Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)
akarjuk, nem is lehet a teljesítményeket összemérni, de Márai fura nézeteit se hagyhatjuk szó nélkül. A társadalom egy szektorát kivéve, a magyar népről nincs egy jó szava sem. Hirtelen a polgárba beoltott arisztokratára gondol az ember, de nem erről van szó. Emigrációja során milyen megértéssel rajzolja a délolasz népet, ódákat zeng emberi nagyságáról, jónak és nemesnek tartja rendkívül elesett állapotában is. Elemzi belső lelki rugóit, paraszt és proletár átmeneti állapotában is egynek érzi magát vele. Csak a magyar népről nem volt egyetlen megértő szava sem. Pásztorok, parasztok nem az ő esete. Biztosan igaz, amit az olaszokról ír, de egészen hamis, ahogy a magyar népet látja. Előbbi magatartását erősen színezte a népi irodalomhoz és írókhoz fűződő viszonya. A harmincas, negyvenes évek legfontosabb mozgalma volt ez az irodalmi irány. Több a divatnál, a félfeudalizmussal és nácizmussal szemben a halálos szorítóba került magyar nép menekülési kísérlete: erőt meríteni az emberben és szellemben egyaránt legmélyebb tartalékból. Ady Endre a teljes szintézist hozta létre, ennek az irányzatnak is ő volt a forrása. Szabó Dezső alapozta meg, Németh Lászlóban és Illyés Gyulában kulminált. Hatalmas tábor volt, a Nyugat nemzedéke után a legjelentősebb. Eleven kapcsolatot tartott a magyar élettel, és amire a Nyugat köre képtelen volt, komoly olvasótáborokat szerzett magának. Tényező lett az otthoni világban, a legfontosabb szellemi áramlat, s a legtisztább remény a jövőre nézve. Márai kívül állt rajta, sőt ellenségként vele szemben, adottságai, a múltja másfelé vonzották. Irodalom- és Európa-szemlélete gyűlöltté tette a szemében. „Mély- ből-feltörő-szellemiséget” eleve lehetetlennek tartott, s ha mégis jelentkeznék, semmisnek kell minősíteni, alacsonyrendűnek. Pedig képesség és teljesítmény dolgában a népi írók vezető gárdája Márai fölött állt. Móricz Zsigmond a regény területén, Németh László tanulmányaiban, Illyés Gyula költészetét pedig soha meg se közelítette a verseivel. A népiekkel szembeni idegenkedésnek gyakran adott hangot. Sokszor az utálat fojtogatta a korszak irodalmi élete miatt. A kóristák, a senkik rémuralma „az irodalomban a féltehetségek' a nyavalyatörés firkászok szemérmetlen nyelvelése volt; oly megalázó, mintha egy elmegyógyintézet egyik osztályán irodalmi kávéházat rendeznének, be, s ott kellene élni... s mindenütt az igazi tehetség nagylelkűségének a hiánya... ó, ez a förtelem!”4 Márai, befelé bizonytalan és félelmekkel teli ember, kifelé — kompenzációként — fellebbezhetetlen módon ítél elevenek és holtak fölött: a kettőt a gyűlölet köti össze és teszi teljessé az írásaiban. A népi irodalom gyökereit, egyáltalán a népi lehetőséget a protestantizmusban sejtette. Magyar vonatkozásban rá is tapintott az igazságra: Balassi, Gyöngyösi, Csokonai, Berzsenyi, Petőfi, Jókai, Arany, Ady, Mikszáth protestáns volt s a maga korában a népi irodalom egy-egy óriása. S onnan származott a másik tábor két őse is: Bessenyei és Kazinczy. A kálvini demokrácia a paraszt-polgár életforma egyetlen lehetősége volt évszázadokon át. Márai mégis nagy ellenérzéssel kezelte állandóan. Neki szűkkörűséget jelentett, magyar finitizmust, rejtett Ázsiát ez a legeurópaibb szellemi és társadalmi mozgalom. Debrecent, a magyar reformáció reprezentatív helyét „zsíros süket” városnak, „konok avar-várnak” mondta, pedig fontos szerepe a magyar művelődéstörténetben immár közhely. A főváros eleste után ilyen beszámolót is olvashatunk a Naplóban: „A budapesti szobrok komoran viselik az ostrom sérüléseit. II. Rákóczi Ferenc jobblábát ellőtték, Kölcsey pofalövést kapott; megérdemli, gonosz ember volt.”5 Indulatát, gyűlöletét nem tartja vissza semmi. A „pofalövés” végzetesen árulkodik, s hogy félre ne értsük: megérdemli. Miért volt Kölcsey gonosz ember, miért érdemli meg a pofalövést? Mert a múlt század első felében a megújulást hozó reformnemzedék egyik legnagyobb és legtisztább alakja volt? Mert ő írta a nemzeti himnuszt? vagy egyszerűen, mert protestánsnak született, s Debrecen küldte a magyar életbe? * 1032
