Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Hermann Róbert: Görgey Artúr: Életem és működésem 1848-ban és 1849-ben (kritika)

szóltam. Ezért kreált már 1848. novemberében politikai ellentétet önmaga és Kossuth között; ezért hangsúlyozta Tiszafüredről szólva a lengyel fővezérrel szembeni ellenszenvet. Ezért írt Buda ostromának döntően politikai indokairól, s ezért igazított utólag a Békepárttal való 1849. június» 1-jei találkozó történetén. Ezért írja azt, hogy Perczelt, Guyonit, Dembinslbit és Bemet, mint a Függetlenségi Nyilatkozat támaszait akarta eltávolítani a seregből, holott ez az állítás, mint a hozzá fűzött jegyzetből kiderül, nem állja meg a helyét.

S ezért árulkodó a két kötet beosztása is. Görgei 1849. április 6-án, az isaszegi győzelemnél fejezi be az első kötetet. A katonai események története ezt a választást nem igazolja, hiszen Isaszeggel csak a tavaszi hadjárat első fele ért véget. A szabadságharc történetének szakaszolása szintén nem ad támpontot, hiszen igazi cezúrát május vége jelenített. Igazából a politikai történetben sem találunk komoly választóvonalat, hiszen április 14-ág még 8 nap van vissza, az új minisztérium megalakulásáig pedig közel egy hónap. A szerző szándéka viszont azonnal kitűnik, ha a következő kötet harmadik fejezetét elolvassuk. Görgei itt írja le Kossuthtal való találkozását 1849. április 7-én. Azt állítja, hogy le akarta beszélni Kossuthot a függetlenség kimondásáról, s hogy Kossuth nem hallgatott a tanácsra. Kettőjük viszonyában ezt tekinti választóvonalnak, itt váltak szét végképp útjaik. Holott, mint ez az előszóban is idézett kortársi visszaemlékezésekből kitűnik, Görgei csak korainak, de nem eleve elhibázottnak tartotta á függetlenség kimondását.

A Görgei—Kossuth párbeszédekről érdemes még néhány szót szólni. Görgei hosszabban öt ilyen párbeszédet ír He. Először a lajtai táborba való kiküldetése előitti október 11—1 találkozót, majd az október 26-i miklósfalvi haditanácsot. Aztán a november 1-jei, a schwedhiati csata utáni találkozót, majd a már említett április 7-i gödöllői beszélgetést, végül az aradi augusztus 10-i utolsó látogatást. Kossuth egyik hívének, Nemeskéri Kiss Miklósnak már az emlékirat megjelenésének évében azt mondta v&gy azt írta, hogy ezek a beszélgetések „mérges koholmányok” és egy szó sem igaz belőlük. Nyilvánosan csak az utolsó találkozó történetét cáfolta két, Hen- taller Lajoshoz írott levelében, 1888-ban és 1890-ben. A történeti kutatás kétségbevonta az október 26-i Görgei—Kossuth beszélgetés hitelességét is, s sok kérdőjelet sorakoztatott fel a már említett gödöllői találkozóval kapcsolatban is.

A leírások kétségkívül igen elevenek, s az olvasó örömest hinne is nekik. Az első találkozó leírása valószínűleg megfelel a tényeknek. A második már kevésbé, hiszen Görgei itt azt 'állítja, hogy ellenezte 1848 október végén a határ átlépését; a korabeli forrásokból, nem utolsósorban Kossuth akkori jelentéseiből ennek éppen az ellenkezője derül ki. A november 1-jei találkozó leírása szintén hitelesnek látszik, a korabeli iratanyag alapján. A gödöllői találkozás története nehezen tisztázható, hiszen a későbbi események leírása alapján találunk benne hiteles és kétesnek látszó elemeket egyaránt. Görgei azt állítja, hogy Kossuth nem közölte vele határozott formában a Függetlenségi Nyilatkozat tervét. Ezt igazolni látszanak a Nyilatkozat hírének vételekor való meglepődéséről szóló tudósítások. De hogy azokkal az indokokkol ell©nezte-te a nyilatkozatot, amelyeket említ, aziránt kétségre adnak okot saját későbbi megnyilatkozásai a magyar nép kifogyott béketűréséről vagy „az esküszegő rút dinasztiáról”.

Az aradi találkozóval kapcsolatban merült fel szinte a legtöbb kétség. Mint említettem, Kossuth is egyedül az erről írottakat cáfolta. Másik verziót ugyan nem ír.t, de Görgeiét határozottan tagadta, mondván, hogy a fegyverletétel lehetőségéről szó sem esett közöttük. Egy nemrég 'előkerült, e napról származó minisztertanácsi utasításból azonban kitűnik, hogy a fegyverletétel, mégpedig az oroszok előtti fegyverletétel gondolata már a temesvári csata hírének vétele előtt felmerült a kormányban. Ugyanakkor a kutatás hosszú ideig nem figyelt fel Gorged emlékiratának egy kitételére, amelyben arról szól, hogy őt minden esetleges alkudozási lehetőségétől megfosztotta Szemere Bertalan miniszterelnök, amikor magával vitte a koronát. Tehát a tábornok még próbált volna lalkudozni, ha van mit felajánlania; igaz, az ellenséges fővezérek egyike sem volt hajlandó semmiféle alkudozásra.

223