Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT KODOLÁNYI JÁNOS - Szalai Éva: Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete (tanulmány)

A regény nagyon érdekes felépítésű: az első oldalakon bemutatja az idős Utna- pistimet, aki érzi, hogy meg fog vakulni. Ezután visszalép „néhány ezredévvel” és a könyv gerincét kitevő részt maga Utnapistim gondolja el, visszaemlékezve az ő létezésének kezdeteitől az eddig, a kezdő sorokban rögzített pillanatig. A regény utolsó részében (mondjuk: az ötödében) tér vissza ismét a keret és onnét folytatódik tovább a történet, ahol tulajdonképpen elkezdődött a regény: Utnapistim a tornácon áll, fölötte az egyre sötétülő égbolt, és ő bejelenti: egyre homályosabban lát. Es ezután a hatalmas visszapergetett emlékezet-folyam után egy meditáció következik: „Utnapistim lótuszülésbe helyezkedett, testét elernyesztette, értelmét fokonként félreállította, miként az építőállványt teszik félre, bontják le a munkások, ha a munkát befejezték. Megszűnvén tér és idő, gondolat és indulat, Utnapistimot csakhamar hatalmába ejtette a sugárzó fény. Először piros meg aranysárga fénykörök hullámzottak előtte, mint a tó ragyogó vize, ha követ dobnak a közepébe, csakhogy ez a hullámzás nem a partok felé, hanem ellenkezőleg, a partoktól a «-tó« közepére gyűrűzött. Egy vakító fényes pont úgy nyelte el a fényköröket, mint valami örvény. Hovatovább egyre izzóbb, egyre vakítóbb lett a fény. Utnapistim egész valója sugárba borult tőle. Szívét végtelen nyugalom, derű, boldog újjongás töltötte el.” (503. o.). Azért létfontosságú ez a pillanat, mert Utnapistim ekkor érti meg, hogy mi a teendője. Ekkor hívja össze a családot és nyilatkoztatja ki Enki üzenetét, a megmaradás egyetlen esélyét. És ekkor mondja el az istentől sugallt jóslatértelmű mellébeszélést, amit rajta kívül csak a szintén időnkívüli kormányos, Szur-Szunabu ért meg. „Enki pedig újra megszólal, és ezt mondotta nekem, szolgájának: »-Mondd nekik: bizonynyal fölindult ellenem Enlil, ezért nem maradok tovább a városotokban. Enlil országára többé nem fordítom arcomat. Tengerre fogok szállni, hogy Enkinél, az én uramnál lakjam. Rátok azonban jólétet fog esőzni Enlil. Madarászat, halászat gazdag eredményét, nagy aratást. Majd egy este a sötétség hatalmai félelmes vihart zúdítanak rátok, de ne féljetek.«” (504. o.).

A többiek, akik nem hatolnak a szavak mélyére, odavesznek a világomlásban. A Beavatottak is, a kettősórák emberei is. A világpusztulás mitikus okáról ennyit mond a regény: „»-Eltávoztatok tőlem, elhomályosult bennetek az arcom, elnémult a hangom, elszakítottátok a szövetséget, amit veletek kötöttem. Ezért elküldöm reátok a Vörös Sárkányt, hogy pusztítson el benneteket, mert új földet akarok látni és új embert, aki hű legyen hozzám, s akivel jót tehetek!« Ezt mondja nekem Inninni, az élet istennője.” (101. o.) — itt éppen Lugal szájából halljuk ezt. Hogy mit jelent pontosan ez az eltávolodás, arra következtetni lehet a regény teljes gondolatvilágának ismeretében: az élet elanyagiasodásának folyamatát, az ember eltávolodását a lélek- ben-való isten-imádástól, a szeretet parancsát adó istenség félreértését. Anunak nem kell az Élő Szívek Áldozata és a Tüzes Hegy torkába szánt lányok halálának sem örül. Az áldozatnak nincs értelme.

Utnapistim a vérfürdő ellen szól a főpap előtt, de hiába. Pedig Anu tiltja ezt, hiszen ő „maga a Szeretet”. Aki teljesen megérti őt, az eggyé válik vele. Utnapistim a bűnbánati imát követő feloldoztatásban misztikus élményben részesül: a saját lelkében megtalálja az istent. Annyira tudatában van ennek, hogy később — egy beszélgetés során, mintegy mellékesen — így jelenti ki önmagát: „Én vagyok, Aki vagyok.” (198. o.). Ebben a regényben is egymásra vetülnek a különféle vallások, misztériumok elemei. A mondatok ismerősen csengenek, vissza- és előreutalnak ennek a regénynek a rendszerén belül, de a négy regény együttes rendszerén belül is. Erősítik így a regények közötti kapcsolatot is. Pár mondatnak szinte szó szerinti egyezését találjuk a Bibliában, így pl. amikor Lugal azt mondja, hogy: „a fejsze a fák gyökerére vettetett” (Máté 3:10), vagy Utnapistim: „mit jelent, ha a világot legyőzzük is, de magunkat elveszítjük?” (Máté 16:26). A példákat lehetne sorolni. Ami közös: isten mindenütt a szeretet istene.

De a regényben Kodolányi kételyt is ébreszt: vajon megismerhető-e az isten akarata a földi halandó számára? Nem egyesíti-e magában Anu a jóságot és a kegyetlenséget, mindent, és mindennek az ellentétét is egyben? Ez egy teológiai problémát vet fel: a tökéletesség magában foglalja-e a sötétséget, a rosszat is, honnan

715