Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT KODOLÁNYI JÁNOS - Szalai Éva: Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete (tanulmány)
SZALAI ÉVA Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete Vizsgálódásom célja Kodolányinak a második világháború után és a személyi kultusz időszakában írott, ókori, mitikus tárgyú regényeinek keletkezés- és eszmetörténetét feltárni. Az eddigi szakirodalom néhány (főleg Várkonyi Nándorhoz írott) levél idézésével jelezte ezt az alkotástörténeti folyamatot, de megnyugtatóan nem tisztázta. Jómagam az elérhető levelezések felkutatása (Szabó Lőrinc, Szabó István, Koren Emil, Ékes Ákos—Borbély Ervin, Rajnai László), az OSzK-ban elhelyezett levelek tanulmányozása, valamint az író családjával, illetve még élő barátaival (ifj. Kodolányi János, Kodolányi Júlia, Szabó Sándor, Koren Emil, Borbély Ervin, dr. Szabó László, Rajnai László, Jánosy István) folytatott beszélgetések alapján igyekszem a négy regény (Vízözön, Új ég, új föld, Én vagyok, Az égő csipkebokor) létrejöttének körülményeit tisztázni, problematikáját megismerni. Követem Kodolányi mítosz-elméleti és asztrológiai építkezését (az aranykortól a Bikán át a Halak korszakáig: vízözön, Gilgames, Mózes, Jézus), valamint értelmezem a regények megírásának ettől eltérő sorrendjét. Ezt pedig a történelmi aktualitásokhoz való kapcsolódás jelenti (Vízözön: világháború és eltorzult szocializmussztálinizmus; Gilgames története: a hatalom válságai és a személyiség kiválása, élethalál kérdés, létértelmezés; Jézus élete: a Gilgames feladta kérdés megválaszolása, az ember ontológiai szerepe és az árulás kérdése; Mózes: hosszabb előkészület, az 1953-as fordulat után ismét feltámadó remény a népben-nemzetben gondolkozásra, új nép teremtésének kérdése, a vezér-szerep újraértelmezése, a közösségi gondolat felerősödése.) Jelen dolgozatomban ebből az ívből kiemelem az első állomást: az először Vízöntő címen 1948-ban megjelent, 1946-ban befejezett, utóbbi kiadásai révén Vízözön címen ismert regényt. A háború után — hirtelen megszakítva az ősmagyar mítosz továbbírását — nehéz személyes, de az alkotás szempontjából optimális írói helyzetben találkozik témájával. Várkonyi Aranykor-elméletéből és Kennsberth Misztikájából kiindulva olyan történelmi témát választ, amelyben egyrészt a világháború véres szatíráját kiírhatja, másrészt szembenézhet a Világtornyot építő király ténykedésével, melyben átélheti a szocializmus építésének eltorzult gyakorlatát. Ebben a témában ugyanakkor szembesítheti a politikus és a szemlélődő élet kettősségét, kölcsönhatását. Nem a cselekvő élet ellenében, de csakis a személyes kiteljesedést is elősegítő cselekvés mellett érvel a regény. Az ókori témájú mitikus tárgyú regények 1946 és 1957 között íródtak. Amint az évszámból is kitűnik, az író életének egy kései szakaszában. Ekkorra az életmű jelentős része már kész, joggal mondhatjuk úgy: letisztult, kiforrott világszemléletet tükröző összegző regények ezek. De az évszám másra is figyelmeztet: 1946. Egy világégés után vagyunk, amely minden gondolkodót — bármilyen művészeti ágban tevékenykedő, vagy csak a sorsát felelősen végiggondoló embert —, arra késztet, hogy új alapokról induljon, megpróbáljon a túlélés reményében — és most már elsősorban a lelki túlélésről van szó, de még sokáig és sok alkotó esetében kétséges az anyagi, egzisztenciális túlélés 707
