Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)
tében? Polgári mivolta inkább zavart, mint segített; humanista értékei megcsúfolását látta inkább, mint megvalósulásukat. Budapesten nem volt elég polgárnak lenni akkoriban. Mégis volt szilárd talaj a lába alatt: hite, kereszténysége,* katolicizmusa. Itt a három nagyjából még egyet jelentett s pozitív tartalma volt. Személyes Istenben hitt, nem valami vilógtörvényszerűség rendezte az életét. Személyes köze volt hozzá: benne is élt immanens módon. „Egyre mélyebb, titkosabb, megrendültebb élmény: látni Isten kezenyomát mindabban, amit mi emberek tervelünk, alkotunk, kapkodva rakosgatunk.”12 Feladatait maga tervezi meg, mégis az Isten parancsát hajtja végre. Nem üti agyon az értelmezetlen világ, az Isten közelsége mind valósabb. Bizonyságot is tesz: végső fokon „csak az Istenhez és a leikéhez van köze”. Talaj volt a lába alatt. Panteisták vagy moralizálok néha beszélnek hitetlen hitükről, de nem imádkoznak soha. Ha megteszik is, örök titkuk marad. Márai, az első Napló feljegyzései közt nyilvánosan imádkozik: erőt kér sorsa elviseléséhez, s hogy ne féljen a haláltól. Hűséget kér, hogy írni tudjon s megőrizhesse lelke világosságát. Igaz emberségért könyörög, mert magától is fél. Csak a pozitív módon hívő ember imádkozik; Márai nyilvánosan tette. Túl borotvaéles analízisén és a kritikán, szólt az Istenhez; hitét vallotta élete alapjának. Nem eszmei módon, hanem gyakorlatilag. Hitt a csodában, az életet őrző egyéni, apró megmagyarázhatatlan dolgokat az Isten jeleinek tekintette: hitt a gondviselésben. Talán ez volt a legmélyebb kérdése. Pontosan tudta, hogy a kereszténység azonos a gondviselés hitével. Ez a meggyőződés végigkísérte akkori életét. Itt még mellékíz, malícia nélkül említi élete őrangyalát. „És mindig, mindenben, mind bensőségesebben, kézzelfoghatóbban: Isten szándéka és gondoskodása. Én határozok és cselekszem, így és úgy. De Isten utolsó pillanatban megfogja kezem és ezt mondja: ’Ne így, hanem úgy’. S mindig megértem, hogy csak így volt jó.”13 Mindezt katolikus módon hiszi, a római értelmezés szerint. Hite és kereszténysége itt még töretlenül egy, nagyjából a katolicizmusa is, de már mutatkoznak repedések. Sokszor a hiten és kereszténységen túl értelmezi a katolicizmust; évtizedek múlva ez már külön világ. Külső és belső okok már most is szélesítik a repedéseket. A háború kezdetén katolikus püspökök — Márai leírása szerint — megáldották a tankokat; itt kicsorbult az eszme. Még nem a hit, csak a katolicizmus eszméje, de Márai rögtön érzékelte ezt is. Belülről pedig hitt az Istenben, Krisztus azonban csak a csodálatos tanító volt, egy helyen a perzsa ördög mása. Itt viszont a hite csorbult ki, ami nem érintette a katolicizmusát. Ezek azonban csak felszíni repedések, hite, kereszténysége, katolicizmusa itt még szinte töretlenül egy. Élete szilárd alapja. Egyéni kereszténységét így fogalmazza meg: „Maradj dandy, a szó katolikus és írói értelmében, a vérpadon, vagy az internáló táborban is: tehát hívő és engesztelhetetlen. Különbözz, bármi történik is! — ez a te alázatod, szolgálatod, ez a legfelsőbb parancs.”14 AZ EMIGRÁCIÓBAN 1948-ban emigrált. Szeptemberi az első feljegyzés a Naplóban, Genfben vetette papírra. Még előbb, 1946 őszén kipróbálta Európát. Hónapokig Svájcban és Olaszországban élt, 47 tavaszán pedig Párizs lett az otthona. Menekült a háborús Budapest poklából, régi világát kereste, öröknek gondolt értékeit. Nem sikerült a találkozás, ő sem volt a régi és másnak mutatkozott Európa is. Mindennapi veszélyek nélkül körülfogta az unalom. Fárasztotta a svájci bőség, az éhező Olaszországban lélegzett ismét könnyebben. De régi démona az unalom és a távolságtartás ott sem engedte ki markából. Európa fáradt volt, féltette a jólétét vagy nem talált még magára. Világ* Minden írásomban a „keresztyén” kifejtést használom; ez jelenti Krisztus követőjét. Most mégis a „keresztény” formánál kötöttem ki. Márai írásaiban a „keresztény” szóalaknak olyan speciális értelme és légköre van, hogy zavarná keresztyénnel való felcserélése. (V. L.) 1035
