Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Páskándi Géza: A félrevert harangok (Protesz-dráma, avagy: dokumentum a jövőből három felvonásban) (dráma)

t szunnyadnak el. A veszélyérzeted. El­dobsz minden fegyvert, fokról-fokra, ott állsz majd puszta kézzel az állatok körében, mint Dániel próféta, kit a ki­rály az oroszlánok vermébe vetett. De a te templomod a buldózerek vermében nem marad lábon, ahogy Dániel maradt. CSÉCSEY (suttogva) Az én istenem, akit szüntelenül szolgálok, ő szabadítson meg engem! WEISS (felkiált) Itt nem oroszlánok, itt buldózerek és sakálok vannak, testvér! MIHUCZ Pogány feltámadás ez, Berta­lan, pogány feltámadás. CSÉCSEY Kiengedte a fiamat. Megígér­te, hogy a templomunk marad ... MIHUCZ Azt hiszed, köthetsz különbé­két? A tieid nélkül, bűntudat és ítélet nélkül — különbékét?! CSÉCSEY (mint aki nem akar erre gon­dolni) A templom megmarad. (Kis csend.) MIHUCZ (emlékezőn) A fogolytáborban az oroszok kivettek közülünk egy tisz­tet... Egyetlen egyet. Emlékszem, zse­niális mérnökember volt az illető ... Társai közül alig néhányan maradtunk meg ... éhség és járvány vitte el a töb­bit... S a zseni, akinek pedig inkább joga volt élni — szintén odaveszett. A bűntudatba halt bele ... szégyellte, hogy lángeszű, kiváló, hogy jobb helyre vit­ték. Pedig nem tehetett róla, hogy épp­oly kivételes volt, mint ez a műemlék a mi-szegény, értéktelen templomunkkal szemben .. . (Csend.) CSÉCSEY (suttogva) Mit tehetnék, né­kem ez a lojalitás a hálám. WEISS Itt semmi hála nem aktuális töb­bé. (Rekedten, mint aki ítéletet hirdet.) (E pillanatban Oltyán középen lihegve beszalad.) OLTYÁN A mienket is! A mienket még hamarabb! (Szinte lehull a lépcsőre.) Mint a rajtaütés. CSÉCSEY Oltyán bácsi, mi történt? OLTYÁN (maga elé) A hívők sírtak, azt kérdezték: mért épp a mi templomunkat hamarabb? Miért épp minket előbb? Hát akkor a másénak se legyen kegyelem! Ezt mondták a gyalázatosak és most mégis idejönnek imádkozni. A pópa meg otthon a szakállát tépi, átkozódik... so­se láttam ilyennek. WEISS (komor gúny) A magukét rom­bolták le hamarabb, hogy vigasztalódjon a te templomod is, ha porba hull. Hogy lásd: a sajátjukkal még hamarabb el­bánnak. Egyet ide, egyet oda. Két légy egy csapásra. Jól kispekulálták a saját tragédiájukat. (Sóhaj maga elé.) Ő, is­tenem, a megpróbáltatás óráját oly hosz- szan pergeted .. . MIHUCZ Teremtőm, hát ilyennek te­remtetted az embert? Hogy mindig megkérdezzük: Ó Uram, miért épp en­gem büntetsz hamarabb? Miért épp en­gem választottál ki a bűnhődésre lege­lőbb ... Ó, hogy csábít a kivételesség mérges méze... Ö mindenki haladékot akar a te ítéleted iránt e földön mind­örökké ... (Kis szünet.) Egy temploma- fosztott ember beszél így hozzád, hát bo­csásd meg minden kételyét! Most és mindörökké — Ámen. OLTYÁN A képeket, szobrokat kidobál­ták, ellopták ... A gyertyatartókat is ... A sírokat felbolygatták. MIHUCZ (mintha felénk prédikálna) Aki sírt rabol — halottat rabol. Aki ha­lottat gyaláz — múltat rabol, emlékein­ket. Nem azok a képrablók, nem azok a kis tolvajocskák, kik a múzeumokba set­tenkednek és híres táblákat visznek el... Az igazi képrablók ők, akik lerombol­ják templomainkat, temetőinket, kivág­ják erdőink fáit, füveinket megtapos­sák ... Ök szentségeink, s a természet lát­ványát rabolják ki a szemgolyónkból — mindörökre! (Most bentről felzengenek a zsoltárok, templomi énekek, magyarul, németül, ro­mánul, szerbül. Dobogó léptek, parancs­szavak; berohan Szalázs, Verzu, Kati és Gogu. Megállnak. Az ének elhallgat, mintha félelemből.) SZALÁZS Na, hogy tetszik maguknak ez a bábeli zavar? (Nyers.) (Kis csend.) WEISS Gyönyörű Bábel! E szent válto­zatosság Isten segítsége, hogy átvészel­hessünk minden képtelent. SZALÁZS Unjuk e sok nyelvet! Fölös­legesek! MIHUCZ A nyelvek az alkalmazkodás csodái, uram! SZALÁZS A lázadás, a titkolódzás, az összeesküvés fegyverei mind! (Oltyánhoz) Maga megint ezek közt nyüzsög! Hogy megrontsák! Takarodjék vagy kilöketem innen! (Gogu mozdul, 618

Next

/
Oldalképek
Tartalom