Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Tóth Pál Péter: Kovács Imre és a magyar parasztság jövője (tanulmány)
a birtokmegoszlás aránytalanságai mellett — alacsony műveltsége, valamint az elmaradott, elavult mezőgazdasági termelés színvonala is hozzájárult. Ezért is sürgette mezőgazdasági munkavégzés korszerűsítését, a nehéz fizikai munka kiküszöbölését azért is fontosnak tartotta, mert a felszabadult munkaidőt olyan kérdések megoldására vélte fordíthatónak, amelyeket addig, éppen a nehéz fizikai munka következtében nem vehettek figyelembe. A magyar valóság útján című írásában meg is fogalmazta, hogy a „mechanizálás a felszabadulást jelenti számunkra” és a parasztságot, illetve annak képviselőit arra figyelmeztette, hogy bárhol, bármivel érveljenek is ez ellen, nekik mindig erre kell gondolniuk.21 Látta a két világiháború közötti társadalom felbomlását, a csőd feltartóztathátatlamságát, hiszen, mint írta, a múlt a lakosság döntő többségének nem jelenthet vigaszt, a jövő pedig nem tartogat számára különösebb reményt. Ennek okát abban a tragédiában látta, hogy „két nemzet élt ebben az országban. Mind ia kettő magyar volt és mégsem akartak tudni egymásról. Az egyik nemzet — a kiváltságos osztályok (az arisztokrácia, a nemesség, a papság, a polgárság) — kisajátította magának a nemzet szerepét és önmagát azonosította a nemzettel. A másik nemzet: a jobbágyság nyomorgott, szenvedett, dolgozott és sohasem gondoltak rá, mikor nemzetről beszéltek.”22 A jövő kilátásta- lanságát az okozta, hogy akkori jelenének valósága semmiben sem különbözött attól az időszakétól, mellyel kapcsolatban a fenti kritikát megfogalmazta. Kovács Imre azonban rendületlenül bízott a parasztságban. Megalapozottan úgy látta, hogy „a lehetőségek és a cselekvési szabadság birtokában a magyar parasztság megtalálja önmagát: úgy él, dolgozik, viselkedik, mint ahogyan a felszabadult emberek körében szokás. Nem olyan a természete, hogy elfogadja a szolgaságot: múltja, történelmének minden jelentősebb eseménye és jelenlegi óléte azt bizonyítja, hogy ez a nép nem tud és nem akar szolga lenni, szabad élet után vágyik, éppen ezért méltó is a szabadságra .. .’,23 Érthető tehát, hogy írásaiban a parasztság jelenének bemutatása, helyzetének megváltoztatása mellett központi helyet foglalt él jövője és sorsának jövőbeli alakulása. „Lehet-e még konzerválni a parasztságot vagy inkább siettetni kell az átalakulást, hogy minél előbb új életformát ölthessen magára a falu?” — tette fel a kérdést Kovács Imre.24 Válasza a feltett kérdésre határozott igen volt. Szerinte ugyanis mindaz, ami a parasztsággal történt, egyértelműen „demonstrálta, hogy a parasztság anakronizmus és fenntartása nemcsak hogy nem nemzeti érdek, hanem egyenesen káros a 'magyar jövőre nézve.”25 Jövője csak iákkor vian a parasztságnak — fogalmazta meg más írásaival összhangban e tanulmányában is — ha ki tud emelkedni az elavult keretekből s ha ki tud lépni csődbejutot életformájából. Az új életformát jelentő jövőt Kovács Imre a parasztság polgárosodásában látta. Ennek elengedhetetlen feltétele pedig a radikális földreform megvalósítása volt számára. Alapelvnek a földbirtok minden kötött és korlátolt forgalmú jellegének megszüntetését és az 500 kát. holdon felüli birtokkomplexum kisajátítását tartotta. Számításai szerint az anyagi függetlenséget biztosítani tudó megélhetéshez 10—15 kát. hold területre volt szükség. Ennek megfelelően Ilyen nagyságú gazdaságok létrehozását javasolta. Szerinte ugyanis ez a birtoknagyság a 'tulajdonosokat — az anyagi függetlenség biztosítása mellett — a falu életének irányítására is alkalmassá teszi. Ez azonban csak az első lépést jelentette a parasztság életformájának és gazdálkodásának átalakítása sorában. Kovács Imre ugyanis a demokratikus alapon szerveződő szövetkezés híve volt s már 1940-ban a mélykúti Földbérüiő Szövetkezet tevékenységét lismertetve megfogalmazta, hogy az 5047 kát. hold földön nagyüzemi keretek között gazdálkodó, fcb. 600 tagot számláló szövetkezet példája „kiválóan alkalmas a magyar földkérdés azonnali megoldására.”26 A Lakodalom című írásában is a kollektív gazdálkodásban látta a parasztság jövőjét. Írásának egyik szereplője, Kun József elbeszélése alapján leírta, hogy a kollektív kereteket vállaló birtokosok olyan 500—1000 kát. holdas — függetlenségüket nem csorbító — tanyaközpontot hoztak .létre, ahol demokratikusan a vezetőt is maguk közül választják. Kovács Imre ezt is a paraszti kibontakozás egyik lehetséges útjának tartotta. „Ezek az emberek 99
