Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Láng Gusztáv: Történelmi káprázatok (Olvasónapló; Cseres Tibor: Vízaknai csaták) (kritika)
A Vízaknai csaták féltörténelmi regény, valahogy úgy, ahogy a Kárpáthy Zoltán vagy az Es mégis mozog a Föld a Jófcai-életműben. E megnevezésen olyan regényt érték, mely részben a szerző számára történelmi múltban játszódik, oly időben, melyet kizárólag történelmi dokumentumokból rekonstruálhat (lásd az 1848—49-ben történteket), részben azonban olyan időszakaszban, melyről a szerzőnek személyes emléke aligha tehet ugyan (kora gyermekkorának évei), de nála idősebb kartársak személyes emlékeit, élményeit hallhatta, felhasználhatta. Tönténelem-neikonstrukció, mely átnyúlik a személyesbe, a közvetlenül ábrázolhatóba — ez ennék a regénynek a műformája. A XX. századi töritónelirnii regény -(egyik) alapkérdését, a reprezentatív hős hiányát a családregény-forma oldja meg: a Moldován—Hozsváth család mint „kollektív hős” válik képessé Erdély és a román-magyar viszony történetének teljes — életrajzként történő — átélésére, cselekvő reprezemtálasára. A szándék ilyenformán félreérthetetlen, a megvalósítás lazomban felemás. Jók, regényszerűek az olyan részletek, melyekben sikerül a szereplő személyes sorsát mint a körülötte és vele történő história következményét, kihatását megjeleníteni — példának felhozhatnám György ööcsének, Károlyinak a részvételét az orosz—török háborúban; az újdonsült katonaorvos nemcsak jellemformáló tapasztalatokat szerez (s e tapasztalatszerzés folyamatáról az írói ábrázolás tudósít), hanem lényének két meghatározó „ideája”, a román nemzeti érzés és az orvosi etika kezdeti elvont formája szembesül a nemzetteremtás történelmi és ta harctéri gyógyítás kórházi (és kórháztalan) gyakolatával, létrehozva leszme ás gyakorlat, ezen keresztül pedig „gyakorló” nacionalizmus és cselekvő humánum választás-kényszerhez vezető ellentétét. De már az első kötetben (mely regónyszerűség tekintetében magasan a .második fölött áll) gyanakvást keltő részletekre bukkanunk; ilyen például Avraim Ianeu látogatása Maldovánéknál, melynek funkcionalitása a cselekményszarkezetben oly csekély, hogy az olvasó azonnal megérzi: pusztán bizonyos történelmi adatok, .ismeretek elmondásának ürügyéül szolgál. De vonatkozik ez a dáko-román eredet-elmélet kifejtésére is (e jelenetben ráadásul valószínűtlen is a történelmi témáról folyó párbeszéd; képtelenség, .hogy egy erdélyi értelmiségi román család tagjai ilyen elemi .ismereteket legyenek kénytelenek közölni egymással, holott ezeket feltehetőleg gyerekkoruktól tudják); a szereplők szövege kizárólag „ismeretterjesztő” előadás párbeszé- desítése. Ahogy előre haladunk a .regényben, egyre sűrűbben találkozunk a cselekménybe, a szereplőik szövegébe, gondolataiba szervetlenül beillesztett dokumentumrészletekkel; történelem .és íregónycselékmény elválik egymástól, vagy csak nagyon vékony s nagyon laza szállal függenek össze. Természetesen nem várja (nem várhatja) az olvasó a történelmi eseményanyag oly mérvű cselekmányesiítését, mint egy XIX. századi regényben. Ha már a műfaji (regénytipológiai) leírásnál tartunk, a Vízaknai csaták történelmi dokumentumregény is, azaz iá történelem nem háttere a magánszférában játszódó ..főcselekrnénv- nek”, hanem maga a cselekmény, s a magánszféra inkább háttér, viszonyítási alap ahhoz, hogy a történelmi események emberi hatásait, a histórikum erkölcsi értékelhetőségét biztosítsa. Az olvasó hiányérzetét az kelti fel, hogy sokszor (különösen a második kötetben) ez a háttér-szerep, ez a viszonyítási alap is eltűnik, s az események .értékelése, embert értelmezése pusztán azért marad lehetséges, mart az olvasónak magának is vannak a — műfaj.isággal kapcsolatban említett módon — „féltörténelmi” ismeretei és élményei a szóban forgó korszakiról .és eseményekről. Márpedig a regényben mégis ez a legfontosabb, hiszen a puszta ismeretközlés és -terjesztés nem lehet a célja, már cslak azért sem, mert a történelemben még oly jártas olvasó sem képes különválasztani a regényben a köznapi értelemben ismeretnek tekinthető .tényanyagot a fikcióitól, mely utóbbinak .igen sokféle funkciója lehet egy elbeszélő műben — éppen csak ismeretterjesztő nem. E kifogások hangsúlyozására az jogosít fel, hogy a Vízaknai csaták Cseres Tibor életművében is, az utóbbi negyedszázad magyar prózájában is a nagyszabású, a kivételes koncepciójú művek sorába tartozik. Azok az olvasók, akik a 451
