Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - BOHUMIL HRABAL 75 ÉVES - Kiss Gy. Csaba: Hrabal, avagy a kispolgáriság dicsérete (A Sörgyári capriccio ürügyén) (esszé)

lötti fájdalmat. Amivel szemben az író az emlékezés, a megörökítés gesztusaival hadakozik. Amikor a disznótor szertartását mutatja be, s elidőzik a disznó szakavatott fölbontásánál, a magyar olvasó önkéntelenül Krúdy leírásaira gondol: „Odatartottam a csöbröt, és belefordult az az egész gyönyörű pejsli, a nedves színeknek és formáknak ez a szimfóniája, semmi sem lelkesített föl úgy, mint a hnlványpdros sertéstüdő, gyönyörűen dagadó, akár a laticel, színben semmi sem oly szenvedélyes, mint a máj sötétbarnája, az epe smaragdjával díszítve, mint a viharfelhők, mint a selymes bárányfelhők, ugyanúgy vonul a belek mentén a göröngyös zsír, sárgán, mint a szétcsöpögött gyertya, mint a méhviasz.” (24. 1.).

Az új kor bekövetkeztének a szimbóluma az említett hajlevágás, a rövidítés szellemének a diadala, a minden területen végbemenő korszerűsítés. A modernizálás kikerülhetetlennak látszik, amint Guntorád úr summázva megfogalmazza a kisregényben: „Minden le .lesz 'rövidítve, és egyelőre nem látni a folyamát végét.” (128. 1.) A fejlődés és a visszafordíthatatlan haladás gondolata keríti hatalmába a kisváros lakóinak egy részét. Herzog úr, a divatcikk-kereskedő lelkesen magyarázta a rádióról: „Nem akarok elébe vágni a fejlődésnek, ámde ez a találmány azt eredményezheti, hogy nemcsak Prágából hallunk mlajd híreket, hanem talán még Brünn- ből is, zenét talán imég Pilzen bői is, sőt ha nem vagyok szerénytelen, híreket és zenét Bécsből.” (120. 1.) De vannak olyanok is, akik bizalmatlanul szemlélik ezeket a vívmányokat, nem hisznek a technikai fejlődés mindenhatóságában: „Nem tudom, nem tudom, de ez a szerkezet nem hozzja meg a boldogságot az embereknek...” (122—123. 1.) — halljuk Kupka igazgató úr szájából.

A fölidézett idill és törvényszerű fölbomlásának a tanulságait a regény tükréből azokon a tapasztalatokon ikeresztülszűrve láthatjuk, amit az iróniáik Nymburkból való eltávozása után adatott megélnie, tehát 1938 után. A történéimi távlat jelenti tehát az első csehszlovák köztársaság fölszámolását, a német megszállást, a fölsza- badulásit, majd néhány év múltával a sztálinizmus korát, ami Csehszlovákiában még az átlagnál hosszabb ideig is tartott, a hatvanas évek közepének és 1968-nak a reményét, a konszolidációs korszak újdogmatizmusát. E tapasztalatokra gondolva nemcsak az öregedő férfi szemével nézett gyermekkori csodavilágot tarthatjuk természetesnek, hanem a totalitarizmusok élőtti élet ártatlan idilljét is. Azoknak az értékeknek az újrafelfedezését, amit a hajdani kisközösségek jelenítettek, a személyre szóló emberi kapcsolatok, sőt mindaz, ami kispolgáriság címén elítélendő és az ígéretes jövő hajójából egyszerűen kidobandó volt. A Sörgyári capriccio tagadja, hogy teljes újrakezdésekre van szükség, a folyamatosság, a szerves fejlődés értékeire szavaz. Az emberre, s nem a fölötte harsogó ideológiákra.

272