Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - BIBÓ ISTVÁN EMLÉKEZETE - Konrád György: A harmadik reformkor el (Naplójegyzetek) (esszé)

tapasztalatait, és a magunk többszáz éves önrendelkezési kísérleteinek szellemi ha­gyatékát, a magyar jakobinusoktól kezdve lassan két évszázad egymást váltó értel­miségi nemzedékeinek liberális-demokrata állameszméit, melyeket a szervezett mun­kások túlnyomó részét magába foglaló magyar szociáldemokrata munkásmozgalom is magáévá tett, sőt a kommunista párt is vallott a fordulat évének nevezett állam­csínyig. Ez az alkotmány megvédené az állammal szemben az állampolgárt, intézmé­nyes formákat kínálna, hogy kifejezhesse akaratát országgyűlési, községtanácsi és munkahelyi választásokon, biztosítaná számára egyszer s mindenkorra szóló megmá­síthatatlan jogaként a szólás, a gondolat, a vallás, az egyesülés, a szervezkedés, a vállalkozás, a szabad lakhelyválasztás, a külföldre utazás szabadságát. Talán még meghozza ez a század, hogy egy új reformnemzedék törvénybe iktatja a demokratikus szocializmus alkotmányát. Meghalni éppen ezért sem érdemes, elég dolgozni érte. Boldogok nem leszünk a demokráciától, de természetesebbek és valamivel értelme­sebbek igen, mert már nem azon a nyomorúságos kérdésen fogunk rágódni, milyen ba­jaink származhatnak abból, ha nem hazudjuk el, amit gondolunk. A magyar kultúra két nagy reformhulláma liberális-demokratikus volt, a harma­dik is az lesz. Legyen ennek a reformmozgalomnak legfontosabb tulajdonsága, hogy végre sikerül, és el nem fojtható. Jobb, ha olyan formákat és színtereket választ, amelyen leváltások, rendőri akciók nem állíthatják meg. A változások természeténél fogva különbözni fog az egy-két éves reformidőszaktól 56 előtt Budapesten és 68 előtt Prágában: csalódott kommunista értelmiségiek moralizmusa uralta azokat, nem pedig egy átfogó értelmiségi többségnek a kormányhatalomtól független, messzire látó nemzeti stratégiája. A reformmozgalom felszámolható, ha elsősorban politikai mozgalom, amelynek keretében a reformisták hatalmi pozíciókat próbálnak megsze­rezni a kormányzaton belül, vagy ellenzéki testületeket hoznak létre. A reformhoz mindenekelőtt reformisták kellenek szerte az országban, minddhféle munkakörben, akik nem félnek együttgondolkodni társaikkal az adott szabadság tágításának lehe­tőségeiről. Ha a kelet-európai demokratikus reform hívei a kelet-európai kommunis­ták múltjából kölcsönöznek módszereket, akkor a hatóságok elszigetelik őket, s fel­tűnnek közöttük a szektaélet lelki nyomorúságai, Kelet-Európábán pedig nem lesz demokratikus reform. A szabadságmozgalom valósága az elvállaltan személyes maga­tartás, a külső-belső szabadságukon munkálkodó, s egymással derűs eszmecserébe bo­csátkozó, önmaguknak és környezetüknek érdekesebb életet formáló polgárok tá­guló köre. Sértettség és bizalmatlanság hálózza be ma keresztül-kasul az értelmiség egészét, osztályunknak azt hiszem nemcsak a becsületét, kedélyállapotát is fel kelle­ne frissítenie. Tévesnek gondolok minden olyan álláspontot, amelyből gyomorfekély és szívinfarktus következik. Egyáltalán nem gondolom, hogy a hivatásos politikusok­nak, vagy az idejük nagyobb részében politikával törődő embereknek több közük lenne a szabadsághoz, mint másoknak, akik a maguk nem-politikai mesterségét igé­nyesen és lelkiismeretük szerint művelik. Semmit sem kívánok kevésbé, mint hiva­tásos forradalmárokból szerveződő politikai élcsapatot, ezúttal paradox módon az él- csapat-ellenesség eszméi körül. Olyan társadalomban szeretnék élni, amelyben a po­litikusok nem sok vizet zavarnak. A nép megcsinálta a másodlagos gazdaságot, ezáltal függetlenebb, mintha föld­alatti sejtekbe szerveződne. A munkások önvédelme az utóbbi években találékonyabb volt, mint az értelmiségé, úgy ahogy fölértékelték munkaerejüket. Mivel mulasson a független értelmiségi? Függetlensége gyakorlásával abban a munkában, amelyet vé­gez, azokban a pozíciókban, amelyekhez leginkább vonzódik, abban az életkörben, azokban a társas kapcsolatokban, amelyekbe sorsa helyezte. A magunk nyelvében s közegében vagyunk a legerősebbek. A hatalomhoz úgyis jobban értenek azok, akik­nek nincs. Szabad embernek kényelmetlen, ha bármilyen hatalma van. A cselekvés fölmagasztalása a szemlélet rovására egy letűnő korszak értelmiségi öngyűlölete volt. A szellemi újítás érdekesebb, mint egy összejövetel megszervezése, amit normális körülmények között egy titkárnő is remekül elvégezhet. Kísértők vagyunk, ha kul­túránk kevésbé unalmas, közéletünk is kevésbé lesz az. Az autonómia játékos, a te­kintély morcos. A szabadság munkája nem igényel dühös prófétákat, merev katoná­739

Next

/
Oldalképek
Tartalom