Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Kotányi Attila: Szabó Lajos képíró dialektikája (megszelidíthető-e a dialektika, vagy legalább leszoktatható-e a táncról?) (álinterjú-töredék)
Az itt leírt kardinális hasonlóság miatt, ha akarta volna, se sikerült volna más szagának lennie, mint Zen- vagy szufi-szagúnak. Itt spontán érintkezésről, rokonságról van szó. Az idegenhez való odadörgölődzésnek nyoma sincs. A mai amerikai és nyugat-európai spirituálisán kereső Kerouac—New-Age-generációknak állandó kísértése a messzeségtől megszépített távolinak, az egzotikusnak ilyenfajta romantikus és jövőt jósló kisajátítása. Szabó Lajosnak erről a témáról több időszakban volt alkalma Hamvas Bélával tanácskozni. A Zen-buddhizmust Buddha beszédeiből (Neumann fordításából) és D. T. Suzuki írásaiból ismerte meg, akit különös fenntartással igen nagyra becsült. Jómagámnak életének utolsó éveiben feltűnt, hogy kívülről ismerte a Hinayana tan axiomatikáját. Váratlanul és látszólag mellékesen ilyesféléket idézett is belőle: „Csak azt vedd el, amit odaadtak neked.” Szabó Zen-vonatkozásának talán leg- fontosabbja: a Zen-reformáció 700 évvel Buddha utón azért keletkezett, hogy senki — aki azt gondolja, hogy érintve van a dharma által, — ne bújhasson el mélyértelmű tantételek, bölcs mondások vagy jámbor szertartások mögé. Szabó: „annak széles válla mögé.” Még saját maga előtt se. A Hinayana szerinti, az eredeti tanítás és hittétel megkerülésével, szívből-szívhez adandó át az a megvilágosodás, amely maga a Buddha. (Szent Pál apostol is félreérthetetlen: először légy Krisztus, éljen ő benned, ne te, aztán majd megérted őt.) Bőséges okom van azt gondolni, hogy Bodhidharma , fentebb leírt első Zen nyilatkozata szívügye Ázsián kívül minden egzisztenciálisan, megszólítósan gondolkozónak és minden művésznek. Eo ipso. És Szabónak különösen. Ö valószínűleg már Ebner-élménye előtt is ezt mondta: tanú rá Tábor Béla, aztán A hit logikája, a Vádirat, de főleg a későbbi Biblia és romantika. Tanult emberek nagy része még soha sem hallotta, hogy a filozófia (nem az ideológia) a magán- vagy kollektív véleménytől való megszabadulás útja. Egy eleven dialektikusnak pedig régen is, ma is kínszenvedést jelent, ha mozgékony, táncos szellemét axiomatikus prepozíciókra, vagy véleményszerű, ill. tudománynak hangzó tételekre redukálják. Közeláll a gondolat, hogy a dialógusban zseniális Szabó Lajos képírásos kalligráfiájában végre éppúgy védve érezte magát mindenféle — nézeteit, szavait idéző — félreértéstől, redukciótól, vagy kisajátítástól, mint az (a kínai karakter és szellem hatására) a csan-zen-fordulat- ban Buddha axiomatikájával történt. A zen és koan egész története idevágó adalék. (Lásd: Kapujanincs átjáró. Helikon. 1987.) Hasonló gyanúperrel kell élni Szabó Lajos teológiáját illetően, amely tulajdonképpen nyelvelmélet. Nyelvelmélete pedig tiszta teológia. A 20-as — 30-as években tett dialektikus felfedezései után ezen a téren előbb-utóbb be kellett látnia, hogy a hitnek nincsen semmiféle logikája annak a számára, akihez még nem jutott el az (öröm)hír, hogy a nyelv mindenható. És az az ebben foglalt rémhír, hogy torzított tartalommal töltve is mágikus. (Lásd a 20. sz. politikai történetét és a közélet mai elektronikus elmédiumoso- dását.) „A nyelv vulgáris értelemben önellentmondás” (Sz. L. 1952?) (Lásd még a visszatérő Hamann-idézetet a kiállítási katalógusokon.) Szabó Lajos nyelvelméletét polemikusán „nyelvi materializmusnak” is hívta. Ha véleménykutatást indítanánk az utolsó században azzal a szándékkal, hogy megtudjuk, ki mit mond arra a körkérdésre, hogy: „mit gondol arról, ha valaki azt állítja: a nyelv mindenható?” — milyen választ kapnánk? Jogosan feltehető, hogy Heideggernek van igaza: csak a matematikus, illetve a matematikai természettudomány és a technika művelője tud spontánul bólintani egyetértése jeléül. (Mások többnyire csak célzást vélnek felfedezni a propagandára vagy a médiumos reklámra.) Heidegger magyarázata: a tudás a szellemről és annak teljhatalmáról, illetőleg ez a szellem maga, a technikába csúszott (le). Legalábbis az erős, gazdag államok ezt sugározzák. Köztudomású, hogy kvantumfizikusok ebben a században a Nap anyagát, a plazmát és az ott izzó tüzet a Földre varázsolták. Csak a varázslás szó helyes, minden más: tudatlanság. Ez csak ebben a mi kultúránkban lehetséges, amely a szó, az „egyetemes jel.” (Sz. L.), a logoi/Logosz kultusza, nem más körül táncol. A matematika párlata az élő nyelvnek, mint a tiszta alkohol a bornak. (A pálinka-párlat foka megfelelne minden fogalmak körül jegecesedő, vagyis tudományos „egzakt” nyelvnek, vagy műnyelvnek. Lásd: Gödel.) De ebben a kérdésben hiba volna csak a kortársakat kérdezni, ráadásul körkérdéssel! „A nyelv mindenható? — Amire akarom, arra mindenható!” Nos, mi az eredménye annak, ha meg941