Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Jókai Anna: Szegény Sudár Anna (Erdélyi naplórészlet)
Ankuca a bólogatásomat elégedetten nyugtázta: úgyis olyan nehézkes itt a védekezés, mire a tényleges aktusra kerül a sor, az ember már belefárad. Aztán elkezdett megint az anyjára panaszkodni: milyen önző, a kórházba az orrát be se dugta, de a botrányokat most naponta csinálja, hogy az egyetlen lányát és az egyetlen unokáját el akarják tőle szakítani, pusztán azért, mert így kívánja a veje karrierje! Aztán még azt is mondta Ankuca, nem csoda, hogy a hírtől én is annyira kiborultam. Higgyem el, ők sem könnyen határoznak. Mert a választási lehetőség még fennáll: Bukarest vagy a kiskaposi Koromgyár. Százszázalékos véglegességgel még nem döntöttek. A Koromgyár mellett is lenne lakás. Ö még sose járt Kiskaposon, csak annyit tud, az is ilyen vegyes település, mint a mi városunk, csak jóval kisebb. A Koromgyár fontos alapanyagokat gyárt, talán találna benne Kálmi fantáziát. Bár sok jót a környékről nem hallott — Kálmi, ha szóba kerül, dühödten tiltakozik. De ha mi, hárman asszonyok mégis emellett döntenénk, akkor esetleg közös erővel rá lehetne Kálmit beszélni... ö — mármint Ankuca — ugyan Bukarest-párti, de nem kéne valamit rögtön elutasítani, látatlanban. Egy szó mint száz: Ankuca rávette Kálmust, hogy jövő vasárnap — ha a páratlan rendszámú kocsik járhatnak — tegyünk egy közös kirándulást Kis- kaposra. Nézzünk körül, milyen ott az élet. Ekaterina-Bábus nélkül, mert hatan a kocsiba úgyse férünk. Kálmus lelkes. „No ugye ... no esetleg .. . No ugye ... ?” ANNÁL BORZASZTÓBB VELEM NEM TÖRTÉNHETNE, MINTHA MOST AKÁR A LEGHALVÁNYABBAN IS, DE ELKEZDENÉK REMÉNYKEDNI LJJRA. okt. 28. Mindenféle csip-csup dolgok lefoglalnak. Ma belülről kitakarítottam a fiókokat. Ennek a munkának alig van látszatja. Vágtam tiszta újságpapírt, fiókbélésnek. A magyar nyelvű újságokból. Az anyám csipkeszegélyei végképp szétmállottak. A szőnyegből a port kidöngettem, bár erre a padlózatra úgysem lehet még feltenni. Szeretném még ma este — ha lesz fény — a porcelánt átöblíteni. okt. 29. A százhúsz kilométer is messze van. Mégis óriási az előnye Bukaresttel szemben. Valószínűleg ugyanolyan keveset láthatnám. Azonban legalább magyarok között lehetne. De nincsenek illúzióim. okt. 31. Világítottunk a síroknál. Kálmusnak azt még feltétlenül el kell intéznie, hogy a sírhelyet megbontsák — akár nagyapámét, akár anyámét — s mi még idekerüljünk, ebbe a régi temetőbe. Aztán a kaput a tövis úgyis beszövi. Nem kell hozzánk kikoslatni egyik családtagnak se, az ilyen vagy olyan messzeségből. Ezt majd kinyilvánítjuk végakaratban. De nem hiszem, hogy erre hama- rost sor kerül, minden valószínűség szerint egy kicsinyég — tizenöt, húsz évet? — még maradnunk kell itten. Kálmus ismét tünetmentes — elmúlt a kritikus koraősz. Én meg talán négy évvel ezelőtt érztem magam utoljára ilyen stabilnak. Pedig megint váltott 294
