Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Kósa László: A Dunántúl néprajzi határai (esszé)
KÖSA LÁSZLÓ A Dunántúl néprajzi határai* Nincs abban valami furcsaság, hogy itt, a Dunántúli Néprajzi Napon arról szól egy előadás, melyek a Dunántúl néprajzi határai? Hiszen akik itt vagyunk, mindnyájan úgy tekintünk a Dunántúlra, mint egyik néprajzi nagytájunkra. Ezért jöttünk ösz- sze. A Dunántúl mint néprajzi egység fogalma igen régi. A múlt század első felé- ban, a magyar néprajzi kutatások előzményeiben már fölbukkan. Horvát István, Csaplovics János, Edvi Illés Pál és mások abban mindnyájan megegyeztek, hogy a magyarság legnagyobb területi csoportjai a „dunai” (dunántúli), a „tiszai”, a „palóc” és a „székely”. A vita inkább azon folyt, melyiké legyen ez elsőség a nemzett karakter alakításában. Századunk elején a már önállóvá vált néprajztudományban határozott „tekintélye” volt a Dunántúlnak, amit például Gönczi Ferenc könyvei és tanulmányai, Malonyay körének két kötetnyi munkája bizonyítanak. Bartók Béla az egyik népzenei dialektust a Dunántúllal azonosította. Folytathatjuk a sort Bátky Zsigmondda1 és másokkal. Volt tartózkodóbb vélemény is, amit például Györffy István képviselt: „A történelem tanulsága szerint a honfoglaló magyarok legnagyobb tömegben a Dunántúl telepedtek le. Az ősi magyar típust itt lehetne legtöbb joggal keresnünk. A törökvilág azonban ezt a részt is földúlta. Leginkább Somogy, Veszprém és Zala megyék rengetegeiben maradtak meg a törökvilág zivataraiban a magyarok, de a törökvilág alatt horvátokkal, utána pedig svábokkal sok helyen keveredtek.”1 Györffy elfogult volt az Alföld iránt. Például arra sem gondolt, hogy az Alföld nagyobb része még jobban pusztult a hódoltság alatt, mint a Dunántúl déli megyéi. Idegen és más vidékről érkező, többek közt dunántúli telepesek segítettek újranépesíteni. De nem ezért tanulságos a Dunántúl néprajzi határaival foglalkozni. Nézzük például mágát a számunkra teljesen egyértelmű elnevezést! A nagymúltú központi, történeti tájszemlélet része. Ám például Bécs központjából a Duna balpartján fekvő előváros, Florisdorf számít Transdanubiennek. A magyar tájnév viszonylagos jelentését kell tudomásul vennünk abban is, hogy az osztrák, a szerbhorvát, a szlovén kultúrhistóriai, történeti és néprajzi szóhasználat „pannon térség”-nek mondja a mi Dunántúlunkat. A Dunántúl földrajzi határait könnyű fölsorolni: a Duna és a Dráva folyása, valamint az 1918 előtti magyar-osztrák határ zárja körül. Azonban nem árt mindjárt figyelmeztetni a néprajzi kutatások évtizedek óta ismert, mégsem mindig figyelemre méltatott alaptörvényére, hogy a földrajzi, a politikai és a nyelvi határok nem mindig, sőt többnyire nem azonosak a néprajzi határokkal. Mi a viszonya például a földrajzi Dunántúlnak és a Duna két partján elterülő Kisalföldnek? Kogutowicz Károly pompás könyve — indoklás nélkül — csak a jobb partot sorolja a Kisalföldhöz. A két világháború között a Csehszlovákiához csatolt területek — kirívóan történatietlenül — Felvidékként élitek az ország köztudatában. Pedig néprajzi és történeti tekintetben a folyó két partján elterülő síkságot szorosabb szálak fűzik egymáshoz, mint a teljes Kisalföldet a nélküle „szűkebb”-nek nevezhető Dunántúlhoz. Győr, Komárom és Esztergom megye egyaránt a folyó két partjára kiterjedve alakult ki. Névadó székhelyeik fekvése és földrajzi vonzereje eredetileg magában * Elhangzott Esztergomban 1987. október 16-án a Dunántúli Néprajzi Napon. 472
