Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Pomogáts Béla: Búcsú Magyarországtól (Márai Sándor: Föld, föld!) (esszé)
Feküdj le, ez a város ravatal most, Az ifjúság pihen e romokon. Ezer házból rakták e katafalkot, A kék szalont már fölverte a gyom. Egy templom és egy ló teteme ásít, Egy férfi könnyű gyermektestnek ás itt Olcsó sírt, s vén nő dúdolgat, rekedt — A szél üres szobákban sepreget. Itt most pihenj meg, ülj a járdaszélre, A Gránit-lépcső itt zuhan a mélybe. Az ablak előtt, nyári reggel, boldog Fényben itt lengtek a gesztenyelombok. Az ablak mögött regényt írtál, ájult Másodpercekben az ég is kitárult. — Itt készültél egy messzi, messzi útra, Nézz jól körül. Ez volt a Mikó utca. A történelmi forduló során szerzett személyes tapasztalatokat és felismeréseket először — az eseményekkel egyidejűleg — versek és napló jegyzetek rögzítették. Az emigrációs élet körülményei között azonban mindinkább megnőtt az emlékezetben őrzött események súlya, tekintettel arra, hogy ezek nemcsak Má- rai egyéni sorsát fordították egészen más pályára, hanem Magyarország és Közép-Európa, bizonyos módon az egész európai civilizáció sorsát is. Így azután évtizedek múltán, a hetvenes évek elején az itáliai Salernóban Márai ismét visszatért az 1945—1948-as esztendők történetéhez: most már nem a napló, hanem a memoár formájában foglalta össze mindazt, amit el akart mondani. Így született meg és jelent meg 1972-ben Torontóban a Föld, föld! című emlékirat, amely még egyszer mérlegre helyezte az 1945-ös korszakváltás eseményeit és következményeit, egyszersmind megvilágította azokat a körülményeket, amelyek Márait hazájának elhagyására kényszerítették. A Föld, föld! a korszakváltás személyes jellegű, emellett történelem- és kultúrabölcseleti távlatokba világító ábrázolása, s mint ilyen a háború végével beköszöntő nagy történelmi átalakulások egyik legfontosabb elemzése, amelynek különösen most, amikor sok mindent másként értelmezünk, mint korábban, rendkívüli jelentősége van. Márai mindenekelőtt a korszakváltás mindent felforgató és átalakító erejét érzékelteti, mérlegre téve mindazt, amit ez az erő elpusztított vagy létrehozott. Az emlékirat történelemszemléletét ugyanakkor a múló idő által megteremtett perspektíva szabja meg. Az, hogy a memoár írása idején — negyedszázaddal a bemutatott események után — az író már olyan egyéni és történelmi tapasztalatok birtokában volt, amelyek minden tekintetben átalakították az események ábrázolásának látószögét. A korábbi háborús napló sem bizakodott túlságosan a beköszöntő jövőben, az 1944 végén írott feljegyzések mégis elsősorban az éppen elmúlt korszakkal — az őskonzervatív és neobarokk magyar társadalmi berendezkedéssel — számoltak le, és csak kevéssé érintették a várható fejleményeket. „Ha vége ennek a háborúnak — olvasom az 1943—1944-es napló végén —, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk; el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, 1021
