Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Páskándi Géza: A félrevert harangok (Protesz-dráma, avagy: dokumentum a jövőből három felvonásban) (dráma)
pedig nekik címeztünk ... Hova mehetett? (Ebben a pillanatban jön lassan, kissé lihegve Csécsey, meglepetten áll meg.) CSÉCSEY (halkan) Kálmán! Michael! Ide ... WEISS (közbevág) Az erdőn át, a kertek alján jöttünk. (Megnyugtató.) CSÉCSEY Gyalog? MIHUCZ Hát. .. (karját kitárja — „Ha nincs más.’’) Az én templomomnak vége. CSÉCSEY (feszülten) Tudom. MIHUCZ Nem harangoztál érte, testvér. (Kis szünet.) Nem verted félre a harangot, hogy meghallja a világ. CSÉCSEY Megszégyeníteni jöttél? (Más hang.) Nem találtam sehol a harangozó- mat. MIHUCZ Én egy önkéntes harangozót találtam, önkéntes harangozót mindig ád az isten. WEISS Az enyémet távollétemben rombolták le ... amíg bent voltam ... Azért engedtek ki, mert számítottak a hálámra. (Keserű gúny.) Hogy segítsem majd a további programjukat, ha már az én templomom úgyis eltűnt örökre. . . Hogy méginkább vándoroljanak el az enyéim s ők pedig egyre több pénzt kapjanak értünk. Hagyják itt birtokaikat, a házakat — legyen üres a hely, a föld — az övéik számára. Nyoma se maradjon, hogy itt egykor szászok, svábok is éltek... Pedig ezt a tájat közösen csináltuk ... (Csend.) CSÉCSEY Mért jöttetek, Kálmán? MIHUCZ (Kis csend.) Irtunk egy kérelmet ... de most már egészen föl — a fővárosba. A megye szintjén semmit se érhetünk el többé! Jöttünk, hogy írd alá. (Kis szünet.) CSÉCSEY Én a ti templomotokat sajnos már nem tudom megmenteni... WEISS De mi még meg tudjuk a tiedet ... (Előveszi a papírt, odaadja, Csécsey nagyon tétován nyúl utánar átfutja.) Mindenki aláírta, láthatod. Még Dumitru pópa is, akit pedig a püspöke óva intett attól, hogy beleártsa magát a többi egyház „belügyeibe”. CSÉCSEY Mit akartok tőlem? (Gyorsan Mihucz kezébe nyomja.) MIHUCZ Aláírta Mahler rabbi, Dumitru, Sztánovics, Michael... református paptársaid és én is... csak a tiéd hiányzik. (Csend.) CSÉCSEY (suttogva) Listával járni a világot .. . Milyen szánandók vagyunk. Könyörögni a hatalomnak, ahelyett, hogy az egyetlen igaz hatalomnak — Istennek — könyörögnénk. (Kis csend.) MIHUCZ Hát aláírod? CSÉCSEY Nem. WEISS Hisz Timpár érdekében is aláírtad ... Legalább az egyet ide, egyet oda elvéhez legyünk következetesek . . . legalább! (Keserves öngúny.) CSÉCSEY Ez csakis az én ügyem. Nem akarok bajba rántani senkit. Soha. MIHUCZ Bertalan, tőlünk indult a kezdeményezés, nem tőled. Aláírhatod! CSÉCSEY Nem írhatom alá. (Csendesen.) WEISS A saját templomod érdekében? Hisz akkor nem lesz foganatja! Majd azt mondják: törődjünk a magunk bajával, mi csak ne szervezkedjünk! Ezt fogják mondani. (Az égre.) Isten óvjon itt minden nemzetet! (Kis csend.) MIHUCZ A szerb pap azt üzeni neked: Isten minden emberhez anyanyelvén szól — és isten mindenkit csak anyanyelvén ért meg. Nincsenek szent nyelvek és közösségek! Minden nyelv szent istenünk szemében! És csak mindenki nyelve lehet istené! Istennek nincsen államnyelve, testvér. (Kiáltva.) Istennek nincs államnyelve többé! (Ebben a pillanatban nagy zaj, jobbról, szinte bábeli. Majd hirtelen csend.) CSÉCSEY Uramisten, mi történt? A templomomba .. . (Jobbra siet.) WEISS Ezért is jöttünk, tiszteletes úr! (Az megtorpan.) A templomtalanok közül vagy százan itt maradtak, mert nekik már nincs hova menniük, túl elszántak vagy vének — vagy elszánt vének ... Hát a megmaradt templomba jöttek imádkozni. Tartsál nékik istentiszteletet, mi majd kísérünk téged. (Kis csend.) CSÉCSEY (nyögve) Ne tegyétek ezt velem! Ne tegyétek! Én szavamat adtam! Még a fiamat is elküldtem innen. Menjetek! Nékem ígéretet tettek. MIHUCZ (apró szünet után) Az ígéretük lefegyverzés. Ha megnyugtatnak — elal- tatás. A jövőt emlegetve jó ösztöneid t 617
