Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
kapni! Mélységesen sajnálta, hogy így alakultak a dolgok, s ha nem olyan türelmetlen, talán megkísérelte volna elmagyarázni neki, hogy ő nem követett el igazságtalanságot, ahogy Olga sem követett el árulást. Hogy ezek a kategóriák nem alkalmasak a történtek jellemzésére, mert valahová a polgári morál és a lapos hétköz- napiság szintjére rántják le az ő sokkal nemesebb érzéseiket. Pálóczinak meg kell végre értenie, hogy Olga nem tud tovább élni vele, meg kell értenie, hogy őneki, Ákosnak viszont nagyobb szüksége van Olgára, mint a levegőre vagy vízre, ahogy ő is érti, hogy Pálóczinak viszont hiányzik Olga. Valamelyiküknek el kell tűnnie a másik kettő életéből. Márpedig te leszel az, barátom, gondolta Ákos. Te vagy a vesztes, és el kell fogadnod, hogy vereséget szenvedtél, és el kell tűnnöd innen. De hát elfogyott a türelme. Szavakkal itt már semmire sem lehetett menni, s egy pillanatig úgy gyűlölte Pálóczit, hogy meg tudta volna ölni. S most az egyszer nem akarta fékezni a gyűlöletét. Most az egyszer Pálóczi puszta létezését is kihívásnak tekintette. (Annak kellett volna tekintenie már azelőtt is, gondolta.) Pálóczit meg kell semmisítenie, ki kell radíroznia. Le kell törölnie ezt a nevet a lábláról egyszer s mindenkorra. Pálóczinak pusztulnia kell, mert már csak ő áll a boldogságuk útjában. S addig úgysem lesz egyetlen nyugodt pillanatuk sem, amíg ez az őrült megszólíthatja az utcán, amíg kémkedhet utána, amíg vádolhatja, fenyegetheti és ijesztgetheti, amíg felelőssé teheti a saját ostobasága, gyávasága, tehetetlensége és élhetetlensége miatt. Pálóczit el kell pusztítania, mert Pálóczit nem lehet jobb belátásra bírni. Pálóczi nem érdemli meg, hogy éljen, mert nem tud az élettel mit kezdeni, mert nemcsak önmagát semmisíti meg, hanem mint valami ragályos kórt terjeszti mindenfelé a szenilis magatehetelenséget, a gyávaságot és a gyűlöletet... De csak egy pillanatig érzett így. Igen, egy pillanatig valóban megvolt benne az elhatározás, hogy megöli Pálóczit. Szégyelli magát ezért a pillanatért. Igazából csak megleckéztetni akarta Pálóczit. Megverni, noha Pálóczi fél fejjel volt magasabb nála. Elindult felé, de a következő pillanatban máris megtorpant. Pálóczi hátrált néhány lépést, majd a niadirágzsebébs nyúlt, s Ákos ösztönösen visszahőkölt, amikor azt a csillogó fémtárgyat megpillantotta a kezében. Megkérdeztem tőle: na és szerinte hol vétettük el a dolgot? A napfényről kezdett beszélni, amely örök, s amelyből egyenlően jut mindenkinek, egyenlően jut a mezőkre és a tengerre, állatnak és növénynek, a Szent Péter bazilika kupolájára és egy sebtében ásott sírgödörre. A napfény olyasmi, mintha egy tekintet fókuszában volnánk, mintha figyelne bennünket valaki. Először nem értettem, hogy miket zagyvái össze, s megijedtem, hogy úgy látszik, tényleg hiba van a kréta körül. Persze, persze, ezt te nem értheted, mondta elnézően, ide figyelj, mondta, és ón hegyeztem a fülem, legalábbis igyekeztem azt laz érdeklődést tanúsítaná, amit mint baráttól joggal megkövetelt tőlem. Szegény napimádó barátom! Csak a számat tátottám. Lelkesen magyarázni kezdte, hogy minden ember egyformának születik, legalábbis abban a tekintetben, hogy a lelkében egy Napot hordoz, s ez a Nap a szeretet. Igen, ennek a Napnak a tűzét a szeretet táplálja, s a szeretet az a végtelen energia, amely lehetővé teszi, hogy lelkünk lehessen, hogy különbek lehessünk az állatoknál. A szeretet is fényt és meleget sugároz, s ha hagyjuk kihunyni, nincs értelme az életünknek többé. Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna ez, mondtam. De igen, ilyen egyszerű ez, mondta Pálóczi. A szeretet olyan képesség, amelyhez adományként jutunk, s minél többet juttatunk belőle másoknak, annál inkább megsokszorozódik bennünk, míg ha csak magunkra pazaroljuk, észre sem vesszük, miként fogyott el. És mégis felelőtlenül gazdálkodunk vele, mint Ákos és mások. De ő is felelőtlenül gazdálkodott vele, csak másképpen volt felelőtlen, talán tudatlanságból. Ő ezt a szeretetet mind Olgára pazarolta, s különös fintora a sorsnak, hogy egy olyan nőt szeret, aki viszont csak imagát tudja szeretni. Az egyéniség és a rend hiányzik itt, mondta. Igazat adott nekem abban, hogy megrémülünk a paradoxonoktól, és egyik hibás lépést la másaik után követjük el. Ö például, mondta, ott hibázta él, hogy szeretete tárgyául egy olyan nőt választott, aki ezt a szeretetet nem tudta értékelni, vagy a maga javára fordítani. Ö nem akarja azt állítani, hogy Olga becstelen, hitetlen és cinikus. Olgának is ugyanúgy vannak érzelmei, mint 309
