Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)

te a magyar világot, egy szektorát hasította ki hazájául. Sorsa és élete nem békült össze Magyarországon. Idegen volt a nép miatt: nem az elképzeléseit valósította meg: s idegen volt saját maga miatt: nem vállalta az ország történelmi múltját, s taszí- tólag hatottak rá az adottságai és népi kultúrája. Ebben a belső emigrációban írta naplószerű jegyzeteit.

Kevés író fogalmazta meg hasonló tisztasággal véleményét a magyarságról, s erőteljes stílussal még senki sem mondott róla ennyi negatív dolgot. Ha a népről és kultúrájáról esik szó, az elegáns író látomások helyett indulatba jön; általában is, a részletek során méginkább. Szerinte a magyar történelemben két típus teljesedett be, az arisztokrata és a paraszt. Az előbbiről nem sokat beszél, bár hangsúlyozott polgári léte ellenére vonzódása félreérthetetlen. Éppúgy idegenkedett a parasztságtól is. Kultúrán kívüli, aszociális, önző népségnek tartja, le is jártak az évszázadai. Jellemzésében sok az igazság, de a parasztságnak nemcsak hibái voltak, hanem erényei és szerepe is a magyar történelemben, mindenki mást megelőzően a legnagyobb. Nélküle már régen nem volna magyar nép és nyelv, s a kettőből kibontakozott sajátos kultúra. A jövőre nézve pedig, a Napló írása idején, a parasztság volt a legnagyobb magyar erőtartalék.

ö mást látott magyarnak, méginkább mást akart érteni rajta. Igaza volt a nép egy szektorát tekintve, de nem az egészről együtt. „Vad és keserű világ ez az itthoni. Ez a főzet magyarból, svábból, zsidóból, szlávból, milyen keserű főzet! De ereje van, valóságos íze! Aki egyszer bekanalazott ebből, minden más emberi kosztot diétásnak érez.”1 Föltétien igazságot mond a társadalom egy szeletére nézve, speciális igazságot; sőt: a jövő elkerülhetetlen útját világítja meg. De a nép aránytalanul nagyobb felét azért nem kellene megtagadnia.

Különösen nem, ha az „alkati” magyart érti rajta. Ez Márai kifejezése; így ír vele kapcsolatban: „Könyvnapon kiadták Juhász Gyula verseit. A címlapon az őrült, nagy költő szakállas, szomorú arca, a tébolyodott mosoly. Juhász csakugyan ’magyar’ volt: s az ilyen ’alkati’ magyarban van valami pszichotikus... A ’finn-ugor’ élmény értelme, hogy eltévedtünk az indogermán világban és magányosok vagyunk. A költő fényképén az őrült mosoly is erre figyelmeztet.”2 Azért nem minden „alkati” magyar őrült, mint az előző mondatokban állítja, s a nép egyéb rétegeiben is akadhat belőlük. Nem lehet ugyanannak a népnek egy részét a nagyobb felével szembe állítani, ahol a többség elé teszi a mínusz jelet. Senki ilyen módon nem diszkriminált még a magyarságon belül.

De nemcsak jelen állapotukra nézve látja így az „alkati” magyarokat, elsősorban a parasztságot, minden emberi és kultúrértéket is megtagad tőlük: „...mindig mindent a városi emberek adtak az emberiségnek... Nem a pásztorok, nem a gulyások. Az emberiség történelmének nagy mondatait nem a legelőkön gondolták és mondották el, hanem a fórum-on.”3 A magyarság steppe nép volt, Márai szerint ne várj tőle szellemi megnyilatkozást. Semmit sem jelent a steppe-kultúra, még háttere sem lehet másfajta fejlődésnek, csak barbárságot hozott a magyar nép, s később se vált részévé az indogermán világnak. Nem emlékszem, hogy a Napló négy kötetében egyszer is megemlítené Kodály nevét, pedig sok vonatkozásban lexikális mű, de ő a pásztorok, gulyások, parasztok kultúrörökségét támasztotta fel és tette halhatatlanná. Bartókot is csak foghegyről említi néhányszor. Márai szerint Arany János sem a „tilinkós kondásoktól” tanult; a pásztorság nem kultúra-alkotó lehetőség.

Annál meglepőbb, hogy a következő oldalon pásztor-filozófusokról beszél, az ótestamentumi zsidóságot említi. Valóban, a zsidó próféták jórészt pásztorok voltak, s abszolút emberi- és kultúrtöbbletet képviseltek a környező városállamokkal szemben, ide számítva a korabeli és későbbi birodalmakat is. A judeo-keresztény kultúra alapjait ők rakták le, s szövetében ma is fontos a szerepük. Tehát Márai szerint is, lehettek a pásztorok filozófusok, alkothattak évezredekre szóló kultúrát, csak a magyar pásztor és paraszt nép nem produkálhatott szerinte semmit. Életformája és alkati szerkezete miatt. Még akkor sem, ha a honfoglaló magyarság nemcsak pásztor és paraszt nép volt, hanem a keleti kultúrákból elég sokat hozott magával. Nem

1031