Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Csengey Dénes: Találkozás az angyallal (regényrészlet)
CSENGEY DÉNES Találkozás az angyallal (REGÉNYRÉSZLET) A magas téglakerítések, masszív tölgyíakapuk mögé zárkózott házakat valami esetlenül formált, megroggyant századelői méltóság ácsolata tartotta állva, a nyomorúság pedig úgy lebegett fölöttük a levegőben, mint a finom, aprószemű por, s úgy rakódott rájuk, ahogyan a penész fut el nedves helyen hagyott, sokáig használatlan tárgyakat, öreg emberek lakhattak erre, akiken úgy lötyögött ez a térés és díszletes élet, akár a szálasabb növésű rokontól elorökölt télikabát. Egyik másik ház utcai frontja akár egy olasz vidéki operaház homlokzatának is beillett volna, de a romlott kapukon át látni lehetett, hogy az épületek hátul alacsony, szalmatetős fészerben végződnek, és gazverte, szemetes udvar övezi őket. A törött ablakok csomagolópapírral voltak kijavítva, a vakolat mindenütt mállott, és időnként lezuhanó cserepek törtek szét a hepehupás járdán. A szuterének ablakából romló gyümölcsök, oszló rongyok bűze áradt. És mlaszatos arcú, görnyedt, csenevész gyerekek üvöltözték utcahosszat, fapisztolyaikat homlokomnak szegezve: — Éleit vagy halál! Krumpli vagy kanál! Élet vagy halál! Krumpli vagy kanál! — Ha felnőnek, késsel a nadrágderékban járnak majd, és megcsdklandozzák a torkomat a tűhegyes szerszámmal, hogy odaadjam nekik a pénzemet. Ez nem szomo- rított el. Sőt, valami békés, otthonos megnyugvással töltött el az egész környék. Itt a biztos összeomlás és elvadulás készülődik percről percre, egyforma tempóban és jól átláthatóan, nem burjánzanak születésük pillanatában meghiúsult ötletek, nem csigázzák a kedélyeket szélhordta ideológiák, követhetetlenül fordulatos tervek és megrázó halandzsák. Ezen a környéken kivennék egy szobát, ha lehetne. Bementem egy vendéglőbe, melynek mocskos ablakában felirat hirdette kis papírfecnin, hogy friss pacalpörkölt kapható egész nap, este nyolc órakor pedig ÖSSZTÁNC veszi kezdetét, amelyet a vezetőség a Rácz testvérek közreműködésére alapoz. A magabiztos előrejelzés, mely szerint ezekből a roskatag házakból estére kelve előjönnek valakik és táncra perdülnek a falról lecsüngő tangóharmonika meg a sarokban álló porlepte cimbalom hangjainál, olyan hihetetlennek tűnt, hogy még mielőtt leültem volna, máris elhatároztam: itt fogom bevárni az estét. Megnézem magamnak ezt a bált, megnézem magamnak ezeket a táncosokat. Végül is miért ne tölthetném kedvemre a harmincötödik születésnapomat? Ha pedig esetleg kerül valaki a nap folyamán, aki megfizethető áron bérbe adná nekem bozótos udvarra néző szobái egyikét, máris úgy tekinthetném, hogy révbe jutottam, és az egyetlen alacsony ivóhelyiségből álló vendéglő a törzshelyemmé lépne elő azonnal. Ugyan miért ne? Nem kell az életnek akkora feneket keríteni. Ha jobban belegondolok, harmincöt év alatt egyetlen embertől irigyeltem el a boldogságát, az az ember pedig hat négyzetméter műanyag fólia alatt lakott a Nagyerdőn, és jól megfontoltan úgy nyilatkozott, hogy a varjú húsa hja nem is ízletes, die ehető. Pacalpörkölt mindenesetre valóban volt, a borostás pincér termelői vörös bort ajánlott hozzá, és egyben azt is közölte velem, hogy ha az ebédhez zenét is kívánnék, nem kívánnék lehetetlent, a Rácz testvérek már a vendéglőben tartózkodnak. Ügy gondoltam, a zene még várhat, de azért küldtem két nagyfröccsöt a sarokasztalnál kártyázó muzsikusoknak, nehogy addig is kedvüket veszítsék. A pincér nem ivott, hiába kínáltam, de a teríték, amelyet felrakott elém az ebédhez, annyi felesleges darabbal bővelkedett (még halkés és desszentes villa is került a kezem ügyébe 197