Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Kotányi Attila: Szabó Lajos képíró dialektikája (megszelidíthető-e a dialektika, vagy legalább leszoktatható-e a táncról?) (álinterjú-töredék)
egzisztencia mozgásának formájában ki- viteleződik.” (357. o.) (Lásd a cikk „önkifejezésre” vonatkozó válaszát a 2. kérdésre.) — „Degas számára a gesztusból lett az egyetlen tárgy-téma. Mert a mozgás milyensége az, amely az emberben a lényegesre mutat..(356. o.) — „Húzzon vonalakat, sok vonalat — ezt tanácsolta az öreg Ingres a fiatal Degasnak, ahhoz, hogy »jó művész« legyen. Ez lett Degas művészetének és életművészetének központi tétele.” — „A rajzolásnál vagyunk a művészet eredeténél, mint Bernd Growe Seurat rajzaival kapcsolatban megjegyezte... Rajzolni annyi, mint vonalakat húzni... Általában a művet Kant az Ítélőerő kritikájában úgy definiálja, mint az ember által hagyott nyomot: vestigium hominis video. A nyom mindenekelőtt a rajzban lelhető. Az írás csak egy válfaja a rajzoló kéz ezen gesztusának ... Egészen világos lesz rajz és írás rokonsága a 20. sz-ban először Beuys vagy Cy Twombly azon rajzain, amelyek semmi mást nem mutatnak, mint egy kézírást...” „ ... a rajz vonala az ő (Degas) keze kifejező mozdulatának a nyoma, az egzisztencia és önmaga alakításának gesztusa.” (360. o.) Szabó Lajos azonban a dialektikát, a logikát is egyenrangúan belevette az itt leírt kölcsönösségbe. Nem „belevette” hanem egy életen át evvel a hármas kölcsönösséggel foglalkozott. Az itt kipróbált megnevezés: „képíró dialektika” nem más, mint e trinitárius összefüggés. Minden Sz. L. életművére vonatkozó leírás, vagy kritika, amely megspórolja a prizmatika alapos tárgyalását, csak félreérthető lehet. Ezt a véleményt sajnos az itt adott válaszokkal és a hozzá fűzött jegyzetekkel kapcsolatban is fenn kell tartani. 47 Ha az önzetlenséget úgy képzeljük el, mint egy tavat, akkor a Zen annak forrását úgy hívta: anatta, ami annyit jelent, hogy „nem-én”. Merész dolog volt Lajostól, hogy ezt a forrást a régi szóval élve alázatnak merte nevezni. A következőket mondta: „Az alázat a nagyobb érték elismerése.” „Az alázat a magas, a növekvő követelménnyel szembeni tehetetlenség.” „Az alázat a szabad, kutató magatartás.” „Az alázat az önállóság egyetlen kritériuma.” „Csak az alázatos keres okot.” „Az abszolút értékelés, realizmus, formák születése, alázat — különböző kiindulópontból ugyanazon életmozzanat különböző nevei.” „Az alázatos táplálkozás, a baaderi bentlakás, gőg és alázat esztétikája Ni- etzschénél.” A középkor óta az alázatot valósító axiomatikus tudás és praxis még az egyházakban is kiment a divatból. Ennek következtében (!) olyan hamis látszat keletkezett, mintha az ókor és középkor metafizikája tarthatatlan volna, éppen azért a szélső dialektikáért, amelyet a tökéletlenség—tökéletességgel kapcsolatban Szabó szavaival is felidéztem. A középkorig a zsidó kabbalától a keresztény teológiáig és misztikáig e tekintetben egységfront volt: az alázat strukturális kapcsolat az abszolút és a relatív között, a mítosz angyalainak segítsége nélkül. A trinitárius szerkezetétől megfosztott metafizika valóban két világra törik szét. Érthető tehát, hogy szinte versengés indult a metafizikai tradíció felszámolására Nietzsche elődeitől kezdve egészen a Heidegger-utódokig. Szabó Lajos visszanyúl a középkori— ókori folytonosságig, amikor kideríti a metafizikai spekuláció kényszer-elárverezésének az alázat tagadásában rejlő okát. Csatlakozik Raschke brémai teológus jelszavához: „metafizikáljatok!” (1948/62.) Nem maradnak ők azért egészen magukra: Ady miatt se, Rilke miatt se. Az utóbbi követeli magától: „mindig magasabbtól legyőzve lenni!” Nos, ez úgy hangzik, mintha egy olyan kudarc hő vágyáról lenne szó, amely csak kevés egzisztencialista filozófus számára járatos (Camus, Gabriel Marcel). 48 Aki nyíltan pártot üt a jóság, az igazság, a szépség mellett, az erkölcsprédikátor vagy sznob? Ettől a csapdától csak a napi megtisztulás mentálhigiénéje óvja meg a jóakaratú tökéletlent. A japán kultúra Mózese vagy Szent Istvánja — Dogen — hirdette meg kínai lelki edzőjének tanácsát: Nincs más jóság és megvilágosodás, mint a napi za- zen, a napi kivándorlás a zagyvából a magától értetődő világába. Szabó 10 éven át — ha csak lehetett — több órán át rajzolt. Lubickolt a magától értetődő folyó vízében? (Már filozófus korában reggel folytatta este abbahagyott nyelvmatematikáját, még mielőtt valakivel is szót váltott volna.) * 940
