Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Vészi Endre: Ha emblémát választanék...
VÉSZI ENDRE Ha emblémát választanék.. .* Ha emblémát választanék, amely az olvasó ember elmerült komolyságát akarná kifejezni, egy régi képet idéznék fel, egészen fiatal korámból. Tizen kilenc éves voltam, Visegrádról jöttem haza autóbuszon. Leányfalun Móricz Zsigmond szállt fel. Nem ismertem őt személyesen, így zavartalanul (nézhettem. Leült, könyvet vett elő, egy finoman hosszúkás alakú kötetet és Pestig föl sem emelte belőle az arcát. Közelebb (hajoltam és láttam, a könyv József Attila Nagyon fáj című kötete. Az élmény, hogy egy nagy prózaíró ennyire eggyé tud válni a költészettel, megrendített és ez a megrendülés azóta is bennem maradt. Én magam mindent az olvasásnak köszönhetek. Tizenhárom, tizennégy éves koromban (könyvtárból kölcsönözve) — édesanyám vitt oda — naponta egy, sőt két verseskönyvet faltam fel. Így ismertem meg legérzékenyebb fiatalságomban, a kényszerűen tanult klasszikusok mellett, a Holnap és a Nyugat költőit, az avantgardistákat, majd utánuk az Illyés, Szabó Lőrinc, József Attila nemzedékét. És velük egyidőben e nagy nemzedékek ,.melléktermékeit” — fordításaik jóvoltából a világirodalmi költészetet. Ezt ‘azért mondom el ilyen részletesen, mert az író irodalmi élményei tapasztalatom szerint önéletrajz-értékűek. Versírásra viszont saját életem szorított, az akkori vésnökinas sorsa, felemelkedési vágya, a kifejezés kényszere magamért és másokért. Egyenjogúságom feltételét láttam a költészetben. Tétova, suta kamasz voltam, de már az indulásnál magamon éreztem nagyszerű költők tekintetét. Azokra az évekre nemcsak a fogadtatás melegsége miatt gondolok vissza szívesen. Fiatal voltam, szinte még gyerek (és példaképeim, mestereim, akiket azóta sem cáfolt meg az idő, ott éltek testközelben. Az utcán találkozhattam József Attilával, fölkereshettem a lakásán; szédelegve az izgalomtól becsöngethettem Babitshoz, megkereshettem Kassákot a Lidó kávéházban, Illyést a Gellert kávéházban. Könyveimről, Lesznai Anna, Németh Andor, Gulyás Pál írt kritikát, volt kitől tanulnom. Mindez több, mint egyszerűen az if júság. Ez mérce volt és kötelezettség, amely ma is munkám és magatartásom alapja. Mint kölő indultam és minden úgynevezett sakműíarjúságom ellenére, hűséges maradtam a költészethez, vagy megfordítva, az maradt hűséges hozzám. A versről vallott nézetem és gyakorlatom harminc év alatt sokat változott. A mai differenciált gondolkodást és az egyre több ismeretet raktározoó tudatat csak olyan költészet képes áthatni, amely a technika, bűvöletéből az emberi érzékenység magasába tudja 'emelni olvasóját. Ügy érzem,, hogy korunk verse az intellektuális vers: a gondolkodás élménye mindennél izgalmasabb. Ugyanakkor ez a líra nem mond le a látom ásos képzeletről, az érzéki színezésről, a * Elhangzott a Magyar Kádióban, 1968. február 18-án, nyomtatásban most jelenik meg először. 1099
