Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Füzi László: A korszerűség vállalása (kultúrkritika és kiútkeresés Németh László gondolkodásában) (tanulmány)

májusától a Nyugatban jelentetett imeg, már össze is foglalta a nyugati irodalommal kapcsolatos megfigyeléseit. Mintha már a Tanút író Németh Lászlót látnánk az írá­sok mögött: miközben egyik írásában tájékozódik, a másikban már tanít is, miköz­ben az egyik írásában a kérdéseit fogalmazza meg, a másikban már a tételeit is ol­vashatjuk. Németh László munkádnak újabb kiadásaiból ennek az időszaknak jóné- hány írása hiányzik, s a közöltek is számos csonkítással, egymástól elszakítva, utó­lagos szerkesztési elvek alapján jelentek meg. Pedig érdemes lenne ezeket az íráso­kat megírásuk időrendjében közölni, így láthatnánk csak, hogy imiilyen erőfeszítések­kel törekedett Németh a korszerű szellemiség jelenségeinek megismerésére — s így láthatnánk pontosan az általa megfogalmazott kultúr,kritika összetevőit is. A másfél-két esztendő lázas sietsége mögött ott érezzük a gazdasági válság gyorsító hatását Is. A világválság társadalmi és politikai következményei válaszo­kat követeltek laz íróktól, így nem meglepő, hogy Németh útkeresése magán viseli ennek ,az időszaknak feszültségeit. Ekkori írásainak megítélésénél azonban a ma­gyar szellemi élet sajátos viszonyaival is számolnunk kell: a harmincas évek Ma­gyarországán a tudomány nem tudta és nem is akarta támogatni az ilyen jellegű tá­jékozódási törekvéseket. A tudományos életben is a magányos alkotók lesznek azok, akik a kor barbár erőivel szembefordulva a szellemtörténeti irányt újfajta, huma­nista tudománnyá igyekeznek átalakítani, időben akkor, amikor Németh tájékozó­dási kísérlete is lejátszódik. 3. Ilyen körülmények között nem is az a meglepő, hogy Németh eljutott a jelentős spa­nyol filozófus-esszéíró Ortega y Gasset munkásságához, hanem az, hogy milyen gyor­san jutott el hozzá. 1930 nyarán már megjelent az Ortegával foglalkozó nagy tanul­mánya, a magyar nyelvű Ortega-irodalom legjelentősebb írása.14 A tanulmány ön­magában is jelentős, hiszen Németh volt az, akii a tömeg Ortega-i fogalmának pontos értelmezését adta. A itovábbiaikban mégsem az írás Ortegával kapcsolatos tételeivel foglalkozunk, hanem azzal, hogy az Ortegával való szellemi találkozás miben len­dítette előre Németh László gondolkodását. Több jel imutat arra, hogy Ortega műveinek tanulmányozása nem érte készület- lenül Németh Lászlót. A korai világirodalmi tanulmányok, a Freud-értelmezés, vagy pedig a természettudományokkal kapcsolatos írások szükségszerűen felvetették már számára a 19. század jelenségeinek értelmezését és az újabb irányzatok megisme­résének szükségességét. Ortega írásaival számos ponton egyetérthetett; akárcsak a spanyol filozófus, a történelmet ő is a jelen tudományának tekintette; az élet és a magatartás Ortegánál is központi kategória, s a nemzedéki vállalkozás tétele is fon­tos szerepet játszik Ortegánál... S ami a legfontosabb: akárcsak Németh, Ortega is a történelem legsúlyosabb válságkorszakának tartotta saját korát. Ami azonban a részleteknél is fontosabb: Ortega az „individuumot körülvevő létkérdésekre” igye­kezett választ adni, s így összegezte is a korszak megújuló szellemi-művészeti törek­véseit. Ortega megítélése körül ma is vita zajlik, az azonban kétségtelen, hogy szé­les alapozottságé rendszerét adta a Németh Lászlót foglalkoztató kérdéseknek. En­nek ellenére Németh nem egyszerűen átvette Ortega gondolkodásának alapelemeit, hanem saját gondolataival szembesítve a saját képére is formálta azokat. Erre utal a két gondolkodó szellemi kiindulópontjának hasonlóságáról szólva Csejtei Dezső is: „Az Ortega bölcseleté és Németh László eszméi között fennálló (nagyrészt még fel­derítetlen) érintkezési pontok nézetünk szerint a két ország kultúrájának — leg­alábbis részbeni — rokonhelyzetével, illetve az ebből eredő program hasonló moz­zanataival magyarázható ... Mindkét ország esetében lényegileg arról van szó, hogy egy relatíve fejletlen nemzeti kultúra heroikus erőfeszítéssel az európai kultúra élvo­nalába tornázza fel magát. Ez a feladat pedig mindkettőjük szerint csak egy ma­gasan kvalifikált, autentikus értelmiség segítségével valósítható meg.. .”15 Mindezek a 134

Next

/
Oldalképek
Tartalom