Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Kotányi Attila: Szabó Lajos képíró dialektikája (megszelidíthető-e a dialektika, vagy legalább leszoktatható-e a táncról?) (álinterjú-töredék)
Ugyanez zen-ül: „Keng tanítványa Lao-cehez jön. Lao: Ki mindenkit hoztál magaddal? A tanítvány hátrafordul, de nincs ott senki. Ijedten áll. Lao: Nem érted?” * Sz. L.: „Jel, kép, kifejezés szeretetből van, ebből létezik, ez az ontológiája.” (1947.) „Jel az, ami továbbmutat: mozgás és értelem funkcionális közvetítő állomása.” (8 évvel az első jelszövetű képírásos absztrakció előtt.) „A legegyetemesebb jel: a szó.” (Ezt elhallgatja vagy tagadja a zen.) „A »jel« szóban benne van, hogy két értelmes lény nélkül nem lehet jelezni.” „A matézis képeit is jelenségként kell felfogni. .. Minden jelzés matematika-karakterű, differenciát jelez ... Élőképek és giccs-képek vannak a matematikában is, nem pedig kép és (lesikált) absztrakció kettőssége.” „Jelzés és képzés a megismerés nyersanyaga.” „A képlet a kép szerkezete.” „A kép egyensúlyt tart a világgal.” * „A képlet közösségszerű, mértékszerű, uralomszerű.” „Az értelem az, ami közös.” „Logos-gondolat és közösség-gondolat egybeesik.” 1947.) * Ha a régi Kínában a császár udvarában valaki magasabb hivatalra jogosító Vizsgát akart tenni, akkor abból kellett vizsgáznia, hogy mennyi magától értetődő, mondjuk mennyi tiszta harmónia és kifejezőerő volt a furulya-játéká- ban. Ázsia inkább a művészetben, a pársoros versben, a tusfestészetben és a saku-hatcsi furulyával kultiválta a magától értetődőt. Ez utóbbi művészetek eredeti művelői kolduló vándor szerzetesek. (Szabó Lajos se volt idegen ettől a vándorszerzetestől. Melyik magyar költő, festő volt ettől idegen?) * Az önmagára vonatkozással kapcsolatban említettem, hogy ez a sunyata nevű semmi a veleje ezen meditációs praxisnak is. Ezen lelkigyakorlatos értelemben a sunyata jó fordítása: az önzetlenség begyakorlása, vagy inkább annak felfedezése, hogy egyáltalán mi az? (Idevágóan a Magyar Buddhista Misszió sok értékes felvilágosítást közölt.)17 Szabó Lajos számára is gőg és alázat dialektikája a szellemi világ kulcsa, ezen mérleg nyelvének állásától függ, hogy valaki mit képes elgondolni. Vagy akárcsak utánagondolni, kapiskálni. Nietzsche és Dosztojevszkij és nyomukban többen ilyen lélektant művelnek (ha ezt még így lehet hívni, és ezen a ponton megint magától adódik a zennel való rokonság.) Az így jelzett szellemi körben (időben, térben távol esnek!) egy elrokonító dialektika uralkodik, nem elidegenítő. Így jutunk a nyomára annak, hogy mit is mond Szabó Lajos dortmundi 1960-as kiállításának mottója: „Rajzos meditációk.”18 933
