Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Páskándi Géza: A félrevert harangok (Protesz-dráma, avagy: dokumentum a jövőből három felvonásban) (dráma)
ti csak az erdőben volt jó, a hegyek közt, igaz? A szénakazalban... A városban, a presszókban már nem? Te szégyellsz? Engem?! ÁBEL (csendes méltóság, néha közöny) Semmi jövője sem lett volna. Te mondtad, hogy a volt csendőr lánya és a pap fia együtt már túl sok lenne. Púpból egy is elég. KATI A tevének kettő van, mégis elboldogul. ÁBEL Akkor mért kételkedtél benne? KATI Hogy eloszlasd, te hülye! Te nagy zseni! (Elnyújtva.) ÁBEL (zord lesz) Nem voltam gondolatolvasó. Levelet sem írtál... KATI (gyanakvó, „leleplező" természettel) Hogy írásod legyen róla, hogy futok utánad, hogy elhencegj... ostobák ... gazemberek . . . (Tudniillik: a férfiak.) Na most én élek városon, te pedig itt... és így... és én vittelek be kocsin a moziba is, hogy a fejemhez vágd ... Hogy merészelted? Csak a nőkkel vagy bátor! ÁBEL Ne haragudj. Sokat kínoztak ... Sírtam a fájdalomtól, de méginkább attól, hogy meg kellett születnem... erre a kínra ... Ezután már mindenkit gyűlöltem ... Még azt is, aki csak lapított, vagy épphogy szóbaállt velük ... És te a szeretője lettél! (Elhallgat.) KATI Büszke vagyok rá! S te milyen jogon szólsz bele, hogy én kinek a szeretője vagyok? Éppen te, aki felcsináltál, és faképnél hagytál! (Egészen közönséges a gyűlölet.) A szent pap fia! (Ábel hallgat.) ÁBEL Mit akarsz még? Gyenge voltam, elismerem. Nem leszek többé. Soha. KATI Mindig is gyenge voltál! A teológiáról az irodalomra, az irodalomról visz- sza a teológiára ... ÁBEL Letartóztattak. Más szakra nem vettek volna fel... De mostmár a teológiára se... (Gúny.) Van elég bajuk. KATI (végigméri) Tán bolondok, hogy púpnak a nyakukba vegyenek a múltaddal! ÁBEL (kemény megállapítás.) Minden út lezárult. (Kati a hangra felkapja fejét. Kis csend.) KATI Mit csináltál már megint? (Kíváncsiság és megvetés.) Erdélyt akartad; mi? Az az övék, joggal az övék! ÁBEL (kis szünet után) Mért féltik any- nyira, ha joggal az övék?! KATI (mérgesen) Megérdemled a sorsod! (Ebben a pillanatban balról sietve jönnek: Verzu, Gogu és az aknász. Naiv szemű, pelyhesállú kiskatona. Egyenruhájára az vonatkozik, amit a többi uniformisról írtunk.) VERZU (útközben az aknászhoz) Majd lesz, aki kalauzolja, ne féljen! Mit tördeli itt a kezét? AKNÁSZ Izzad, elvtárs ... zsibbad. Innen ... (Mutatja tétován, az belevág.) VERZU Hát maguk nem tornáznak? Majd kap egy embert, jobb az, mint egy térkép. (Gyanakvón) Látott maga már egyáltalán aknát? AKNÁSZ (verejtékezik) Eddig nem... VERZU Hogyhogy?! AKNÁSZ Eddig. .. nem volt műszer, hát nem is leltünk ... VERZU De most van! AKNÁSZ A műszereim ... nem a legjobbak, kéne beszélni a parancsnokkal... (Belépnek.) VERZU Hát megint összefutunk, Ábel úr? Csak nem fér a bőrében, igaz? (A fiú hallgat.) GOGU Ott csúszkált a régi temető körül ... VERZU Mit keresett ott, Csécsey úr? Tán „őrző volt a strázsán”? Ismerjük mi Ady Endrét is, kérem. Tehát?! ÁBEL (csendesen, mélyen) Elbúcsúztam a temetőtől. VERZU Nagy magyar bánat, igaz? (keményen) Az aknáktól búcsúzott! Kellenének, mi? (Más hang.) No, csak tréfáltam. Gogu, vegye le azt a bilincset! GOGU Hogy-hogy? VERZU Azt mondtam, vegye le! (Az sietve leveszi.) A Szalázs elvtárs egyetértésével én magát kiengedtem. Hát tekintsen el attól, hogy ez a tudatlan most idehurcolta magát. GOGU De Verzu elvtárs! (Száját harap- dálja.) VERZU Nem kérdeztem, Gogu. (Eléje sétál.) Ábel úr jól ismeri ezt a temetőt. Megjött az aknász elvtárs a hadseregtől. Majd maga fogja kalauzolni... (Kis csend.) ÁBEL (tétován) Hogy én? VERZU Igen. Mégegyszer a temetőbe megy: mostmár legálisan... Ez bizalmas munka, Ábel úr. (Ábel hallgat.) 609
