Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Mándy Stefánia: Mértéktan és szivárványtanítás (Az esztétikum Szabó Lajos prizmatikájában) (tanulmány)
hez, hogy hisz-e Istenben? „Milyen furcsán kérdezel... és hogy nézel rám!” — mondja a herceg, aki oly nyilvánvalóan „Istentől jön”. Nem Istenember, nem második Krisztus. Mégis minduntalan áttetszik lényén Krisztus képe. Az emberek szíve megnyílik előtte, de mert mégsem tud senkit megváltani, és maga is visszazuhan az éjszakába, a botránkozás váratlanul igazolást nyer és az egész történet örvényszerűsége nyilvánvaló lesz.* Szabó Lajos, az Auschwitzot megjárt magyar zsidó gondolkodó egész teoretikus munkásságának egyik egzisztenciális meghatározója a krisztológia: vagyis az ószövetség és az evangéliumok együtt jelentik számára a szellem egyetemes forrásvidékét. Ennek tudomásulvétele nélkül sem prizmatikája, sem a prizmatika esztétikai vonatkozáshálózata nem követhető. Ez a tény már az eddigiek során is nyilvánvalóvá vált, és éppígy a továbbiakban is csak a teljes egészében zsidó-keresztény szemléleti egységen orientálódva érthetjük meg, mit jelent ebben az összefüggésben a Krisztus-transzparencia. Hit és áldozat, szenvedő és megváltódásra törekvő emberi létünk önátvilágító erejének teljes lat- bavetése mint az egyetlen lehetséges életforma: ez a szabólajosi alapkövetelmény gondolatvilágának minden területén mint előfeltétel jelenik meg. Így érthetjük meg többek között azt is, hogy maximális Dosztojevszkij-ér- tékelése ellenére, magát a regényt nem tartja eredendő műfajnak. Minden regényben a kompozíció, a végső forma hiányát kifogásolja. A regény mint műfaj, formátlan forma — mondja — és szembeállítja a három nagy klaszikus műfajjal. Ezek: líra, dráma, eposz. — Ha mégis kivételt tesz Dosztojevszkijjel, ez csakis azért van, mert megtalálja karaktereiben és a dialógusaikon át kifejeződő törekvéseiben** a hit-forma-kutatás hármasságát. „A forma titka a krisztológia titka.” Dosztojevszkij felsorolhatatlanul sokféleképpen azonosítja magát sokféle hősével. „A létezés minden mozzanatát az identifikációs drámában való részvétel határozza meg.” Ilyen szümbiózisban élnek Dosztojevszkij és maga alkotta alakjai. S éppen a drámai szerkezet és intenzív koncentráció az, ami szétfeszíti a regény kereteit, illetve drámává sűríti az epikát. „Egy előtörténet végkifejlése: drámai döntés.” S a kierkegaardi történelemfelfogás értelmében: „Múlt és jelen egybevetítése; jövőt meghatározó szabadságunk. Múltszerű sors teljes belejátszása a jelenbe; jelen és közeljövő teljes feszültsége.” (Az örökkévalóság perspektívájában.) Az eddig hangsúlyos hármasságok: múlt—jelen—jövő, eposz—dráma—líra, én—te—szó, hit—forma—kutatás továbbvezetnek egy megint csak a szűkén értelmezett esztétikai szemléleten messze túlmutató újabb hármasság felé, s ez pedig: zene, líra, ima. „Az Isten van valamiként: minden gondolatnak alján” — ezzel az Ady- citátummal vezeti be Szabó Lajos A hit logikája című, 1937-ben napvilágot látott szellemi alapvetését. Első választott Ady-mottója — kimondva vagy kimondatlanul — végigvonul egész életművén. „Aki a művészetek, a költészet, a zene történetével csak egy kicsit is foglalkozott, az tudja, hogy eredetükben, fénykorszakaikban milyen szoros kapcsolatban voltak a vallással.” E mondattal indítja Szabó Lajos Művészet és vallás című eszmefuttatását.*** Utóbb azonban egy paradoxonnal ejti zavarba * Vö.: Uo. 317—367. 1. ** Vö.: M. M. Bahtyin: A szó esztétikája (Budapest, 1976.) c. válogatásban szereplő Doszto- jevszkij-tanulmánnyal és A szó a költészetben és a prózában című írással. (Ford.: Könczöl Csaba.) *** Mouseion (A Magyar Esztétikai Társaság Évkönyve), Budapest 1946. 898
