Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Mándy Stefánia: Mértéktan és szivárványtanítás (Az esztétikum Szabó Lajos prizmatikájában) (tanulmány)
veket”). A képekben rejlő emberi megismerés legközvetlenebb példájával ugyancsak a harmincas évek első felében találkozik, Párizsban, és elsősorban akkor mellé szegődött barátja, Vajda Lajos művészetének döntő indító periódusa, az avantgarde fotomontázsok keletkezése idején. Ettől kezdve mindvégig nagy figyelemmel kíséri Vajda útját. A negyvenes évek elején azonban még, legsajátabb sokrétű kutatásain belül — éppen az esztétikum területén — az irodalom némely mindenkor aktuális kérdése közelebbről érintette, mint a képzőművészeté. A Biblia és romantika keletkezésének ideje ez (1941—43). Alapvető írás, amelyben szerzője a kutatás primer életmozdulatát a bibliáig követi vissza. „A kutatás az élő indítás, a kezdet és az elv.” „Költészet, zene, tánc és a művészetek a kutatás élő dokumentumai. Élő művek, melyekben a kutatás önmagára talál, befejeződik, szerves egésszé zárul. Olyan kutatás, ahol a kutató nem marad meg útja céljánál, hanem visszakeresi az utat önnön alkotásán keresztül társaihoz. Igazi céljához itt ér, itt záródik le, itt és így válik folytat- hatóvá.” A romantika legfontosabb alkotói egyetemes utak feltárására törekedtek ugyan, csakhogy nem vettek tudomást egymásról, nem folytatták egymás munkáját. — „A bibliai eón küldöttei igent mondanak egymásra és a közösen követett útra.” A tanulmány részleteiben kitér a kor szellemi életére, éspedig a dialogikus gondolkodás értelmében: „Mi a szellem? Személy és Szó! Ha szellemről beszéltünk, akkor mindig ezekről a szellemi realitásokról és a belőlük táplálkozó konkrét realitásokról szóltunk.” A szellemnek saját forrásaihoz való visszatérését ekkor Szabó Lajos idehaza: „egy szélesen értelmezett Közép-Európa magyar centrumában” találja meg. Ha ezután áttekintjük az itthoni gondolkodók és alkotók hosszú névsorát (Ady, Fülep, Palágyi, Hamvas, Kerényi, Szentkuthy stb.) láthatjuk, hogy köztük csak egyetlen képzőművész, Vajda szerepel. Felbukkan ugyan mellette néhány művészetteoretikus is, ám akkoriban ezek is nagyrészt irodalmi problémákkal foglalkoztak. „A bibliáról beszélgettünk valamit — írja Szabó Lajos egyik korábbi szentendrei beszélgetésünk utáni levelében —: 1) állandó értelméről (lásd még Biblia és romantika) 2) szabadságunkról kutatni saját veszélyünkre, gazdálkodva egy végtelen gazdagsággal. Hozzá még azt fűzném: a legtöbb könyvű és legkritikusabb elmék »egy könyve« évezredek óta. Szeressük a jó társaságot!” (1943. október 14). Ami pedig kutatói módszerét és irányát, s főképpen irodalomesztétikai szemléletét illeti, ebben az időben, a fentiekhez kapcsolódik egy másik levélidézet: „A munka kérdéséhez. A kedvezőbb eshetőségek megvalósulása esetén nem csekély munka lesz a természettudományok mai helyzetének módszertani és világnézeti kiértékelése. Csak ezen az alapon lesz lehetséges a részint természettudomány-ellenes, részint szellemtudomány-ellenes és mindenképpen antiszociális kölcsönös halandzsa leküzdése. Ez a kölcsönös halandzsa-hadjárat itt is a valódi problémák eltakarására és elhalasztására szolgál. Olyasmi ez is, mint a népiesek és urbánusok béka-egér harca az irodalomban. Hogy miről kell a béka-egér lárma segítségével olyan sürgősen hallgatni? Persze elsősorban Adyról! Ady önmagában és az irodalomban is óriási és elmulaszthatatlan probléma. Az utolsó huszonöt évben semmi sem történt 894
