Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Vasadi Péter: Nappali fényben Berzsenyi, az "elestvéledett" költő (esszé)
VASADI PÉTER Nappali fényben Berzsenyi, az „elestvéledett” költő (1945, Thaldorf, Ausztria, egy kiürített Gasthaus, azaz vendégfogadó.) A 19 éves, zömök, szemüveges magyar fiú, a G. Á. honvéd hadapródiskola IV. éves növendéke, akit a Székely Hadosztály páncélelhárító részlegétől vezényeltek át Sümegen az iskolához, az emeletes katonaágy matracán hevert, félméterre a sötétbarna, vaskos, mennyezeti fagerendák alatt. Karjait a feje alá kulcsolta, a lábai egymáson, már túl volt az egy körletbe szorult évfolyam kora reggeli sorakozóján, kihallgatásán, reggelijén. A lábán magyar fűzős bakancs, aranygombos fehér ka- másni a bokáján, begyűrt posztónadrág a lábaszárán, s francia keki ing a mellén. A zubbonya tiszti anyagból készült, de tanulmányi eredményeit nem jelezte semmi a hajtókáján. Ha UNRRA (Uniteds Nations...) érettségi bizonyitványának jegyeit tekintjük, két-sáv/két-gombos lehetett, vagyis tiszta jeles. A piros parolin két aranysáv előtt két jeltelen aranygomb díszlett volna kétoldalt, a nyakán. Kibámult az ablakon. Thaldorf egy bokros, ligetes, járóutakkal átszabdalt, széles völgy fölött épült, a meredeken emelkedő, fenyvessel borított hegy oldalában. Szemben, a völgy túloldalán laposabb hegy terült el, hatalmas bükk- és szilfákkal sűrűn teletűzdelve, ameddig a szem ellátott. Mögötte jött föl a Nap. Pirkadatkor — kapuőrségben szerette figyelni a fiú ezt a mindennapos csodát — először a sugarakra osztott világosság szúrt át egyenesen a fák között, majd a fehéraranyra változott sugarak elferdültek, s fölülről lefelé a földre, a bükkök között is dús fűre, meg az aljnövényzetre tapadtak, s reggel nyolc óra felé, a növekvő napfénytől elfeketedett a fakoronák alatt a világ. Ilyenkor kezdődött az erdő fény-árny játéka, és egész nap, alkotnyatig tartott, folyton változó alakzatokban. Kibámult az ablakon. Szemébe sütött a fény, amely a völgy méregzöld legelőiről halványzölden tükröződött a körlet fehérre meszelt falain. Az ablak barna zsalugá- tereit kitámasztották, kintről kocsizörgés, traktorpöfögés hallatszott. Az alatta lévő ágyról a feketehajú ökrös dugta föl a fejét: — Délután krumpliszedés lesz, jössz, Cofi? A fiú föltápászkodott, belenézett Ökrös mozgékony, nyitott, szép lóarcába; akkor még nem tudta, hogy Ökrös évek múlva, idegenlégiós hadnagyként Dien-Bien-Phu- nál elveszti a fél karját, tüdőlövést kap, melytől míg él, sípolva szedi a levegőt, és rövidáru-kereskedő lesz Dél-Franciaországban. A szomszéd ágyon Kishady olvasott. Szőke, rövidhajú, csöndes fiú volt. Szerette a zenét, az évfolyam jazzbolondja. Ha zongora közelébe jutott, hamarosan fölhangzott a Timbuktu, a Mért fedezte föl Kolumbusz Amerikát, meg a Szentimentális utazás. Lassan, eltűnődve, jó ritmusban játszott s mindig hagyott magának időt arra, hogy gyors biilentésekkel improvizáljon. Kishady oldalt pillantott a fiúra: — Jössz? Ott lesz Rudi is! Rudinak volt egy oldalkocsis NSU motorkerékpárja, ezen nagy éjszakai száguldásokat rendeztek. Ha Rudi nem jött, átadta a gépet Ökrösnek vagy a fiúnak, s Kis- hadyval hármasban repesztettek a vége-hossza-nincs erdőkben és a holdfényes völgykanyarokban. A fiú húsz év múlva hallotta, hogy Kishady Kaliforniában jazz- zenekart alapított, s K. S. Hady néven járta a világot. Rudi hazajött Magyarországra, és jónevű zeneszerző lett. A IV. évfolyam thaldorfi körletét elöntötte a reggeli napfény. Pár perc híján fél nyolc volt. A növendékek lekászálódtak az ágyról, rendbe szedték a hadapródi gú638
