Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - László Gyula: "Keleten kél a nap..." (Götz László 4 kötetes magyar őstörténete) (tanulmány)

nyaként egy füzetben. Szemmelláthatóan ő maga sem tudott úrrá lenni hatalmas anyagán, mi az alábbiakban az eredeti köteteket használjuk beszámolónkban.

Nem törekszünk — mert nem törekedhetünk — teljességre, inkább csak a fontosabb vitapontokat emeljük ki és módszertani felépítését.

Első kötetének (Altötting, 1981) alcíme: Az európai nyelvtudomány és történelemszemlélet kritikája. Nagyon helyesen látja meg, hogy a nyelvi hatások hátterében egyrészt a művelődési javak elterjedése (ez nem jár népvándorlással), másrészt azonban népi települések, telepítések vannak, s ezt a kérdést nem csupán tudomá- sulvevőként vizsgálja, hanem keresi az okokat, amelyek egy-egy nagyobbarányú népmozgás mögött állhatnak és az okot a vadász-halász társadalmak és a termelő (földműves-állattenyésztő) közti népesedési különbségekben látja. Míg az előbbinél 10 négyzetkilométer szükséges egy kisebb család eltartásához, az utóbbiakban a népesség szaporodása megszázszorozódik. Ez nekem is egyik érvem volt a tömör uráli lakosság feltevésével szemben. Mármost a kisázsiai termékeny félholdban megindult robbanás-szerű népességszaporodás nagyarányú kivándorlásokra, gyarmatosításokra vezetett, ami együtt járt a termelés új formáinak elterjesztésével ezek négy-öt évszázadonként ismétlődnek. Figyelembevéve, hogy az új termelőmódok s velük együtt a városiasodás elsősorban az előázsiai műveltségekben alakult ki, és régésze- tileg kimutathatóan innen terjedt el az eurázsiai földrész keletén, északján és nyugatán; három fő irányt figyel meg a régészeti nyomok alapján ebben a terjeszkedésben: 1. Anatólián át a Földközi-tenger medencéjébe, a Balkánra, Délkelet-, Közép- és Nyugat-Európába; 2. Dél-Szibéria, Turkesztán, Irán, Afganisztán, Nyugat-India és általában Kelet-Ázsia felé; és 3. A dél orosz sztyeppe és a Volga-vidék felé.

E megállapításainak igazolására sorra veszi e területeken megfigyelhető régészeti változásokat. E számadások azt mutatják, hogy e kérdéseket részletekbe menően ismeri, a felhasznált irodalom (itt is és másutt) a legújabb munkákat is figyelembe veszi, s nemcsak a nagy összefoglalásokat, hanem a részletek irodalmát is bőven idézi. Nem is kell mondanom, hogy behatóan ismeri a magyar régészeti irodalmat, hiszen magyar az anyanyelve! A magam részéről sajnálom, hogy Csalog Józsefnek, a zseniális magyar ősrégésznek munkásságát nem építette bele az egymást követő előázsiai műveltségek hullámainak ismertetésébe. Az előázsiai gyarmatosok az újkőkor és rézkor folyamán mintegy 3000 éven át szinte folyamatosan töltötték fel többek közt a Kárpát-medencét is. A háromirányú terjeszkedésben nemcsak a népesség túlszaporodása (demográfiai robbanás) játszott szerepet, hanem a nyersanyagok kereskedelme, pontosabb kiaknázása, gyarmatvárosok építése stb. Közben nagyon élénken figyel a régészeti időrendre, amelynek a következőkben is igen nagy szerepet szán. Már ebben a fejezetben is felveti azt, hogy e nagyszámú telepes kitelepülése, kirajzása okvetlenül nyomot kellett hagyjon az elárasztott területek ősnonos népeinek nyelvében is, hiszen sok új termelési eszközt, tudást stb. terjesztettek el, ennek pedig a nyelvben tükröződnie kellett! így jut el az indogermán nyelvészet és történelem iskoláinak bemutatásához és erős bírálatához. Tudvalévő az is, hogy a finnugor nyelvészet időrendjét és népeinek történetét nyelvtudományunk erősen köti, az indogermanisztikai megállapításaihoz.

Érthető tehát, hogy a szerző hosszú oldalakat szentel az indogermán nyelvészeti időrend kialakulásának és cáfolatának. Magam nem érzem illetékességemet e nyelv- tudományi kérdésekben, ezért csak röviden foglalom össze Götz mondanivalóját. A hangváltozások törvényére épül az indogermán időrend, mondván, hogy a törvény- szerű változások időben egymást váltva következnek be. Götz László megvizsgálván a kérdésit, kimutatja, hogy időben egymás mellett élnek a különféle változatok, tehát ezek megfigyelése alkalmatlan arra, hogy időrendet állítsanak fel ezek alapján. Igen ám, de mivel a finnugor nyelvtudomány időrendje (uráli, finnugor, ugor) éppen az indogermán „eredményekre” támaszkodik, a finnugrisztika időrendje is megbomlik.

De megbomlik az úgynevezett családfa-elmélet is, hogy egykor egységes nyelvcsaládból rajzottak volna ki a később rokonnak ítélt népek. Erről már korábban is esett szó, amikor arról írt, hogy kezdetleges termelés mellett lehetetlen nagy tömegű, kis helyen tömörödő népről beszélni. Az őskultúra, őshaza régebbi meghatározásai633