Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Márai Sándor: Napló 1983

hogy legyen erejük a kegyetlen játékokhoz, mikor harag és személyes indulat nélkül ölték egymást. Gibbon búcsúszava tovább szól az időben: amit „történelemnek neveznek, minden korban a gyilkosságok és rablások intézményesített sorozata volt.”

*

Ha ezt hallom vagy olvasom: „marxista—leninista világnézet”, „keresztény nemzeti kurzus” — körülnézek, hol a kijárat? Ezt már ismerjük.

*

Délelőtt a parkban népes felvonulás: autókkal, sárga léggömbökkel több száz ember parádézik és tüntet. Táblákat hordoznak, zászlókat lengetnek, dobolnak, zenélnek és énekelnek. A helybeli homoszexuálisok ilyen tüntető felvonulással követelik szexuális magatartásuk igazolását és elfogadását. Külön a nők — „Lesbian Solidarity” feliratú táblákkal —, külön a hímneműek. Legtöbbje félmeztelen, átmenet a kentaur és az ötgarasos Adonis között. A tömeg jókedvű, elfogulatlan. Trikóinget viselnek ezzel a felirattal: „Being out” — ez a jelszó és a tüntetés bejelenti, hogy a résztvevők „out of the closet”, kiléptek a rejtőzés, az osztracizáltság homályából, nyíltan megvallják szexuális hovatartozásukat. Fiatal leányok és fiúk hatos sorokban büszkén menetelnek, egymás kezét fogják. Valószínű, hogy ez a hetvenkedő kiállás nem annyira szexuális, mint inkább társadalmi manifesztáció: nem a homoszexuálisok szabadsága mellett tüntet, mint inkább a társadalmi megegyezések ellen, melyeket nem érez többé kötelezőnek, sem érvényesnek. És lehet, hogy a tüntetők — egészséges külzetű fiatal leányok és fiúk, és szakállas, öreg sereghajtók — nem mind homoszexuálisok. Vannak közöttük ál-pederaszták, akik nem akarnak lemaradni a divatos parádéról.

*

Ortega és Unamuno filozófiájának nézőpontja: „Complexio oppositorum”. A fogalmazás mintha derengene a korszerű fizikában is.

*

A humanizmus eszmény, nincs keze, se lába. A hominizmus nem eszmény, inkább könyörtelen érzékelés.

*

Újságolvasást, rádiós hírjelentéseket követően meglepő lenne megint egyszer személyes tragédiáról hallani, olvasni... De ez egyre ritkább. Négy, negyven, négyszáz — így jelölik az áldozatokat. Az egyén meghalt, éljen a statisztika.

*

T. S. Eliot deresre fekteti az Erzsébet korabeli drámaírókat, Shakespeare-t sem kímélve, és ajánlja, hogy a jelenkor olvasója menjen sorról sorra műveikben és fedezze fel a „precízió nélkül” fogalmazott részeket. „Precízión” aggályos öntudatosságot ért, fegyelmet a költészetben... Eszménye Dante, aki lá1012