Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Balázs Attila: Adalékul a holtak enciklopédiájába (noblesse oblige), John Wesley Oak (1881-1989) (kisprózák)

másik kis nyelven írt, egyetemes mondanivalóval — ezért ez a kis kérdés nem is lényeges. Danilo mondatai az örökkévalóság felé húznak, s nagyon nagy kár, hogy mégiscsak torzóban maradtak. De aztán az is igaz, hogy az örök­kévalóság vitatható fogalom, s mint ilyen: miért lenne kifogása a torzó el­len? IN MEMÓRIÁM: Danilo Kis gyönyörűszép, (torz torzót teremtett. S ha lehet írónak valamiféle érdemleges helye a piedesztálon, hát akkor Ö megérde­melte a maga talpalattnyij át — más hasonlók mellett. Vasszobor vastüdővel. Az ajtó amit valaki kitárt Az ajtó amit valaki bezárt. Miért ne búcsúztatnák Danilo Kist is más költő mondataival? Az év eleji halálsorozatban — Salvador Dali, Weöres Sándor, Hangya András és mások — szinte igazságtalanul sikkadt el az a hír, hogy a londoni Trafalgar Square közelében levő, harmadik (emeleti legénylakásán hirtelen szívroham következtében elhunyt John Wesley Oak, óletművész, a létjogosultságot mara­déktalanul sosem nyerő wesleyanizmus hosszú, boldog és részben nyugtalan életet élő, meggyőződéses követője. Akárcsak Dali a dalizmusnak, Wesley meg­rögzött híve volt — a sok szempontból (ellentmondásos — wesleyizmusnak, vagy — egyes nehezen felkutatható források szerint: — wesley anizmusruak, amelynek lényegét bajos lenne pár szikár mondatba szorítani. Egyelőre nyug­tassuk meg lelkiismeretűnket azzal, hogy a kettő közé vitathatatlanul egyen­lőségjelet teszünk! Életéről röviden annyit, amennyit. John Wesley Oak -— minden jel sze­rint — 1881-ben született — talán márciusban — a Liverpool melletti jelenték­telen Kewpie Dohban. Kispolgári családból származott és már korán hátat for­dított a művészetnek, amellyel a későbbiek során végsőkig fokozott, izgalma­san -ambivalens viszonyt alakított -ki. Banktisztviselő édesapja hatására elein­te jómaga is banktisztviselő akart lenni, határozottan tagadva finom lelkületű édesanyja zongorajátékának bárminemű esztétikai értékét. John Wesley Oak pragmatikus világnézetében édes-apj-a váratlan halála okozott zavart, Wesley itt megakadt a számára kiszemelt gondoiatfejilődésben — és többé-kevésbé ön­álló útra tért, többé-kevésbé mindvégig megőrizve ebbéli önállóságát. Életé­nek második nagy megrázkódtatása édesanyja halála volt, az -immár megsze­retett zongora végső elnémulása. Végső -elnémulása, mert — szigorú -életrajz­írói szerint — John Wesley Oak vajmi keveset értett a zongorázáshoz. Ezt utóbb jómaga is belátta. Pótolhatatlan veszteségében — most már nehezen fel­kutatható akkori szomszédai szerint — John Wesley Oak is elkezdett zongo­rázni, -de a fájdalmas hangzavarból mindig csupán hangzavar lett: az igazi fáj­dalom — rakoncátlan ezüst halacska módjára — minduntalan kicsusszant John Wesley Oak életművész markából. A korabeli források szerint — felsülésének tudatában, mellkasában kín­zó gyötrelmekkel — John Wesley Oak az éj leple alatt távozott Kewpie Doli­1096 John Wesley Oak (1881-1989)

Next

/
Oldalképek
Tartalom