Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Füzi László: A korszerűség vállalása (kultúrkritika és kiútkeresés Németh László gondolkodásában) (tanulmány)
hasonlóságok és kapcsolódások érthetővé teszik, hogy Ortega munkásságának megismerése rendszert adott Németh László gondolkodásának. Az Ortega-tanulmány azért is n.agy jelentőségű, miért nem csupán a rendszer irányainak mentén, hanem az utalások szintjén is magában hordozza a Németh-életmű kulcskérdéseit. Pl.: ebben az írásban merül fel élet és utópia egymáshoz való kapcsolódásának kérdése. Az utópia nem ellensége laiz életnek, hanem tajtékos föle, mondja Németh, ennek megfelelően pedig a forradalom „az utópia harca az élettel”. Ez a valóságot és ideát egységbe fogó szemlélet a későbbiekben majd elemeire bomlik, az alkotórészek elkülönülnek egymástól, önálló „műfajokká” válnak. Ha pedig a nagyobb összefüggéseket szemléljük, akkor azt látjuk, hogy míg az Emberi színjáték az írónak önmagához Illetve közösségéhez való elkötelezettségét vizsgálta, addig az Ortega-tanulmány újabb ellentétpárt vet fel: a realitáshoz illetve az ideákhoz való hűség dilemmáját... Az Ortegával foglalkozó írás jelentős állomás a helyzettudat kialakításának szempontjából is. Ortega átfogó képet adott a modem szellemiség helyzetéről, s miközben Németh ennek a képnek számos összetevőjét elfogadta, a hasonló szellemi pozíció ellenére éppen Ortegával vitázva fogalmazza meg saját, a közép-európai létből fakadó küldetéstudatát. Ortega élet-tisztelete — írja —, a kiábrándultságé. Ezt az életimádatot Németh elaggási tünetnek, menekülésnek látja: „A fiatal nem imádja az életet, hanem tékozolja. A kiábrándultnak azonban csak az élete maradt, igen kevés élete, s ezt isteníti”.!6 Ahogy Ortega megismerte a „kor imperatívuszát”, úgy bele is nyugodott abba, eldobta vállalkozását, s éppenséggel saját módszere, a jelennek történelemkánt való szemlélése foéniítofta meg akaratát. Németh szerint a történelem, a kor sematizálható, a jelen nem. Ortega kiábrándultságával szemben a a -hit akaratáról szól: „A jelein az ember drága kincse. Drága, mint a szabad-akarat. Legnagyobb erőnkről, az erőfeszítés értelmességéről mondunk le, ha a jelent odaajándékozzuk a történelem távlatának. Praesens perfeotumban tn-em lehet nagy dolgot csinálni.”!7 Németh -ezzel Ortega általa értelmezett politika-felfogását is aktivizálja, s ezzel a korabeli művészettel, tudománnyal -kapcsolatos -elképzeléseit a társadalmi cselekvés lehetőségeihez viszonyítva fogalmazza mag. Ez a törekvés még- inkább megfigyelhető 'lesz majd a Kritikai Napló és az Üj nemzedék írásaiban. Talán ezért is helyénvaló, ha a továbbiakban in-em követjük Németh gondolatait írásról írásra, hanem az új művészettel, új tudománnyal és új politikával kapcsolatos elképzeléseivel foglalkozunk. Kiindulópontja — s inam is csupán az Ortega-tanulmánytól, hanem már 'korábbról, a Szabó Dezsővel foglalkozó esszétől kezdve — a tizenkilencedik század tagadása. Ortega szintén jelentős ter-et szentel a 19. századi -szellemi örökség elemzésének. Felfogása szerint a század által is táplált eszmék, így a -racionalizmus, a haladás elve, a liberalizmus, s a polgári demokrácia a 20. századra már elvesztették reális alapjaikat. A 19. századi fejlődés-gondolat, a haladásba vetett töratlls-n hit elvakította az embert, s ezzel elvesztette egyik lényegi jellemzőjét, a radikális bizonytalanságot. „A jelenné zsugorodott jövő káprázatától megszabaduló XX. századi ember viszont a jövőhöz tapadó illúziókkal együtt magát a jövőt is elveszítette, és ezért egy alapvetően dezorientált világban találja magát”.18 Németh elfogadja a 19. század Ortega által adott elemzését. Ez a század, mondja, a racionalista századok örököseként a hasznosságot és hitelességet hangoztatta. írásaiban valóságos rendszert épít a- múlt századdal szembeforduló lázadó ember köré. Üj enciklopédia című írásában például a imúl-tba vetíti vissza a modernkori szellemiséggel bíró ember világkép-teremtő törekvéseit. Németh szerint a szellem embere az, aki „egyszerre ihű korához, kora jelenségeihez, s a szellemiség örök követelményeihez, aki a bizonytalan -kor minden -tájékozatlanságát magára veszi, „akiben ott feszeng a szellemiség örök ösztöne: a jelenségeket -együtt, egyben látni.”!9 a megvalósult mint a — ahogy más írásaiban is megfogalmazza —, a görögség. „A képzés az volt — írja a görögökről —, -hogy a -mítosat a -maga használatára asszimilálta, élete elszórt jelenségeit egyetlen szemléletbe olvasztotta, bármily különös feladat került elé, a közös és mégis egyéni mítosz szelleméhein oldotta meg”.20 A szellemiségnek ez a jelenségeket összefogó és a jelenségek között eligazító uralma a felvilágosodásig kí135
