Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Andrassew Iván: A szerelmes király, A vénember, A jó katona (kisprózák)
ANDRASSEW IVÁN A szerelmes király Volt egyszer egy falu, amelyikben nagyon szép asszonyok éltek és a férfiak is nagyon szépek voltak. Boldogan éltek, sokat szerelmeskedtek. Becsületesek is voltak meg hűségesek is, nem ismerték a haragot meg a féltékenységet. Nem is irigyelték egymást, mert mindannyian nagy szegénységben éltek. Ha meg valamelyik váratlanul pénzhez, sok-sok ételhez vagy valami kincshez jutott, hát azt együtt elmulatták. Így éltek mindaddig, amíg a falu határát egyszer el nem érte a háború. Nem haltak meg az emberek, csak a termést emésztette meg a tűz, az állatokat pusztította el a fertőzés. A falura az éhínség nehéz rettegése borult. Amíg lehetett, etették a gyerekeket, magukat szerelemmel vigasztalták. De azt mindannyian tudták, hogy ha csak egymást meg nem eszik, a tél megöl mindenkit. Már-már imádkozni kezdtek félelmükben, amikor a faluba tévedt a király. Győztes volt. A főtérre telepedett fényes sátraival. Mulatságokat, lakomákat rendezett esténként a kíséretével. Csak nézték messziről, sóvárogva, hiszen senki se akadt, aki méltó lett volna a király társaságára. Hanem úgy harmadnap a királyban föltámadt a férfiúi erő. Mintha csak sétálgatna, végigkoslatott a házak között, hátha lát valami szemrevaló asz- szonyt. Hát látott is. Egészen elcsodálkozott: ahány asszony csak elékerült, mindet megkívánta. De azt is látta mindjárt, hogy ezeket ugyan el nem csábíthatja a férfiak mellől. Egész éjszaka egyre dühösebben gondolkozott. Aztán elhatározta: megöli a férfiakat. Hanem csak úgy a katonáival nem tétethette meg, mert jó király hírében akart uralkodni. Megértette, hogy cselt kell kieszelnie. Reggel megint végigjárta a falut. Nézegette, melyik asszonyt kívánná a legjobban. Mire a falu végére ért, szörnyű kívánság támadt benne: minden asszony kellett. Mert nem tudott választani. Mindet kívánta. Király volt és mire a sátrába ért, már mint királyi jussa felől ítélkezett: jogot látott abban, hogy mind az övé. De ez már nemcsak afféle vágy volt, hanem egy szörnyű szerelem. Király volt, úgy számolt a férfiakkal, mint más a búzaszemmel, halálos ítéletük is csak legyintés dolga volt. Épp csak evett valamit a sátrában és megint útra indult. Most a férfiakat figyelte. De nem sokat látott belőlük. Egykedvűen ültek a házak udvarában a pitvarok lépcsőin. Egyik-másik valami gyökeret rágott. Nem volt nehéz rájönni, hogy éheznek. Megvehetné őket? Nem, az nem elég. Odahívta az egyiket: nézd csak, mondta a falutól nem messze van egy folyó. Nehéz átjutni rajta. Azon túl van egy tábornokom. Ha hírt viszel neki, és hírt hozol tőle, gazdaggá teszlek. Persze az ember megkérdezte, mi lesz, ha belevész a vízbe. Gazdaggá teszem az asszonyodat, mondta a király. A férfi elindult a királlyal a folyópartra. Belevetette magát a vízbe. Úszott, vitte a király hírét egy nemlétező tábornokhoz.- A király csak addig maradt a parton, amíg nem látta a férfi halálát. Visszament a faluba és magához hívta a következő férfit. Az is a vízbe fulladt persze, meg a következő is, és mindegyik. A király estére végzett velük. Hanem aztán ő is nagyon elálmosodott Lefeküdt és azonnal elaludt. Reggel nagy riadalomra ébredt. Az asszonyok keresték a férfiakat. A király ki691
