Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Tóth Pál Péter: Kovács Imre és a magyar parasztság jövője (tanulmány)
dűlőjét követően vált ugyanis egyértelműen világossá, hogy a felkészülés és a teljesen kész program nem volt elégséges. Kovács Imre általában reálisan nézett szembe a valósággal, ennek ellenére akkor, amikor visszamenően a falukutatás lehetőségeit értékelte, talán az annyira vágyott jövő hatására állásfoglalása nem egy ösz- szefüggésben nélkülözte a realitást, a tárgyilagosságot. A magyar radikalizmus ki- teljesedésének ellehetetlenülését ugyanis — a valóságos erőviszonyokat figyelmen kívül hagyva — az írók megalkuvásában látta. „Ha elszántabbak az írók — fogalmazta meg igen keserűen Kovács Imre — meg lehetett volna csinálni a leghatalmasabb magyar pártot: a parasztpártat”, de akkor, amikor a parasztság nem tudott — Kovács Imre szavaival élve — az írók olvasóközönsége maradni, a szellem emberei a politikamentességet választották.14 Ügy vélem, nem szükséges kitérnem arra, hogy nem az írók elszántsága vagy megalkuvása volt a döntő, a meghatározó, hanem a korabeli bel- és külpolitikai összefüggések tették lehetetlenné, hogy a társadalmi viszonyokat megváltoztassák. Azt viszont Kovács Imrével egyetértve kell megállapítanom, hogy a falukutatás, a tényfeltáró irodalom, a népi írók, munkájának eredményeként a parasztság, a (legelesettebb társadalmi osztály életét a közvélemény és a hatalom a maga tragikus valóságában ismerhette meg. Kovács Imrét, a falukutatót, a politikust — a parasztság helyzetének feltárása, jövőjének alakítása mellett — elsősorban a 4,5 millió főt számláló agrárlakosság 68%-át kitevő mezőgazdasági munkásak, kis- és törpebirtokosok, bérlők sorsa foglalkoztatta. Jól látta a parasztság belső tagozódását s jól érzékelte azokat az .elmozdulásokat, amelyek (ipll. az agrárproletáriátus és a törpebirtokosok közeledése, iaz 50— 100 .holdasok 'elszakadása a paraszti rétegtől stb.), a parasztságon belül lejátszódtak. Ezéknek a folyamatoknak olyan, a harmincas évek második felében lezajlott jelentéktelennek tűnő rezdülését is rögzltette, ami például a béresek körében bekövetkezett. A béresek ugyanis miután megelégelték az örökös robotot, „merész elhatározással kitépték magukat a feudál-patriarchális kötelékből” és napszámosként folytatják életüket.15 Figyelmét nem kerülte el a társadalmi osztályok 'alatt elhelyezkedő mezőgazdasági cselédek élete sem. A családtagokkal együtt 599 622 főt kitevő cselédség kereseti és megélhetési viszonyait elemezve rámutatott e réteg gondolatvilágának, és 'életvitelének minden más társadalmi csoporttól élesen elütő voltára, melyet az új viszonyok és életforma kialakításakor külön is figyelembe kell venni.16 Ugyanezt a problémát még élesebben vetette fel az Urak és nincstelen parasztok című írásában. A bélpokloskónt kezelt és hazátlan bitangoknak tartott ag- rárproletárok rettenetes életkörülményein, a felhalmozódott feszültségeken szerinte csak országos és helyi vonatkozásiban végrehajtott földreformmal és telepítéssel lehet segíteni. Ügy látta, s véleményét tényekkel alá is támasztotta, hogy a magyar mezőgazdasági munkásság széles rétegei az emberi nyomorúság azon határához értek, amelyiken (tűi „már szótfoszlik az öntudat és az emberi méltóság.”17 Ezt az állapotot egy „rettenetes erkölcsi fertőben fuldokló társadalom zilált lelki élete” megnyilvánulásának tartotta. Tisztában volt azzal is, hogy kevés idő maradt a cselekvésre, hogy cselekedni kell, mert — egy nincstelen tanyasi embert idézve — „nagy bajok lesznek” — fogalmazta meg álláspontját Kovács Imre.18 Terepmunkája során személyesen .tapasztalta, hogy e nincstelen és mindenből kisemmizett népesség előtt nincs már cél és semmivel sem törődnek, mert „'tudják, hogy pusztulnak és a legnagyobb apátiával várják a -végpusztulás bekövetkezését. Ha siettetni lehetne, talán még siettetnék is.”19 Ebből a tarthatatlan és kilátástalan helyzetből a kiválásnak, a kiszakadásnak csak egyetlen útja maradt: a menekülés. Ennek formáival a kivándorlással, iá paraszti népesség városba özönlésével, az egykével és a szektákkal számos írásában foglalkozott. A menekülés maradt tehát az egyetlen lehetősége a parasztságnak, mert fojtogató gazdasági, szociális helyzete, küzdelmeinek kudarcai, felemelkedésének ítéljes lehetetlensége mást nem biztosított számára. És mégis egy „elsüllyedt nép, mely a történelmi idők színe alatt — fogalmazta meg elementáris erővel ható könyvében — csinálja a maga forradalmát, de ez a forradalom néma forradalom.. ,”20 Tisztában volt azzal is, hogy az agrárlakosság szegénységéhez — 98
