Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Márai Sándor: Napló 1983
Toldy Ferenc 1851-ben azt írja Aranynak: „Ne írjon kegyed semmi egyebet, csak elbeszélő költeményeket... Az apróbbak maradjanak későbbre, amikor a produktív erő fogyni kezd és a teremtő ihletet a mesterség kell pótolja.” Ez lehetséges addig-ameddig ... A szellemi alkotóerő, mint a szexuális energia idős korban kiég, és a „mesterség” tudása nem pótolja. Stílus, kifejezésmód marad a régi, de a kompozícióhoz más is kell, mert „csókolózásból még nem lesznek gyerekek.” * Az író, aki megkísérli, hogy valami mást írjon, mint amivel a konzum- irodalom nagyiparosai etetik az olvasót, mintha egy féllábú ember, aki protézissel jár, megkísérelné, hogy benevezzen a százméteres távfutásra. * A Rouge et Noire-1 1831-ben írta Stendhal, és a stíluson érzik a bizalom: az író tudja, megint van közönsége. A klasszikus arisztokrácia elvérzett a forradalomban, a napóleoni hierarchiának nem voltak különösebb műveltségi igényei, de van egy osztály, amely olvas és válogat: a polgárság. (Ma nincs arca az olvasónak. A tömeg nem olvas, csak fogyaszt.) De nem biztos, hogy a polgári igény minőségi. A forradalmat követő időszak, a „gazdagodjatok” korszaka pöf- feteg is volt, igény nélkül. Hatvan év előtt olvastam először Stendhal nagy regényét Párizsban, a Rue Vaugirard diákszállójában. Ebben a távlatban úgy tetszik, a restauráció fénykorában az író házikabátban, papucsosan sétált a regény oldalain, nem indokol, félmondatokban önkényes biztonsággal állapította meg, hősei ezt és azt gondolják. Nem jellemzett, csak megállapított. De a könyvön még áttetszik a 18. század emberi magatartása. A hősök néha pikareszken színesek, mint Julien vagy Mathilde, de a hangütésben érzik a szándék, többnek, másnak lenni, mint akik. Julien nagyravágyó, de szeretne hős is lenni. A restaurációt követő idő emberei kapzsiak, de nem sikerkalandorok, mint néhány évtizeddel később Maupassant hőseinek némelyike. Julien még ködlovag, Bel Ami már strici. Mathilde még romantikus, Madame Bovary már csak hisztérika. * Egy tanulmányban megemlítik Padre Pio-t, a délolasz szent jelöltet, aki „tudott egyszerre két helyen lenni”. Szent Antalnak is ez volt a híre. Minden szent „a Lehetetlenség szentje” is, mint Santa Rita. Valahányszor itt a szobában, a Csendes-óceán partján megnyomom a telefonkészülék néhány gombját, másodpercek múltán két óceán távolában megszólal egy európai lakásban a hívott fél. És belépek egy másik kontinensen a szobába, „egyszerre vagyok két helyen”, mint a szentek. Ez legalább olyan csoda, mint amilyet Padre Pio művelt. * Az irodalom egyik kóresete: magyar költő, aki olyasféle betegségben szenved, amit a szexuális patológia „magömlés”-nek nevez: a beteg nem tudja megvárni az orgazmus pillanatát, kénytelen elébb elengedni a magot. Ennek a költőnek szóömlése van: nem tudja visszatartani a szavakat. * 1016
