Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR 75 ÉVES - Vasadi Péter: A szó szertartó mestere (esszé)
VASADI PÉTER A szó szertartó mestere Ha az ember abban a kiváltságos helyzetben van, hogy évtizedek óta forgathatja W. S. versköteteit, miért ne éppen a zsivajos úszómedencében gondolná el, hogy valóban „Cukrosüveg a világ / 'és mindenki nyalja”? Maga a művelet nem valami esztétikus: álll ez az irdatlan, néhol gipsz-szerű cukorhegy, éles szögben vágott ezüstpapírral az alján s törekedve, tülekedve, egymás hegyén-hátán-vállán tipród- va rádőlünk, rátámaszkodunk s jó nagyokat nyaltatunk róla. Hát bizony, nem a homo sapiens jut egymásról eszünkbe. Akárcsak ebben a medencében, mintha mindenki megkergült volna. Csapkodnak, grimaszokat vágnak, keresztbe úsznak, víz alatt hintáznak a műanyag kordonon, hullámzik, föltoriad, háborog a víz. Sivít az úszómesteri síp, oda se neki. Sértődött arccal, túimagasra tartott fejjel éviekéinek az öregek, s rángatózó végtagokkal, rengő hájjal, pocakkal, óvatosan, nem fekve a vizen, hanem makacsul állva benne, mindig a legrosszabb helyen. A nénik nejlon- zacskóba bújtatott vendéghajjal, fölékszerezve, vastagon rúzsos ajakkal kapkodnak levegőért vagy áznak s fecserésznek. No, ebből elég! Ha úgy nyaljuk a cukorsüveget, ahogy viselkedünk egy úszómedencében, akkor annak a nyalásnak nem sok haszna van. Jó, nem azt mondom, hogy ütemre nyaljunk: egy nyalás, egy pattintás, egy nyalás, egy pattintás, pláne ostorral! Nem, hanem „szukcesszíve”, legalább úgy, mint a fagylaltot. Az ember itt is megunja a dolgot, fejébe húzza a gumisapkát, a szemüveget rányomja a bőrére, és elrugaszkodik a csempefaltól. A fene egye meg, lesz, ahogy lesz! Meg kell tenni 12 fordulót egyhuzamban, négyszer hármat, oda gyorsban, vissza mellben, újra oda háton, és így tovább. Mérsékelt fröcsköléssel, becsülve a vizet, kerek mozdulatokkal, nem túlhajtva, s meg is van az eredménye: valaki riadtan félrelibben, egy atyafi károgva rángatja az ember úszónadrágját, más meg üt, szabályosan odacsap, irigységből is; erőteljesebb lábtempóval válaszolunk. És vannak a vízal'atti látványok, amelyeket a svéd úszószemüveg kékesen derengő nagyítással tár elénk: a nők kinyúló, tanult tempókban feszülő, önfeledt, szabad teste az oldalt magasan fölhasított fürdőruhákban. Milyen szép a test célirányos lassúsága! Mikor az ember lelépked a lépcsőkön, tüdejében és végtagjaiban a kellemes fáradtsággal, és egy nyárfa alatt keres magának helyet a' koratavaszi napon, oldaltáskájában a W. S.-ról szóló jegyzeteivel, arra gondol: jó íze van annak a cukorsüvegnek. * W. S.-ral azóta „élek együtt”, mióta A lélek idézése című fordításkötete megjelent. Vagyis 30 éves viszonyom van vele. Magam fedeztem fel őt magamnak, mert a róla szóló írások egyikét sem ismertem azidőtt. 1958—60 táján nyakig ültem közgazdasági szakkönyvek s föladatok között. Köteteiből megismertem három fő tulajdonságot, amelyet ma is, akkor is jellemzőnek tartottam a költőben: szellemének tágasságát és empátiáját, benső, mintegy tudatalatti gyermekségét, és munkájának könnyed tökéletességét. Figyeltem a köteteire és egyes megjelenéseire is. Nem azért, mert versíró tudományából ezt vagy azt el akartam lesni. Vannak az embernek kedves költői, akiket addig vizsgál, forgat, elemez, akikkel addig kísérletezik, amíg ki nem 501
