Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Makkay János: Erdélyi helynevek magyarázatai (tanulmány)

vonatkozó legelső okleveles forrás (1222: terra Blacorum, azaz „Oláhföld”, Foga- ras vidékén) között. Az úgynevezett dákoromán kontinuitásnak (folyamatos népinyelvi továbbélésnek) tehát teljes mértékbein hiányzik az egyik fő feltétele: az adott területen való folyamatos, nyelvileg alapjában háborítatlan fejlődés. Ennek pontosan megfelel, hogy a 12. század előtti forrásokban a román (akkoriban még vlach) etnikum főleg a Balkán Dunától délre eső részem szerepel, és különösen sok a nyom a Balkán délnyugati részeiről. Ez a kapcsolat azonban már átvezet a dákoromán kontinuitás ellen szóló másik fő érvhez.

Az előbbiekből már kiderült, hogy a lényegében csak szórványokból ismert dák nyelv az de. nyelvcsálád egyik tagja volt. Írásos bizonyítékok lébére az i. e. 2. századtól kezdve bukkannak fel, és — mint láttuk — a rómaiak Daciából való kivonulását követően megszűnnek. A dák nyelv közelebbi — az ie.-in belüli — rokonsága még ma sem tisztázott kérdés, és ez lehet az oka annak, hogy a kézikönyvek egy része nem is foglalkozik vele. Jó okok vannak arra, hogy mint a trák viszonylag közeli rokonát, a szintén csak hiányosan ismert mys (miz), valamint az albán nyelvvel közös területi csoportba lehessen sorolni, amely csoport az i. e. első évezredben valahol a Balkánon, illetve a Kárpát-medence keleti részén élt. A magyar nyelvű terminológia szerint félreértésre is alkalmat adó román nyelv12 a mai Románia hivatalos állami nyelve (Anonymusnál vagy az orosz ősikrónikában még vlach, amiből a történetileg hiteles magyar oláh — tehát egyáltalán nem gúnynév — származik) viszont az újlatin (más névvel román) nyelvek csoportjába tartozik. Mégpedig a portugál, spanyol, francia, olasz, és más, kisebb nyelvekkel együtt, mint például a szúrd vagy a már kihalt dalmát. Mellékelt ábránkon nagyon sematikusan jeleztük az ie. nyelvek családfáján vagy nyelvfáján az újlatin nyelvek kialakulásának sokévezredes folyamatát az ie. alapnyeilvtől kezdve. Ezen jól látható az a nagyjából az i. sz. első évezred legvégére eső időszak, amikor már nem a kiindulópontként szolgáló vulgáris (iköz-)latinról van szó, hanem az egyes területeken abból kialakuló újlatin nyelvek valamelyikéről. Egészen nyilvánvaló, hogy a román (vlach) sem előzhette meg egy egész évezreddel a többi újlatin nyelv kialakulását, hiszen akkor a román nyelv nem újlatin nyelv lenne, hanem egyszerűen latin. Teljességgel elképzelhetetlen az is, hogy egy újlatin nyelv a dákból alakult volna ki. Ha pedig a térképre tekintünk, akkor egészen egyértelmű, hogy az előbb felsorolt — és más — újlatin nyelvek zárt területi egységet alkotnak Európa délnyugati, jórészt Földközi-tenger melléki területein. A román (vlach) nyelv délnyugat-balkáni, legkorábbi adatai igen jól illeszkednek ehhez az újlatin területi lánchoz, ami egyúttal teljes mértékben kizárja, hogy a vlach (román) nyelv beszélői a római kivonulást követő évszázadokban akár Daciában, akár a Kárpátok és az Alduna között élhettek volna.

Végül, ha ismét a nyelvfára pillantunk, annak minden sematikus és vitatható részlete ellenére világosan kiderül, hogy a dák és az italikus (a latin őse) nyelv az ie. család fejlődése során egymástól nagyon régen (legkésőbb i. e. 5000 táján) elvált, teljesen különböző két ágból és egymástól nagyon távoli területeken, sok-sok önálló belső fejlődési lépcső során alakult 'ki. A román (vlach) nyelvet folyamatosan, kontinuusan származtatni Le a dákból éppen olyan lenne, mintha azt állítanánk, hogy valaki nem a saját szülein és nagyszülőin keresztül származik a dédszüleitől, hanem harmadik unokatestvérén át, azok szülein ée azok nagyszülőin át. Ilyenformán tehát a dákoromán kontinuitásnak sem a területi, sem a nyelvtörténeti bizonyítéka nincs adva, komoly formában tehát nem beszélhetünk róla. Sőt, tekintetbe véve a római uralom 160 évét, továbbá az azt követő, új népek Erdélybe telepedé- sével szinte zsúfolt évezredet, még az is valószínűtlen, hogy a római kivonulást követően a gepida, hun, avar, szláv, bolgár, írnajd magyar nyelvbe szubsztrátum- ként13 bekerült dák szórványok bekerülhettek volna az Erdélyben 1300—1400-tól kezdve terjedő vlach (román) nyelvbe. Ezért hívják 'románul a trák Sarmizegetusat, illetve a római Ulpia Traiana-t a szlávból átvett Órádig tea Muncelului-nak, és nem valamilyen deva-nak vagy dava-nak. Ha mégis megmaradtak volna ilyen elszórt nyelvelemek, feltehetően kizárólag csak a hely- és folyónevek között, azok akár

1027