Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Kotányi Attila: Szabó Lajos képíró dialektikája (megszelidíthető-e a dialektika, vagy legalább leszoktatható-e a táncról?) (álinterjú-töredék)

Az itt leírt kardinális hasonlóság mi­att, ha akarta volna, se sikerült volna más szagának lennie, mint Zen- vagy szufi-szagúnak. Itt spontán érintkezésről, rokonságról van szó. Az idegenhez való odadörgölődzésnek nyoma sincs. A mai amerikai és nyugat-európai spirituálisán kereső Kerouac—New-Age-generációk­nak állandó kísértése a messzeségtől megszépített távolinak, az egzotikusnak ilyenfajta romantikus és jövőt jósló ki­sajátítása. Szabó Lajosnak erről a témá­ról több időszakban volt alkalma Ham­vas Bélával tanácskozni. A Zen-buddhizmust Buddha beszédei­ből (Neumann fordításából) és D. T. Su­zuki írásaiból ismerte meg, akit különös fenntartással igen nagyra becsült. Jóma­gámnak életének utolsó éveiben feltűnt, hogy kívülről ismerte a Hinayana tan axiomatikáját. Váratlanul és látszólag mellékesen ilyesféléket idézett is belőle: „Csak azt vedd el, amit odaadtak ne­ked.” Szabó Zen-vonatkozásának talán leg- fontosabbja: a Zen-reformáció 700 évvel Buddha utón azért keletkezett, hogy senki — aki azt gondolja, hogy érintve van a dharma által, — ne bújhasson el mélyértelmű tantételek, bölcs mondások vagy jámbor szertartások mögé. Szabó: „annak széles válla mögé.” Még saját maga előtt se. A Hinayana szerinti, az eredeti tanítás és hittétel megkerülésé­vel, szívből-szívhez adandó át az a meg­világosodás, amely maga a Buddha. (Szent Pál apostol is félreérthetetlen: először légy Krisztus, éljen ő benned, ne te, aztán majd megérted őt.) Bőséges okom van azt gondolni, hogy Bodhidharma , fentebb leírt első Zen nyilatkozata szívügye Ázsián kívül min­den egzisztenciálisan, megszólítósan gon­dolkozónak és minden művésznek. Eo ipso. És Szabónak különösen. Ö valószí­nűleg már Ebner-élménye előtt is ezt mondta: tanú rá Tábor Béla, aztán A hit logikája, a Vádirat, de főleg a ké­sőbbi Biblia és romantika. Tanult emberek nagy része még soha sem hallotta, hogy a filozófia (nem az ideológia) a magán- vagy kollektív vé­leménytől való megszabadulás útja. Egy eleven dialektikusnak pedig régen is, ma is kínszenvedést jelent, ha mozgékony, táncos szellemét axiomatikus prepozíci­ókra, vagy véleményszerű, ill. tudomány­nak hangzó tételekre redukálják. Közeláll a gondolat, hogy a dialógus­ban zseniális Szabó Lajos képírásos kal­ligráfiájában végre éppúgy védve érezte magát mindenféle — nézeteit, szavait idéző — félreértéstől, redukciótól, vagy kisajátítástól, mint az (a kínai karakter és szellem hatására) a csan-zen-fordulat- ban Buddha axiomatikájával történt. A zen és koan egész története idevágó ada­lék. (Lásd: Kapujanincs átjáró. Helikon. 1987.) Hasonló gyanúperrel kell élni Szabó Lajos teológiáját illetően, amely tulaj­donképpen nyelvelmélet. Nyelvelmélete pedig tiszta teológia. A 20-as — 30-as években tett dialek­tikus felfedezései után ezen a téren előbb-utóbb be kellett látnia, hogy a hitnek nincsen semmiféle logikája annak a számára, akihez még nem jutott el az (öröm)hír, hogy a nyelv mindenható. És az az ebben foglalt rémhír, hogy torzí­tott tartalommal töltve is mágikus. (Lásd a 20. sz. politikai történetét és a közélet mai elektronikus elmédiumoso- dását.) „A nyelv vulgáris értelemben ön­ellentmondás” (Sz. L. 1952?) (Lásd még a visszatérő Hamann-idézetet a kiállítá­si katalógusokon.) Szabó Lajos nyelvelméletét polemiku­sán „nyelvi materializmusnak” is hívta. Ha véleménykutatást indítanánk az utolsó században azzal a szándékkal, hogy megtudjuk, ki mit mond arra a körkérdésre, hogy: „mit gondol arról, ha valaki azt állítja: a nyelv mindenha­tó?” — milyen választ kapnánk? Jogosan feltehető, hogy Heideggernek van igaza: csak a matematikus, illetve a matematikai természettudomány és a technika művelője tud spontánul bólin­tani egyetértése jeléül. (Mások többnyire csak célzást vélnek felfedezni a propa­gandára vagy a médiumos reklámra.) Heidegger magyarázata: a tudás a szel­lemről és annak teljhatalmáról, illetőleg ez a szellem maga, a technikába csúszott (le). Legalábbis az erős, gazdag államok ezt sugározzák. Köztudomású, hogy kvantumfizikusok ebben a században a Nap anyagát, a plazmát és az ott izzó tüzet a Földre va­rázsolták. Csak a varázslás szó helyes, minden más: tudatlanság. Ez csak eb­ben a mi kultúránkban lehetséges, amely a szó, az „egyetemes jel.” (Sz. L.), a logoi/Logosz kultusza, nem más körül táncol. A matematika párlata az élő nyelv­nek, mint a tiszta alkohol a bornak. (A pálinka-párlat foka megfelelne minden fogalmak körül jegecesedő, vagyis tudo­mányos „egzakt” nyelvnek, vagy mű­nyelvnek. Lásd: Gödel.) De ebben a kér­désben hiba volna csak a kortársakat kérdezni, ráadásul körkérdéssel! „A nyelv mindenható? — Amire aka­rom, arra mindenható!” Nos, mi az eredménye annak, ha meg­941

Next

/
Oldalképek
Tartalom