézőkben, nagyon analogizál nemzetünknek mostani nem rózsaszínű érzéseivel”10. A Shakespeare-kultusz század eleji neves kutatója, Bayer József

976