Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT KODOLÁNYI JÁNOS - Szalai Éva: Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete (tanulmány)

kerül a világba a bűn? A regénynél maradva: vajon nincs-e benne az ő terveiben háború is éppúgy, mint a béke, nem ennek tesz-e eleget a nép, amikor a harcra és az ülésre, megtorlásra vágyik? A kérdés valamennyire nyitva marad, de a végkicsengés és az ezután következő regények tanúsága szerint Kodolányi a tökéletesen jó, a bűnt megbocsátó, az embert szerető istenképet fogadja el. Utnapistim megérti Anu akaratát, de őt már nem értik meg a többiek, a józanul gondolkodók. Olyasmiről lehet itt szó, mint amit Pál apostol fejteget a Korinthusiakhoz szóló első levelében: ami az egyik ember szemében bolondságnak tűnik, az a másikéban az egyedüli megoldás. (Ld. I. Kor. 1:18—25.).

Ilyen Utnapistim igazsága is. Vele szemben Lugal terve okosnak és kivihetőnek tűnik. Azon alapul, amiben mindenki szilárdan hisz. A Szent Számok, az értelem törvényén. A világ alapjainak megváltoztathatatlanságába vetett hiten. Eredeti célja szerint nagyon szép elgondolás: megteremteni a nagy és ideális egységet, bevinni a toronyba az emberiség addig felhalmozott,, összegyűjtött tudásanyagát, műveltségét, alkotásait; mindenből a legjobbat — és mindent átmenekíteni az új korba. De a szépnek induló utópia egyre szörnyűbbé és embertelenebbé válik. Lugal, akarata ellenére pontosan azt teszi, amitől retteg. Az ember megmentése helyett az ember pusztulását sietteti. „Tulajdonképpen nem is követett el hibát. Mert hiszen okosan, elszántan, hidegen csak azt cselekedte, amit az idők s a józan ész tétettek vele. A baj az volt, hogy egyre inkább a Világtorony vált élete céljává s nem az ok, amiért a Világtorony épült.” (521. o.). Így fordul minden a visszájára, így keríti a hatalmába egy rögeszme az uralkodót, aki fokozatosan „vezér”-ré válik. Az elnyomás mechanizmusa egyre tökéletesebbé válik, és ezzel párhuzamosan az ideológiagyártás is. Lugal körül széhullóban van minden; az anarchia leküzdésére a hatalom egyre szigorúbb megtorló intézkedésekkel válaszol. A rossz rend a félelemre, az erőszakra, a besúgásra épül, és a törvények betű szerinti betartásából erednek a legnagyobb visz- szaélések. Lugal a szabadság illúzióját teremti meg önmaga szemében. Folyton újrarendezi a hitvilágot is, mert rendetlennek, zavarosnak érzi; de mivel a földi világ ennek tükörképe, hiába próbál meg rendet tenni az istenpantheonban.

Kodolányi óv a szélsőségektől, a vakon szabadjára engedett indulatoktól, a fanatizmustól, akármilyen cél érdekében történjenek. A cél sohasem szentesítheti az eszközt, az pedig még nagyobb bűn, ha az eszköz maga válik céllá. A regényt 46- ban kezdte írni, 48-ban jelent meg, még a régi címen. (A 67-es kiadásban már az új cím van.) A sztálini önkényuralom, a személyi kultusz éveiben'az író joggal félhetett ettől a rendtől éppúgy, mint bármely diktatúrától. Mindenféle elnyomó rendszer modellje ez. A diktatúra ellenszenves, a diktátor személye mégsem válik azzá. Kodolányi végig „belülről” ábrázolja, nemcsak tettének következményeit láttatva meg, hanem annak okait, belső vakságát is. (Ellentétben Utnapistim belső tisztánlátásával.) Lugal csak az utolsó percben döbben rá tettére, de ekkor megadatik neki a tisztánlátás kegyelme. Látja az idáig vezető cselekménysor egyes fázisait. Megálmodott világa helyett a hangyaboly emberi változatát hozta létre. Birodalmában az emberek számon voltak tartva, de hasonlóan a bibliai népszámlálásokhoz, Lugal rendelete az agyagcseréppel történő „katalógusba sorolásról” kiváltotta a nép ellenszenvét; nyugtalanságot, bizonytalan, rossz előérzetet okozott. „A Birodalom tisztességes, szorgalmas lakói örömrivalgással ünnepelték a szigorú rendeleteket. Férfiak, nők, növendék gyermekek boldogan tódultak az elöljáró elé, hogy feddhetetlen erkölcseiket, állampolgári megbízhatóságukat, az adófizetésben tanúsított buzgalmukat bizonyítsák, elnyerjék az agyagtáblácskát, s nyakukba fűzve boldogan viselhessék.” (461. o.) — ezt olvashatta Lugal a hozzá küdött jelentésekben. „Az élet külső képe erősen megváltozott... megparancsolta, hogy a nép a Birodalom bizonyos részében a hegyvidékre telepedjék. Eddig is sokan vonultak a hegyek közé... De sokan voltak, akik megrögzött tunyaságból, szülőhelyükhöz való oktalan ragaszkodásból, vagy egyszerűen, mert nem hittek Nannar gonoszságában, makacsul megültek régi földjükön. Inkább áttértek az árpatermelésről, a gyümölcskertészetről a halászatra, madarászaira, a piócával való házalásra, a gyékényfonásra, nádvágásra. Ezeket a makacs ezreket most katonákkal telepíttette a hegyoldalakra a király ... Min,716