Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Vékony Gábor: A dák-római kontinuitás-elmélet a koraközépkori Erdély történetének tükrében (tanulmány)

grádtól délre, ahol ebben az időben már valóban jelentős számban éltek románok. Korának szokása szerint ugyanakkor antik neveket is ad a vlachoknak, ahogy az egykorú bizánci irodalomban hasonlóképpen a bolgárokat moisosoknak, a szerbeket meg triballosoknak nevezik. Mivel aztán a vlachokat éppen a dákokkal (is) gondolja azonosíthatónak, elmeséli róluk mindazt, amit azokról tud. Kekaumenos szövege tehát legfeljebb annak bizonyítékaként vehető számba, hogy Görögországban a vlach- ok nem őshonosak, s ugyanakkor feltűnőnek kell tartanunk, hogy éppen neolatin nyelvükről nem tud semmit. Ezt aligha csupán azzal magyarázhatjuk, hogy latinul nem tudván, nem ismerte fel a román nyelv latinnal való kapcsolatát, sokkal inkább azzal, hogy Kekaumenosnál a vlach szó inkább csak nomádot jelent, akik különböző, ill. többnyelvű csoportokból állottak össze, mint az az általa említett vlachok szláv és görög neveiből is valószínűsíthető. Kekaumenos elbeszélése tehát nem valami román hagyományt őrzött meg, hanem egyszerűen tudálékos konstrukció, amit a dákoromán kontinuitás bizonyítékaként nem lehet felhasználni, azért sem, mert sem a Dunától északra létrehozott traianusi Daciáról (106—271), sem a Dunától délre Aurelianus császár által megszervezett Dacia tartományokról nincs tudomása.

Kekaumenos vlachokról szóló elbeszélésének nincs visszhangja a bizánci irodalomban. A XII. századi magyar-bizánci háborúk idején, egy 1167-es eset kapcsán Kinnamosnál, azt olvashatjuk, hogy a vlachokat Itáliából való régi telepeseknek mondják. Ez a szóbeli értesülésből származó állítás a vlachok itáliai eredetéről reális alapokon nyugszik, s később is többször találkozunk vele a románok eredetére vonatkozó középkori, korai újkori megjegyzésekben.

Mindez azonban nem az északi románokra, az egykori római provincia, a traianusi Dacia területén élőkre vonatkozik. Nem is vonatkozhat, mert a Dunától északra található román csoportokra az első adatunk 1210 körűiről származik, amikor Ioa- chim szeben ispán Vidin felmentésére küldött seregében a csapattestek között románok (Olaci) is szerepelnek. Jellemző, hogy Rudolf von Ems, aki a XIII. század közepe felé írta meg világkrónikáját, még csak a „havasokon túl”, tehát a Kárpátokon kívül, a későbbi Valachiában (és esetleg Moldvában) tud románokról (wilde Vlachin jensit des sneberges.) Az északi románok eredetéről csak jóval későbbről vannak említések. VI. Kelemen pápa 1345-ben, Nagy Lajosnak küldött levelében ugyan „római oláhok” (Olachi Romani) szerepelnek, akik Magyarország erdélyi, havasokon túli és szerémségi részein élnek, ez azonban csak annak a pápai udvarban eléggé közismert ténynek a lecsapódása lehet, hogy a vlachok római eredetűek, amint ezt a pápai udvar már 1200 körül többször is hangsúlyozta az aszenida bolgár-vlach uralkodókkal való levelezésében. Az első, aki részletesen foglalkozik az északi románság eredetével, Poggio Bracciolini firenzei humanista (1380—1459), aki azt mondja 1451-ben írt munkájában, hogy Kelet-Euró- pa nyugati részében Traianus visszamaradt telepesei vannak, akik sokat megőriztek a latin nyelvből. Ez az értesülés szóbeli forrásból származik, amiről ugyan közelebbit nem tudunk, az azonban biztosra vehető, hogy itt moldvai románokról van szó. A moldvai románoknak az olaszéhoz hasonló nyelvéről szóló hír így bizonyosan valamelyik Fekete-tenger menti olasz kereskedővárosból jutott el Itáliába, ahol aztán a Róma történetében jól tájékozott humanisták összekapcsolták ezt Traianus daciai hódításával, ill. az ottani, a Dunától északra telepített rómaiakkal. Jellemző azonban, hogy szerzőnk szövegében Daciáról még szó sem esik. A XIV. század végétől a Kárpátokig a Dnyeszter folyóig és a Fekete-tengerig terjedő Moldva a római kori Dáciától keletre feküdt, így az északi románok rómaiságáról szóló első adat (mint a balkáni románság esetében is), nem az egykori traianusi provincia területén élő románokkal kapcsolódik.

Hogy az északi románok Traianus daciai telepeseinek maradványai lennének, az kiforrott formáhan Aeneas Sylvius Piccolomininél (1405—1464, II. Pius néven pápa 1458—1464) tűnik fel. A több művét alkotó neves humanista már 'határozottan a Dunától északra élő románokról beszél, akik azoknak a római katonáknak lennének az utódai, akiket a dákok ellen küldtek. A római légiókat egy Flaccus nevű dux vezette volna, akiről aztán a románok nevüket kapták, mert a Placcusból később Va325