Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Bojtár Endre: Két litván költő
BOJTÁR ENDRE Két litván költő Tomas Venclova (1937—) életútja meglehetősen kacskaringós. Apja, Antanas Venclova a szocreál költészet litvániai vezéralakja volt, magas állásokat betöltő funkcionárius. (Magyar vonatkozása is akad: a Rajk-perről annak idején dörgedelmes verset írt.) Fiából a másként gondolkodók egyik fő képviselője lett, akit mellesleg mint Litvánia legműveltebb, „legeurópaibb” emberét mutattak be nekem az 1970-es évek elején. Valóban, a vilniusi egyetemen a Lotman-iskola szellemében tanító irodalomtörténészként és Joyce-ot, Czeslaw Milosz-t, Joszif Brodszkij-t litvánul először megszólaltató műfordítóként Venclova sokat tett a litván kultúrát is fenyegető provincializmus ellen. Helyzete közben egyre tarthatatlanabbá vált, s ezért 1974-ben kivándorolt Amerikába. Rá egy évvel megfosztották szovjet állampolgárságától. Jelenleg a Yale Egyetemen a szlavisztika professzora, orosz és lengyel irodalmat ad elő. Kevés verset ír, évente három-négyet. Otthon mindössze egyetlen vékony kötetkéje jelent meg (Nyelvi jelek, 1972), de Chicagóban kiadott összegyűjtött költeményei sem tesznek ki többet 98-nál. (98 vectis, 1977.) Publicisztikájával és irodalom- kritikai cikkeivel ellentétben lírája mentes a napi-politikai aktualitásoktól. Az Oszip Mandelstam örökét folytató, nálunk talán Pilinszky Jánoséval és Nemes Nagy Ágnesével rokonítható, kulturális utalásokkal teli költészet szüntelenül ember és természet egymásravonatkoztatott alapvető léthelyzeteiről beszél. Gin tárás Patackas (1951—) Kaunas-ban él. Eddigi négy kötete közül az első (Bocsáss meg a viharért) 1976-ban, az utolsó (Pergament^kagyló) 1985-ben jelent meg. Nyilvánvalóan Tomas Venclova folytatója, s ez önmagában is örvendetes: azt bizonyítja, hogy a kultúra, az irodalom; az elválasztó országhatárok és a politikai tilalmak ellenére egy és oszthatatlan. 628
