Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Kunszt György: Szabó Lajos szemináriumai (esszé)

hogy „minden dolog lényege a szám.” Amennyire a töredékekből ítélni lehet, a szám pythagoreus, pánmatematikai fogalmába bele kell értenünk az arányt és a harmóniát.

Szabó Lajos nyelvmatézise átfogó jelehnéleti koncepcióra támaszkodott. Ennek egyik centrális tézise az volt, hogy minden jelzés matematikai karakterű, másik centrális tézisének egyik alap variáció ja az, hogy a létezés jelzés, másik alapvariációja az, hogy a létező jel amely a megoldásra, az egészre, az értelemre mutat. „Létezés és jelzés relativitása, közösségi és egyetemes karak- tere: ez az emberi nyelv definíciója” — „A jel születése az egyetlen misztériumra mutat” — „Ha a jelzés-funkciót tagadjuk, a kizsákmányolás, hazugság és erőszak egzakt alapjánál, közösségi alapjánál és elégséges okánál vagyunk. Ott is, hogy van-e művészet? építőművészet? lehetséges-e? lehetséges-e ma?” — „A természetes jel képe a nyom. Hogyan keletkezik a nyom? Amelyik keményebben karcol, az hagy nyomot. Ez a kapcsolata létezésnek, jelzésnek. Ebből a természettudomány felépíthető” — „A lét a lét számára jel: ez a relativitásuk. A létezőnek a létezésben lévő szerepe határozza meg, hogy jellé válik-e. Organikus jelrendszer az, amelyik magának a létezőnek az elágazódá- saiból származik.” — „Eddigi jelanalíziseink eredménye így formulázható: a létezés a létezés jele. Hogyan lehetséges ez? Ehhez logikailag az egységes bizonyos szakadozottsága és elágazódása szükséges.”

így burjánzottak Szabó Lajos jelelméleti gondolatai, s az utóbbiak már átvezettek nyelvmatézisének további pilléréhez: az osztáselmélethez. Felfogása szerint az osztás a matematika alapfunkciója, amelyből le lehet vezetni a többit. Ez egyben a technikai gondolkodás alapfunkciója is: „divide et impera” — ez a technika lényege. Sőt, ez az alapképlete minden emberi aktivitásnak is: osztok, „Spaltung des Einheitlichen”, az egységes hasadása, szakadása. Ha az osztást nevezem a primérnek, akkor az aktivitás az egészre irányul, aminek osztódottsága vagyok. Az oszt, aki relatíve oszthatatlan: osztani csak túlerővel lehet. Ernst Foradori tette az egyetlen konkrét kísérletet, hogy a matematikát a halmazelmélettel szöges ellentétben álló módon alapozza meg: kiindulópontja az egész, elmélete* szerint az egészből kell osztás, korlátozás útján a részek, a kisebb végtelenek felé haladni. Intenciója szerint nem megyünk bele abba az abszurdumba, hogy független, semmis pontokból építsük fel a matematikát, így, felülről lefelé haladva, ellentmondás nélkül lehetséges; vagy legalábbis: előre eltökélt ellentmondás nélkül lehetséges. A végtelen nagy és a végtelen kicsiny operatív megfogása az, hogy véges-végtelen osztóerő van jelen; ez a véges-végtelen szellemi osztóerő az ember. Szükségképp paradoxiák dedukál- hatók abból, hogy nem egyszerűen végtelen osztóerőről van szó, hanem mi magunkról, erről az egzisztenciálisan véges-végtelen osztóerőról.

A szabólajosi nyelvmatéziskoncepció kifejtésének zárófázisa a szakrális matézis gondolatának exponálása volt. Itt Pythagorasból indult ki, akinél a matematika — fogalmazása szerint — egyetemes lételméletet jelentett; alapvetően támaszkodott a Gondolható Legnagyobb anselmusi ideájára, Cusa és Schmitt Jenő végtelen-elemzéseire, s Kurt Gödel osztrák matematikusnál konkludált, aki bizonyos értelemben pontot tett a halmazelméleti ellentmondások által kiváltott több évtizedes axiomatikai vitára. Gödéit úgy interpretálta, hogy eredményei matematikai eszközökkel a regressus in infinitum, a végtelenbe tartó, egyre visszalépő logikai tágítás megkerülhetetlen egzisztenciális követelményét állítják elénk, s ez Szabó Lajost totális opcióra késztette. A rendelkezésünkre álló legnagyobb sorra kell leképeznünk; ez a közvetlen tapasz* Grundgedanken der Teiltheorie; Hlrzel, Leipzig, 1937.

876