Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Perneczky Géza: A Picasso utáni Picasso (tanulmány)
JEGYZETEK 1. A 180 lapból álló teljes sorozatot még elkészülte évében, 1954-ben közölte a Verve című lap egy dupla száma, innen a ciklus időnként fölmerülő neve: Suite Verve (Picasso: 180 Dessins, 29/30. 1954. Revue Verve, Paris). Később csak válogatások jelentek meg a sorozatból, így például a 90 lapot tartalmazó Picasso: Der Mahler und Modell. Diagones, Zürich, 1972. 2. Picasso a szakítást követően kiürítette Francoise távollétében egyik közös otthonukat, amelynek birtokjoga Francoise nevén állt és ennek kapcsán Francoise az ott tartott műgyűjteményét, könyveit és más személyes tulajdonait is elvesztette. Később a vezető francia galériák Picasso nyomására felbontották a Francoise-zal fönnálló szerződéseket (Francoise Gilot festett is). Picasso csak a F.ranooise-tól született gyermekeivel szemben maradt engedékeny. (F. Gilot—C. Lake: Életem Picassóval. Corvina, Budapest, 1978. 299— 300. o.). 3. Jean-Francois Lyotard: La condition postmoderne. Edition de Minuit, 1979. Németül: Das postmoderne Wissen. Edition Passagen, Graz-Wien, 1986. Az idézett gondolatok a 8—9—10. és 13. fejezetből valók. 4. Lyotard: i. m. német kiadás 122. o. 5. Uo. 159. o. 6. Uo. 157—174. o. 7. Picasso ,,kiürülése” a kubizmus után és „munkanélkülisége” mint avantgarde művész (ezt Picasso cinikus játékokkal, a hatásosság öncélú növelésével érte volna el) az egyik fő témája John Berger könyvének: The Success and Failure of Picasso. Penguin: Harmondsworth, 1965/ Geanz und Elend des Mahlers Picasso. Rohwolt, das neue Buch, Hamburg, 1973. 8. Charles Jencks, a posztmodern építészet legismertebb teoretikusa az építészetet „nyelvnek” tekinti, szemben a Bauhaus- hagyományokat továbbfejlesztő (és el is sorvasztó) nemzetközi modern építészet ,,funkció”-szemléletével. Ebből adódóan az általa javasolt új eklektikus építészet nemcsak stílusában, hanem feladatában is különbözik a modern architektúrától. (Ch. Jencks: The Language of Post-Modern Architecture, Academy Ed., London, 1977. (Die Sprache der postmodernen Architektur, DVA, Stuttgart, 1980.) 9. Alapvető jelentőségűek e tekintetben Achille Bonito Oliva tanulmányai az olasz transzavantgarde-ról 1979—80-ból. Ezek fő tézise az volt, hogy az avantgarde idealisztikus elképzelése, amely szerint a művészetnek egy folytonos egyenes vonal mentén kell fejlődnie, tulajdonképpen a művészet elképzeléseit beszűkítő nyelvi darwinizmus, amellyel szakítani kell. A művészi Én teljes szabadságát biztosító új eklektika a képzelet felszabadítását és minden radikalizmustól mentes, szubjektív és poetikus művészetet biztosít. 10. André Maleaux: La Tete d’Obsidlenne. Gallimard, 1974 (Das Haupt aus Obsidian. S. Fischer, Frankfurt, 1975. Német kiadás 25. o.). 11. Uo. 131. o. 12. Heléne Parmelin: Picasso dit . . . Edition du Cerde (Gouthier, Paris, 1966). Picasso sagt . . . K. Dresch, München, 1967. Német kiadás 122. o. 13. Picasso: Vallomás (lejegyezte Chr. Zervos). Cahiers d’Art 1935. 10. szám. Kötetbe föl- véve: Picasso: Wort und Bekenntnis, Arche, Zürich, 1954. 29. o. A mottóban idézett szöveg megjelent a Jahresring 59/60. számában. Deutsche Verlagsanstalt, Stuttgart, 1959. 91. o. 662
