Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Páskándi Géza: A félrevert harangok (Protesz-dráma, avagy: dokumentum a jövőből három felvonásban) (dráma)
ESZTER Ezt is viszem! (a babájára) Neki már van farmerje. Tán lesz majd nekem is. (Provokál.) ILONA (elereszti) Válogass csak türelmesen, még van idő. (Idegesen tesz-vesz.) ESZTER Válogatok is! Városra nem vihetek akármit. Nem kacagtatom magam. Nézze csak! (Kiszalad.) Ezt elvihetem, igaz? (Jön, magához illeszti a csicsás, igencsak a falusi ízlés szerint „városias” ruhát. Ahogy ő képzeli el a divatost.) ILONA Hozzad, ha tetszik, de azért a gyúródeszkát se felejtsd itt! ESZTER Azt akarja, hogy csúfolkodjanak vélünk?! Lesz ott automata elég! ILONA Az is elromlik néha! Te már nem emlékszel, hogy annakidején — villany ide, villany oda — hányszor gyújtottunk gyertyát meg petróleumlámpát... ESZTER Édesanyám amilyen, még ezeket a köcsögöket is vinné! (Az asztalra.) ILONA Visszük is. (Maga elé.) Tán szégyelljük szegény szerszámainkat (Közben szinte dacosan rakja a ládába a holmikat.), amik mindig kisegítettek a bajból ... Hol vannak azok a vászontörölközők?! ESZTER A mosogatóba. ILONA Micsoda? ESZTER Ott vannak azok a jó bolyhos kínaiak! (Anyja rábámul.) Jaj, édesanyám hallgasson már rám is egyszer! (Komikus, felnőttes felelősség.) ILONA (még komorobb lesz) Na, hozd be azt a gyúródeszkát! (A lány kelletlenül kimegy. Ilona, mint akinek váratlanul eszébe jut valami, kisiet. A lány máris jön a faragott szélű deszkával. Hirtelen támad ötlete: az asztal alá támasztja, s az abrosz szélét ráhúzza kicsit. Jön Ilona, kezében egészen apró sámli.) ESZTER Csak tán nem hozza azt a sámlit is? (Majdnem elszörnyülködve.) ILONA Amikor kicsi voltál ki se lehetett szedni a feneked alól! Mintha odaenyvezték volna, úgy hurcoltad magad után. Csak ültél, fejed a térdünknél, és hallgattad a meséket. Akkor még szegény nagyanyád is élt... (Apró remény.) Lesz tán majd unokám is. ESZTER (kis ingerültség) Nem kell azt elsietni. (Közben az anyja leteszi a sámlit, meglátja a deszkát, kiemeli. Mintha a hajlongástól is homályosodnék el a szeme.) ILONA Eldugod, amit anyád bepakolna? Eldugod? (Olyan mélyről jön a hang, hogy Eszter szinte megijed.) ESZTER Csak ... legfelülre akartam tenni. ILONA (kitör) Ne hazudj! Ne hazudjatok! Miben reménykedtek, miféle városi életben? Éltünk már ott egyszer! Ott rúgták ki apádat! Csak itt a szülőfalunkban lehetett végre nyugtunk! ESZTER Innen meg Verzu vitte a tömlőébe! Ott legalább több az ember... nem ismer mindenki! És itt én is mindenkit ismerek! Unom, érti, unom! ILONA Nem ismersz te itt senkit és semmit, csak úgy hiszed. Na pakolj! És azt pakolod, amit mondok! ESZTER Én nem égetem le a képem ezekkel (a tárgyakra), amikor majd lepakolunk a kamionról! ILONA Miféle kamion? Szekérrel megyünk! ESZTER (elhülve) Micsoda? Hogy én ezzel a szegény girhes gebével elinduljak! Abból nem esznek! ILONA Mindjárt kapsz egyet! Apád megmondta, kamionnal azok mennek, akiknek nincs szekerük, lovuk. ESZTER Egy ló nem ló, megmondta nagyapám. Még a dilinós kuruzslónak is két szamara van! ILONA Majd kétszer jövünk, háromszor is ha kell. Na gyerünk! ESZTER Én már beszéltem is az egyik kamionossal. Megígérte ... (Kintről vidor fütyürészés, mintha valami szerelem-felszabadító tavaszi melódia volna, harcos, mozgalmi motívumokkal megtűzdelve.) Már itt is van... Segít a bútort is felpakolni... ILONA Apád ezt nem fogja megengedni! (Balról sietve jön Timpár.) TIMPÁR Mit keres itt az a kamion? ILONA (hogy lányát óvja) Biztos pihen. TIMPÁR Kérdeztem tőle, csak vihogott, mint a vidéki p ... (Lenyeli a rút szót.) Mintha az angyalukat látnák! Mindegyik bennfentes, mintha be volna avatva valami nagy titokba; fontoskodik! Menj kislányom, pakolj! Siessetek! (Eszter megvonja vállát, kimegy.) ILONA (utána) A térítőkét is! Beszéltél a pappal? TIMPÁR (egyelőre nem akarja hallani) Nemsokára itt van Szalázs ... ILONA (ingerült) Na és? Ha Timpárné Szőke Ilona felköti a bugyogóját, jöhet 603
