Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Sziveri János: A halak kora (vers)

Nemesebb bűnöket tálaljunk a rendhez, járassuk le a zilált időt.

Másszunk rá a korhadt gyökerekre, tépjük ki amiért belőlünk kinőtt.

Hívőnek lenni ma, avagy hitetlennek?

A rébusz titka visszapörög hozzám. Űjrabogozzuk a megfejtett rejtvényt, elmerengünk — mint lépteink hosszán.

Hűvös rongyok feszülnek a farra, szájunk szegletében lengő fűrész.

Napjait a félő feszengve tengeti. Nyomorgat a mélyben minket is a tűrés.

Közénk vegyülnek gyatra prédikátorok — drótháló borul most az éjszakára —, s feltámasztanak girhes testeket. Kegyetlenségeiknek nincs határa.

Markolja lágytiszta hasát a part, lüktet, lüktet a betört irtvány.

Apró halakra lesnek nagy halak, siklik a vízben nemes — és hitvány.

Ha nem kellek is, mégis megtalállak.

S miként a szenny a félretolt edényen, felgyülemlik arcod valamely zugában — felgyülemlik, éget majd a szégyen.

Bontogatjuk fátyolszárnyainkat, s fejünkbe száll a hirtelen siker.

Lassan lehűlünk, bár hevülünk még.

A józanságtól a hideg kilel.

Item

Ádámcsutkám, mint csomó a nádon. Érett mandula koppan a kövezeten.

Ne vedd zokon, ha megöllek olykor — dühömet azzal majd levezetem.