Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Konrád György: Borongások (Felemás polgár) (regényrészlet)
Meghalt a menyem is. Már csak az unokák vannak. Messze laknak, a város túlsó végén. Tavaly kétszer is meglátogattak, idén csak egyszer. Néha telefonálnak. A lányom Kanadában él. Nagy hidegek vannak arra. Nem akarom rávarrni magam, nehogy kölönc legyek rajta. Itt akarok meghalni a saját öreg alkóvomban. Itt van a temetőben mindenkim. Az idős hölgy elhallgat és a fejem fölé néz. * A bevásárlás többnyire az én dolgom, a sajtok és a gyümölcsök ízesek, a hentes szép húst ad, a kertek és a tárgyak világa otthonos. Néhány napig ugyanaz a nadrág és cipő, aztán egy másik. Van a szekrényben két jobb öltönyöm, de nem hordom őket. Ahhoz, hogy megéljek, itt nem kell sok emberrel találkoznom, udvariaskodásra sem kényszerülök. Kell, hogy valami hátrány is legyen, kaptam jót eleget. A boldogság környékén járok és ezt nem szégyenlem. * Örülök, hogy a két nagy gyerekem Párizsban tanul. Sajnálom, hogy a köznapok külön futnak, távol egymástól. De legalább nem volt módomban hatalmaskodni fölöttük. Szünidőkben a Vízivárosban várja őket a nagy, kopott lakás és benne anyám, én meg már előbb, a pályaudvaron. Hátradőlve a magas támlájú, oroszlános karfájú székeken átadjuk magunkat a szó-röptetésnek. Dorka korán elmegy az uszodába, jól vizsgázott, sztrájkot szervezett, orvos lesz. Miklós történelem—magyar szakos a Sorbonne-on, magyarból franciára szeretne fordítani, jó dobos. Ilyenkor délig alszik, és csak a fürdőkád hosszas könyörgésére hajlandó vízbe bocsátkozni. * Ablakom előtt az erkélyen a növényeim, fonott szék, leander, mályva, hallgatom a jegenyék susogását, gondoskodom az élvezeteimről. Bámulom a lombon át az eget. A menta és a rozmaring teába és salátába kerül. Presszó és könyvtár, utca és gang, nyelv és emlékezet, minden a kezem ügyében van, kinyúlhatok a metaforáimért. Végigmegyek az erdőben a vadaskerti sétaúton, elhaladok a vitorlázórepülőtér mellett, majd a hármashegyen átkelve lebocsátkozom Óbudára, ahol a régi Sípos Halászkertben már ott ülnek a kövér komák azzal a selyma képükkel és a fájós lábukkal. Enni azt lehet, sokat lehet, csúfoljuk egymást. Régi időkről beszélgetünk és már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy pontosan emlékszem-e. Mindenki másképp mondja el nagyjából ugyanazt. Mindenki elmond egy történetet, amely illik hozzá. Minden állítás esendő. Ha az emberi minden leírása irodalom, akkor talán maga az ember is az. Az én és a te határai elúsznak. * Megyünk Coloradóba, havasok és tengerszemek. Európaizmus még nincs, amerikanizmus már van. Csillagos-sávos zászlócskák egy kisvárosi temető minden sírján. Testi-lelki patriotizmus, amely hajlamos a kritikát antiamerikanizmusnak tekinteni. Sok az akadémikus, kevés a független értelmiségi. Amikor ott voltam néhány éve, a konzervatív egyetemi tanárok azt írták, hogy liberális demokráciákban nincsen szükség disszidensekre; csak a kommunizmusban van rájuk szükség. Ennek az országnak van egy vallása, amelynek a hívei inkább látszani akarnak, mint lenni. Ami nem látszik, az nincs. A vesztes nincs. Légy elégedett önmagaddal, légy fiatalos, rugalmas és plasztikus. Jövő, morál, optimizmus, kiút, vitamin, örökélet- álom. Történelemre nincs időd, emlékezésre sincsen. Siess! Ott kellene lenned valahol, ahol nem vagy, bírnod kellene valamit, amid nincs. Szedd ősze magad, ha 495
