Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Varga Zoltán: A demokrácia néhány kérdése Vas megyében a felszabadulást követő időszakban I. (tanulmány)
ksáUs lendületének elfojtását is jelenítették. Miért következett ez be, hiszen a nemzeti bizottságok döntései sokoldalúan megalapozottak voltak, a köz javát szolgálták, egyúttal teret nyitva a népi követelések népi képviselettel történő megvalósításának? Indokolja az, hogy az antifasiszta nagyhatalmak állásfoglalása ellenezte a köz- igazgatás gyökeres átszervezését. A döntő mégis az volt, hogy az ekkor még a népi demokrácia győzelméért harcoló kommunista pártnak és a polgári demokrácia talaján megmaradni kívánó kisgazdapártnak az elképzelése a nemzeti bizottságok jövőjét illetően megegyezett: hagyták e szerveket elsorvadni. Így mindkét párt a fő hangsúlyt a „merre, hogyan tovább” kérdésekben a pártérdek, a pártközpontok elképzeléseinek, sőt utasításának megfelelő módon a pártok hatalmi és tömegbefolyásának növelésére helyezi. Ez bizonyos fokig érthető is, hiszen ekkor mér (1946 ősze) az említett közös érdekek (újjáépítés, az élet megindítása, gazdaság helyreállítása stib.) helyett az elütő érdekek (milyen társadalmat építsünk) kerülnek a pártok kapcsolatában túlsúlyba, amelyek szükségszerűen kiélezik a hatalmi harcot. De a hatalomért folytatott küzdelem mellett — azzal együtt — a hatalmi szervek széles alapokra helyezésére is törekedni kellett volna azoknak, akik a dolgozók széles tömegeinek a nevében készültek a teljes hatalomátvételre. A hatalmi viszonyokban (államhatalmi és a megye közigazgatási vonalán egyaránt) egyre jelentősebb pozíciókat — erre még később visszatérünk — kezében tartó kommunista pártnak mindenképpen arra is ügyelnie kellett volna, hogy a radikális népi szerveket megszilárdítsa és erősítse. E népi szervek nemcsak a hatalom megszerzésében, de a hatalom megtartásában is — a nép széles tömegeit bevonva — szilárd bázist jelenthettek volna egy folyamatos szocialista irányultságú társadalmi formáció kiépítéséhez. Hogy voltaik-e népi szervekben olyanok is, akik nem azonosultak e formációval? Igen voltak, nem is kevesen, de ezeket éppen a közösségért, a népért vállait elkötelezettség juttatta volna előbb-utóbb egy radikálisabb társadalmi alakulat elfogadásáig. Egyúttal nagyobb megrázkódtatások nélkül, talán fájdalommentes ebben lehetett válnia ezen demokratikus formák működtetésével azokat is erre az útra vezetni, akik még nenn ismerték fel a szocialista út előnyeit. Éppen itt, Vas megyében, ahol — a már elemzett okok miatt — a tömegeik radikalizmusa nem haladta meg egy hagyományosan értelmezett demokrácia igenlését, még inkább szükség lett volna a tömegek bizalmát megnyerő, a néptömegek politikai öintevékenységét igénylő politikára. A nemzeti bizottságok „koalíciósabb” jellege jobban megfelelt volna a megye társadalmának, közvéleményének, mint az a fajta pártok közötti hatalommegosztás, ami a nemzeti bizottságok hatáskörének szűkülésekor előállt. Kétségtelen, hogy a kisgazdapárt méltán fűzhetett vérmes reményeket a választás utáni időszakhoz, választási eredményei miatt, ha az ún. „arányosítási politika” (amilyen a választási eredmény, olyan legyen a hatalomból való részesedés is) megvalósul. Hiszen a 72%- os eredmény hatalmi arányosítása abszolút vezetést jelentett volna számára. Ezért aztán — tegyük hozzá, teljesen érthetően — követelik, »hogy ha: „e vármegye 72%-a velünk van, akkor ez az arány mutatkozzék meg a közigazgatás, a rendőrség és egyéb hatalmi apparátus összetételében.” Ugyanakkor nemhogy erősödött volna az 1945. novemberi választások után a megye hatalmi apparátusában az FKGP súlya, de 1946 elejétől számszerűen kimutathatóan inkább csökkent. Ennek bizonyítható oka, hogy 1946. január 21-én Saf- rankó Emánuel kommunista párti főispán kerül a megye élére, felváltva Jackó Pál kisgazdapárti főispánt. Mint ismeretes, a kommunista párt kezében volt a belügyi tárca, melynek jogköre volt kinevezni az egyes megyékbe a főispánokat. A kommunista párt, attól tartva, hogy az FKGP érvényesíti az országos, s főleg a megyei választási eredményét, és így a fejlődés megakad a klasszikus értelemben vett polgári demokrácia szintjén — a belügyi tárca adta lehetőséggel élve — adminisztratív módon befolyásolta a hatalmi harcot. Számszerűen kimutatható, hogy 1946 elejétől 1946 végéig az új főispán hivatalbalépésétől — főleg a B-listázásök következtében — hogyan nő meg a közigazgatási apparátusban, a rendőrség személyi állományában 169
