Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Balázs Attila: Adalékul a holtak enciklopédiájába (noblesse oblige), John Wesley Oak (1881-1989) (kisprózák)
ból, karjai közt a városka dísztavának legszemrevalóhb hattyújával. Arra pontosan sosem derült fény, hogy mi szándéka volt Johnnak a hattyúval. Valószínűleg lélektani momentumról van szó. A pszichológia jól ismeri a gyakran logikátlan, gyors behelyettesítési kényszert. Ha e szerény kis jegyzet szépirodalmi bőséget engedélyezhetne magának, akkor most körülményesen lefestenénk a zongora előtt vívódó John Wesley Oaikot, midőn nyilvánvalóvá válik számára, hogy a zongora nem mehet (tehát: marad a hattyú). (Azaz: a hattyú megy!) Egy tengerben talált palack tartalmából ítélve a századfordulón John Wesley Oak az angol királyi flottában teljesített szolgálatot. Bár sikerült megkapnia a Királynő Arany hattyú j a című elismerést, (azaz: elismerő címert, különc természetének köszönhetően sosem sikerült rendeznie viszonyát egyébként derék kollégáival. John Wesley Oakot egy ködös hajnalon dobták a tengerbe Gibraltár közelében; mindennek határozott következményeként. Wesley ezután — nehezen kitapintható ideig — egy csupán kecskék lakta elhagyatott kis spanyol szigeten tengette életét két sebtében magával vitt hattyújával. Később kedvenc történetei közé tartozott, hogy egyik legkedvesebb esti szórakozásképp a szigeti magány perceiben : az Aranyhattyúval inéba (kitüntette a hattyút. Természetesen szerény ünnepélyes keretek között. A hattyú utóbb már önként nyújotta a nyakát, düilesztette fehér húsú mellét. A halálában mostanság ismét időszerűvé vált Salvador Dali az első világháború előtt találkozott a furcsa 'angollal Bilbaóban és nagyon megtetszett neki a történet. John W'esley Oak mérhetetlen hatással volt a zseniális művészre. Az anekdota szerint Dali épp egy kiskocsmában üldögélt újonnan szerzett barátjával, amikor hirtelen az az érzése támadt, mintha szétfolyna az idő. Ebben az értelemben Salvador Dali számtalan vászna őrzi John Wesley Oak emlékét. Salvador Dali később lefestette — zsiráfnak álcázva — Wesley hattyúját is a kocsma megsokszorozódott fiókjaival. Salvador Dali úgy érezte, hogy minimum ennyivel tartozik a derék britnek. John Wesley Oak pedig — némi habozás után — eladta a mostanság a madridi Pradóban látható képet egy gazdag spanyol matadornak és a Fülöp-szigetekre hajózott. Útközben úgy tett, mintha Kantot olvasna, de ebből — úgy látszik — nem sikerült levonnia valami egetverő következtetést. Csendes rousseau-ias életet folytatott megint pár év erejéig. Életének erről a szakaszáról vajmi keveset tudunk. Itt valahol nyoma veszett Joihn Wesley Oak hattyújának. Azaz nem végérvényesen. A későbbi kutatók ámulatukra hatalmas hattyú alakú totemre bukkantak a Fülöp-szi- getek egyik eldugott csücskében. Ez még rendben, hanem a totem oldaláról valami fiókszerű képződmény lógott ki, amelynek rendeltetésére semmilyen elfogadható magyarázatot nem tudtak találni. Ma már ragyogó (arccal ismerhetjük fel John Wesley Oak közvetítő szerepét a modern művészetek és a primitív világtükrözés között. Ami John Wesley Oak életének további alakulását illeti: W'esley a két világháború között Párizsban tűnt fel, hatalmas virágfüzérrel a nyakában, amelynek eredetéről nem volt hajlandó nyilatkozni. Hogy Wesley hol tanult meg teniszezni, az ma sem világos, de tény, hogy könyörtelenül végigverte az egész amerikai elveszett nemzedéket. Egyedül Ezra Pounddal kínlódott meg, de végül Poundnak is kitapintotta kínálkozó gyenge pontjait. Dühében Pound írt még egy Oantót, melyben — igaz, valami kínai környezetben, de: — messze elhúzó hattyúkról énekel. Mit tudhatott Ezra Pound John Wesley Oak hattyújáról és a bilbaói kiskocsmáról? Pound többek közt egy egészen furcsa angolt is 1097
