Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Konrád György: Borongások (regényrészlet)

Épp elég, ha a többiek cselekszenek, én igyekszem uralkodni magamon. A bosszan- kodás visz a politikába, nem kell újságot olvasni. Amíg ki nem tör a harmadik világháború, addig tulajdonképpen mi az, amit múlhatatlanul meg kellene tudnom az újságokból? Hogy ezek a fénytelen, koros férfiak mit mondanak és hová utaz­nak? Jobban érdekel, hogy a hozzámtartozók mit mondanak és hova utaznak. Amíg a sarkon nem lövöldöznek, a politika nem más, mint a sportrovat. * Az elvont szavak csapdába ejtenek, ha az egyiket használom, akkor a másik is kínálja magát. Ez a nyelv konferenciatermekbe visz, beszédemen elhatalmasodnak a normák, a van képeit kiszorítják a kell homályos fogalmai. Maradj meghatáro­zatlan, ne azonosulj a csapatokkal. Politikai jó és rossz duális metafizikája minde­nütt. Az egyik oldal természetesen jo, a másik oldal természetesen rossz. Nem könnyű kimaradni belőle. A történelemcsinálás többnyire lövöldözéssel járt eddig. A filozófusok ne akarják a világot megváltoztatni, épp elég szép tőlük, ha megér­tik. Képi úton átmetszeni Nyugat és Kelet határait: ez a feladat is figyelmet érde­mel. Planetáris államellenes izgatás? Uraságod keleten-nyugaton mindenkit fel akar bosszantani? Uraságod nem fér a bőrébe? Ilyen kérdéseket intéz K.-hoz egy idősebb barát. Ne döngesse a falat, kedves öcsém, keményebb az öklénél. És ha nem? Akkor magára esik. * K. nem igényli a birodalom katasztrofális felbomlását, kevesli a polgárosodást, és nem kívánja semmilyen szövegét fegyvernek tekinteni. Nem gondolja, hogy ez a nép csinálhatna valami igazán különbözőt attól, amit csinál. Elég okos nép, kicsi akar lenni, de erős. Kicsik vagyunk, kisokos ország, kisügyes ország, kisember or­szág. Kisipari, kisvárosi, kisgazdálkodó, kispénzű, kistulajdonos, kislakásos, kisau- tós, kiskocsmás. Kis lépések, kis vágyak, kis esélyek, kis elnyomás, kis ellenzék. Ami kicsi, az megy. Ami nagy, az nem megy. Olykor nagyzolunk, de aztán megta­pasztaljuk megint, hogy a kicsivel többre jutunk. Védekezünk a megrázkódtatások ellen, falusias élet józansággal meghúzódunk, mikor az országúton a csapatok vonul­nak. Anekdotáinkban (ügyes szerencsétlenekről) világnézet van, méghozzá inkább cinikus, mint romantikus. A heves önpusztítás csak kiegészítője a családias együtt- karácsonyozásnak. * A legfontosabb talán az, hogy jön a nők világa. A nőknek van igazuk. Amit ők akarnak, az lehetséges, a női stratégia működik, a legtöbb jó abból jön. Bő ét­kezések a kertes házakban, sok családi ünnep, sok anyag, sok földközeli gondos­kodás. Kevés absztrakció, szélsőség, elrugaszkodás. Matriarchátus, férjüket és fiúkat féltő családanyák okossága és ereje. A férj akkor sikeres, ha a feleségére hallgat. Megtudod tőle, hogy mikor maradj veszteg, és azt is megtudod, ha elvárja, hogy tegyél valamit. Lábatlankodsz körülötte a konyhában, biztos csípője mögül nézed a lombhullást, aztán csinálsz valamit, amitől ő is, sok év után is meglepődik. * Van mitől félnünk és van mire várakoznunk. Mintha egy érzelmes összeeskü­vésben ábrándjaink és rémálmaink is össze volnának kötve. Mintha terhesek len­nénk önmagunknak egy titokzatos másával, akit óvatosan próbálunk kifejteni az is­meretlenségből. Gyanakvóak vagyunk és harciasak, szófogadóak és rakoncátlanok, nem vagyunk igazán kedvesek egymáshoz, de elég fontosak vagyunk egymásnak. Várakozást érzek a levegőben, finom cinkosságokat, érett öniróniák jelcseréjét. Olyanok szorítják egy kissé hosszabban egymás kezét, akikkel megesett már, hogy 581

Next

/
Oldalképek
Tartalom