Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből II. (tanulmány)
dúlt meg az új roham Németh László ellen, akiit az „összeesküvés” szellemi atyjának igyekeztek kiikiálitanii. Bibó István arra is rámutatott, hogy e Németh László által használt fogalmak eredetét helytelen a „csodaszarvas” és a „rögvalóság” forrásvidékén keresni. Mert a hígmagyar .terminológia „nem ködös fantazmagóriákból, hanem egy valóságos, létező jelenségről beszél: arról a többnemzedéknyi kontraszelekcióról, ami a Habsburg-monarchiába való beleszorulás ... folytán a magyar közéletben létrejött... Ez a kontraszelekció három nemzedéken keresztül szelektálta egy alapvetően hazug feltevésekre épült közélet minden döntő posztjára igenis iá hígabb embermatériát, amely hamis helyzetekkel megalkudva képes volt ,reálpolitikét’ űzni ugyanakkor, amikor ugyanez a kontraszelekció három nemzedéken keresztül szorította terméketlenségbe vagy extravaganciába a helyzet eredendő hazugságát megértő mélyebben realista emberfajtát.”79 Hasonló félreértések voltak az ún. harmadik úttal kapcsolatban ás. Kétségtelen, az „a harmadik út, mely a fasizmus és a haladó világ harcában magyar semlegességet hirdetett, vészes őrültség volt... Abban a konkrét helyzetben azonban, a szárszói konferencián, ahol látszat szerint Németh László ennek a zsákutcának a hirdetői közé szorult, ez nemcsak rajta, hanem a kérdés helytelen felállításán is múlott. Ott ugyanis a kérdést baloldaliról fogalmazták olyanformán, hogy abból a fasizmus és bolsevizmus egyedüli alternatíváját lehetett kiolvasni.”80 Ezt pedig épp az 1945-öt követő gyakorlat cáfolta meg, nem proletárdiktatúrával, hanem népi demokratikus módszerekkel törekedve a szocialista elvek megvalósítására. Bibó István tárgyilagos véleményének azonban nem akadt követője, hiába figyelmeztetett, hogy a „magyar demokráciának ebben az ügyben meg kell mutatnia, hogy nem fél: sem nem hisztériás, sem nem gyáva, és sem mártír legendát nem idéz fel, sem ereje felőli nem hagy kétséget, hanem tud szigorú lenni ott, ahol kell, és nagyvonalú ott, ahol kell. Aki fél, az nem képes egyikre sem”.81 Valóban így volt. Az Igaz Szó c. lap — nem sokat törődve az alapvető demokratikus elvekkel, miszerint a gyanúsítottat mindaddig ártatlannak kell tekinceni, amíg a bíróság meg nem hozta jogerős ítéletét — már a tárgyalások megkezdése előtt ítéletet mondatott „népbíróival”, akik közül Drahos Lajos, Marosán György, Zsolt Béla és dr. Kovács István mondták ki a halálos ítéleteket, több mint fél évvel megelőzve a bíróság döntését. Dr. Kovács a partizánszövetség ügyésze fogalmazott a legbeszédesebben: „Ki kell irtani őket!”82 Az üggyel kapcsolatban nem volt jellemző a mértéktartás a fiatalabb népi nemzedékre sem. Átvették azt a vádat, hogy a népi mozgalom vezetőinek jelentős része „nem határolta el magát félreérthetetlenül a terjeszkedő fasizmus felé ..Ezt súlyosbította, hogy — szerintük — Németh László hívei „ezt a bennszülött-teóriát fajelmélettel keverték, nyitva hagyva ezzel az utat jobbra és elzárva balra, mert fasizmust lehet fajmagyar, fajturáni vagy faj-árja alapon elképzelni, de demokráciát vagy szocializmust nem”. A „harmadik oldal teóriája önmagában hordta jövőjét: szükségképpen munkásellenes, szocializmusellenes, demokráciaellenes elméletté kellett válnia”.83 Néhány valótlan állítás — pl. hogy Németh László gondolatait hívei fajelmélettel keverték —, s -máris kész a hatásos következtetés, amelyet Sípos Gyula még azzal is megtoldott, hogy „népi fasizmust” kezdett emlegetni, mely támasztékot kapott a harmadik oldal megerősödésével, „ezáltal lehetetlenné téve azt is, -hogy tisztázódás jöjjön létre ca -népi mozgalomnak a politikai szélsőjobbtól szélsőbalig húzódó táborában”.84 Ennél kedvesebb megállapítást, -hogy a népi mozgalom a szélsőjobboldalig terjedt, s ráadásul mindezt egy „népinek” a szájából — nem is hallhattak volna a mozgalom rögeszmés ellenségei. Ilyen indokból tartotta Bóka László is Erdei Ferenc idézett tanulmányát a közelmúlt publicisztikája egyik -legjelentősebb termékének: „A haladó értelmiség igenis emelje fel szavát a jövőben is mindig az ellen, ha a ,harmadik utasok’ valamely jobboldali népi politika’ felé csúsztatnák le a demokratikus fejlődés baptatójáról népünket. De szavuk csak akkor ér, ha nem vétik össze Erdélyi Józsefekkel, Sipkákkal, Kodolányi Jánosokkal magát a paraszti népet...” S íme 154
